2012. december 23.

VARGÁNYÁS, TÁRKONYOS PULYKARAGULEVES


Íme egy nagyon gyorsan elkészíthető, de annál tökéletesebb leves. A vargánya miatt még az ünnepi lakomák méltó résztvevője is lehet. Isteni finom! Szinte semmi munka nincs vele, a fűszereket se kell túlzásba vinni. A szárított vargánya viszont nem jó hozzá, mert túlságosan intenzív az íze.

Hozzávalók

35 dkg pulykacombfilé
3 sárgarépa
1 fehérrépa
1 vöröshagyma
20 dkg friss vagy fagyasztott vargánya
3 dl tejszín
só, bors
1 tk tárkony
petrezselyem
1 citrom
pici olaj
víz

Elkészítés

A pulykát kockázzuk fel 1 cm-s darabokra. A hagymát nagyon apróra. Egy lábasban dinszteljük meg a hagymát, majd dobjuk rá a húst. A répákat  szintén vágjuk apró kockákra és dobjuk a húsra. 4-5 perc dinsztelés után tegyük hozzá a szintén felkockázott vargányát, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy bőséggel ellepje. Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a tárkonyt és főzzük puhára a hozzávalókat. Nem mértem az időt, de talán 10 perc elég volt neki. Majd öntsük fel a sűrű tejszínnel és alaposan forraljuk össze. Nekem csodásan behúzta a tejszín, de ez nincs mindig így, akkor 1 kanál keményítővel tudunk sűríteni a levesen. Az utolsó 1 percben tegyük az aprított petrezselymet is a levesbe. Tálalás előtt facsarjuk bele a citrom levét. Forrón fogyasszuk!  



8 megjegyzés:

  1. Imádom mind a tárkonyt, mind a gombát, így szívesen megkóstolnám! Fincsi...:-P

    VálaszTörlés
  2. Köszi Zsuzsa! Tényleg nagyon fincsi:)

    VálaszTörlés
  3. Istenien néz ki, nagyon finomságos lehet! :) Boldog, meghitt karácsonyt kívánok Neked és szeretteidnek! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon drága vagy Hankka!! Köszönöm szépen, és én is kívánok Boldogságos, csodás ünnepeket nektek:)))

    VálaszTörlés
  5. Isteni a levesed, nálunk is nagy kedvencek az ilyen jellgű levesek, főleg télen. Békés, meghitt karácsonyt kívánok Neked és a Családodnak:)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Trollanyu! Nektek is kívánok boldogságos ünnepeket:)

    VálaszTörlés
  7. Igazán fincsi lehet, szeretjük a tárkonyt!
    Kívánok nektek boldog, békés karácsonyt!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm szépen Gerdi! Boldog, békés ünnepeket kívánok nektek is:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...