2012. augusztus 7.

DIJONI MUSTÁRBAN PÁCOLT SZŰZÉRMÉK BALZSAMOS GYÖNGYHAGYMA RAGUVAL


Ez egy igazán ínycsiklandó ünnepi lakoma. Nem túl macerás, de nem is 10 perc az elkészítése viszont megéri a ráfordított időt.

Hozzávalók

60-70 dkg sertés szűz
dijoni mustár
babér
2 vöröshagyma
1ü gyöngyhagyma
2 ek cukor
1 fahéjrúd
1 dl balzsamecet
só, szemes bors, őrölt bors
1 kk keményítő
olíva

Elkészítés

A szüzet letisztogatjuk és 1,5 cm -es szeletekre vágjuk. Bekenegetjük a dijoni mustárral, egy tálba helyezzük, leöntjük olajjal babérlevéllel és szemes borssal ízesítjük . 1-2 napig a hűtőben pácoljuk.( A másik megoldás egészben pácoljuk, majd egy serpenyőben kérget pirítunk rá, és forró sütőben befejezzük a sütést, pihentetjük 5 percet és ezután szeleteljük.)
Fogyasztás előtt 2 perc alatt átsül. Sokáig nem szabad sütögetni, mert kiszárad és kemény lesz. Elveszíti minden tulajdonságát, amitől isteni.
A mártás. A hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk és kevés olajon megfonnyasztjuk, majd 2 kanál cukor segítségével megkaramellizáljuk (aki édesebben szereti tegyen több cukrot hozzá). A gyöngyhagymáról leöntjük a levét és a hagymához adjuk. Balzsamecetet adunk hozzá és kevés vizet, pont ellepje. Sózzuk, babérral, fahéjjal és borssal ízesítjük, majd lefedjük és főzzük kb. fél órát. Főzés közben figyeljünk rá a gyöngyhagymák nehogy szétessenek. maradjanak egészben és picit roppanósak legyenek, akkor tökéletes. Ha nagyon híg marad  kevés keményítővel sűrítsünk rajta. 
A hirtelen megsütött húsok köré halmozzuk a ragut. Én burgonyapürével szeretem, de a rizs is tökéletes körete.  
  

2 megjegyzés:

  1. Atyám, hogy Te miket találsz ki...! A cím alapján elsőre azt gondoltam, hogy nekem ez nem menne, de aztán a leírás alapján mégis! Imádom a gyöngyhagymát de eddig még csak magában ettem az üvegből valami mellé. Kipróbálom ezt a receptet tutira!

    VálaszTörlés
  2. Tök egyszerű a recept, nem szeretem túlbonyolítani a dolgokat. Szerintem jól fog sikerülni neked is, amilyen kis ügyes vagy:))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...