2013. március 12.

HÁZILAG FÜSTÖLT KACSAMELL MÉZES, DIÓS BATÁTÁVAL


Ennek a mennyei kacsának a receptjét megtalálhatjátok a NoSalty. hu oldalon. Katt IDE !


Pont ma egy éves a blogom. Gondolkoztam, hogy írok egy szép kis összefoglalót az eltelt egy évről, de aztán  úgy alakult, hogy ma jelentették meg a receptemet a Nosaltyn, ezért ez lesz a szülinapos bejegyzésem.

Nem akarok senkit sem untatni azzal, hogy litániákat írok, de azért egy-két szóban megemlékeznék erről a blogévről.
Kovács Janka néven kezdtem el írni, mivel fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz ebből az egész blogolásból.
Nem mertem felvállalni. Persze lassan elkezdtem lebukni, pedig még a családom sem tudta, hogy írom. Így létrehoztam a Facebook oldalát is a blognak, ahol szép lassan kezdünk gyülekezni.
A rendszeres olvasóim száma nem tükrözi a valóságot, mivel kedves ismerőseim lusták, és nem iratkoznak fel, sőt nem is kommentelnek,  még a saját anyukám sem óhajt regisztrálni. Időnként kapok egy-egy sms-t, hogy jól sikerült, és köszi a receptet. Szóval  FEGYELMI  nektek kedves lusta családom és barátok:)

 Aztán nagyon rövid időn belül rendszeres olvasóim lettek és napról napra egyre többen olvastatok. Teljes elképedéssel néztem a statisztikákat. A mai napig nem fogom fel, hogyan találtatok rám, hiszen annyi de annyi jobbnál jobb blog létezik.
 Más oldalakon csodálkozva néztem a hatalmas számokat, amik az oldalletöltésekre vonatkoznak. Nekem az 50 ezer teljesen elérhetetlennek látszott és tessék most lassan már az 54 ezernél tartok. Ez a szám pedig már felelősséggel jár, én úgy gondolom. Bejegyzéseim száma : 261
A lényeg annyi, hogy nagyon köszönöm mindenkinek, aki bizalmat szavazott nekem. Nem fogytam még ki az ötletekből, van még bőven recept a tarsolyban.
Nagyon örülök a barátságoknak, amiket így virtuálisan kötöttünk. Nagyon klassz ez a blogger társaság, jó idetartozni:)))
Remélem március 24.-én sokatokat személyesen is megismerhetem a GBT-n.

8 megjegyzés:

  1. Gratulálok szeretettel :) a szülinaphoz, a NoSaltyhoz, az isteni kacsamellhez, mindenhez! :) Nagyon szeretem a blogodat, és szeretem, ahogyan sütsz-főzöl, szívvel-lélekkel! :) Kívánom, hogy továbbra is leld örömödet a blog írásában, és az a tarsoly soha ne ürüljön ki! :) (Azért ez a házi füstölés nem semmi!) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves vagy Hankka! Nagyon szépen köszönöm:) Remélem, hogy sokáig fogom még írni ezt a blogot. Sajnos az kimaradt a receptből, hogy tárjuk szélesre az ablakokat füstölés közben:))

      Törlés
  2. Kedves "Jankám" (nekem itt már csak az maradsz), boldogságos blogfordulót Neked! Az én kitüntető :-DDD és osztatlan figyelmemre a továbbiakban is számíthatsz, ezt garantálom!
    Hogy hogy találnak ide az olvasók? Nem is tudom....talán a fantasztikus receptek és képek nyomán????
    A családról meg annyit, hogy az enyémek sem nagyon kommentálnak, bár azért az elején feliratkoztak lelkesen...:))) De itt vagyok Neked virtuális családtagnak én, ha elfogadod....;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zsuzsám, IMÁDLAK!!!! Ez a Janka dolog nekem is bejön, ezért maradok is Janka itt a blogon:)Pedig úgy terveztem, hogy kiiktatom, de mát sokaknak Janka lettem, ezért maradok is:)
      A családom és barátaim lusták, ezen képtelenség változtatni- sőt elfogadom őket így, de egy kis dorgálást megérdemeltek:)))
      Virtuális kis családom oszlopos tagja Vagy, naná, hogy elfogadom!!!!!
      Jó, hogy vagytok:)))

      Törlés
  3. Kedves Janka!Szeretettel köszöntelek blogszülinapod alkalmából és további sikeres blogolást kívánok!
    Gratulálok, hogy a NoSaltyn is megjelensz!
    Jók a receptjeid, szemléletesen és élvezetesen vannak leírva, hát persze, hogy megtalál a közönséged.
    És még fotózni is tudsz!
    A család, meg a barátok nem olvasnak? Engem se! De ez legyen az ő bajuk!
    Az ismerőseim közül sokan nem tudnak blogot olvasni, többen kérdezték már tőlem, hogy kell itt receptet keresni? Lehet, hogy ilyen egyszerű oka van.
    Kár, hogy 24-én nem tudok elmenni a blogtalira, de most voltam a Haller kupán, meg 24-én névnap lesz nálunk.
    És nézd el nekem, hogy kicsit bőbeszédű voltam.


    VálaszTörlés
  4. Még sok-sok boldog blogszülinapot kívánok Neked!
    Szóval a Janka csak "művésznév"? Márpedig itt, blogberkekben Te Janka maradsz:-) Az én nevem sem Gerdi, a gyerekeim nevéből ollóztam össze.
    Szeretem szárnyalásaidat a konyhában, ezeket látva biztos vagyok benne, hogy kifogyhatatlan a tarsolyod!

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a blogszülinapodhoz, még sokáig írd a magad és minden olvasó örömére:) Szerintem az a lényeg, hogy élvezd az egészet, közben meg finomakat főzöl, mindenki jól jár:) Minden blognak megvan a sajátossága, amiért szeretjük, szerintem nincs olyan, hogy jó blog és roszz blog, különben is azok nézik a tiédet, akinek tetszik amit csinálsz, nekem tetszik. Aki belefog és elkezd blogot írni, belecsöppen egy fantasztikus világba, nagyon sok kedves embert "megismer", az egyetlen baj a blogolással, hogy eszméletlen időt igényel, mert nem csak a saját blogodat írod, hanem minden kedvenc blogot is szeretnél mindig megnézni, s egy idő után ez már nem megy, legalábbis nekem, mert annyi blogot szeretek és követek. Jó sok receptet tettél fel mióta nem jártam erre, ha lesz időm majd visszanézem. Ja, az én első olvasóm az én Aranyemberem volt, mert mindig nyafogtam, hogy olyan ciki, senki nem olvassa a blogomat, az más kérdés, hogy ő meg nem tud magyarul, azért aranyos volt tőle:) Na nem szövegelek tovább, szép hétvégét, szép ünnepet:)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Marisz! Köszönöm szépen kedves szavaidat:) Sajnálom, hogy nem tudsz velünk tartani a blogtalin:( Boldogan elnézem a bőbeszédűségedet, nekem tetszik:)

    Aranyos Gerdi! Neked is köszönöm szépen a kedves szavakat. Igen, maradok Janka itt a blogon,mivel már én teljesen hozzászoktam. Remélem nem így kezdődik a skizofrénia:)))

    Drága Trollanyu, olyan tökéletesen megfogalmaztad a blogolással kapcsolatos dolgot! Teljesen így van, ahogy írod. Képtelenség idővel győzni. Ha leülök a géphez, biztos, hogy 2-3 órát maradok is, mert annyi helyre be kéne nézzek:)
    Aranyembered már többször bebizonyította, hogy méltó a nevéhez, hihetetlen jó fej:)))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...