2012. november 3.

FOKHAGYMÁS LAPOSKENYÉR


Nálunk ez a fajta kenyér lett a befutó, nem győzöm sütni. Szeretem ezeket a lapos kenyereket. Amikor Marokkóban voltam folyamatosan kenyeret ettünk. A Medinák tele voltak kis pékségekkel és a kemence falára tapasztva sütötték. Ellenállhatatlan volt, forró, ropogós és nagyon finom. Voltak közösségi kemencék is, jöttek az asszonyok minden felől a bedagasztott tésztával, és jókat traccsoltak amíg kisültek a kenyereik, majd haza ballagtak az illatozó kenyereikkel. Természetesen ők nem ízesítették, ez már csak az én fejlövésem.


Fél kiló lisztből készítettem három kenyérkét. A liszt egyik fele graham volt a másik sima finom liszt. A szokásos módon készítettem 2, 5 dkg élesztő, 3 dl víz, 1 ek só.Van nekem itthon reszelt fokhagymám olívaolajban eltéve 1-2 ág rozmaring kíséretében, na ebből gyúrtam egy jó nagy kanálnyit a tésztába és sütés előtt meglocsolgattam a kenyérkéket vele és mindegyikre tettem 1 rozmaringágat. Formázáskor ügyesen lapítsuk ki a tésztát én kézzel szoktam. 220 fokos sütőben mérettől függően 15-20 perc alatt csodásan megsül. Sütés közben vízzel kenegetem.
Melegen törjünk belőle és már ehetjük  akár önmagában is. 



2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...