2013. augusztus 5.

KRUMPLIS TÉSZTA avagy elegánsan GRENADÍRMARS


A világ legegyszerűbb és talán az egyik legolcsóbb kajájával gazdagítom most a blog tartalmát.
Néha jól tud esni ez is az embernek és falatozása közben lehet nosztalgiázni a középiskolás menzákról. Legalábbis nekem mindig a menza jut eszembe a krumplis tésztáról. Ez volt azon kaják egyike amit egészen kiválóan tudtak ott elkészíteni ( általában minden ehetetlen volt ) a másik pedig a csokiöntetes piskóta, de az majd máskor.
Remélem ez a kaja is olyan sok letöltést megél majd, mint a paprikás krumpli :)

Hozzávalók

80 dkg burgonya
2 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
kömény
majoránna
bors
pirospaprika
kevés csili
olaj
50 dkg fodros nagy kocka
víz 

Krumplis tészta

Elkészítés

 A burgonyát és a hagymát tisztítsuk meg.
A hagymát aprítsuk fel és kevés olajon dinszteljük meg.
A burgonyát is vágjuk kisebb kockákra és tegyük a megdinsztelt hagymára.
Szórjuk meg alaposan pirospaprikával, sóval és, majoránnával és köménnyel. Keverjük meg és öntsük fel annyi vízzel, hogy majdnem ellepje.
Adjuk hozzá a csilit vagy valami csípőset és borsot, majd fedjük le.
Végül-is egy  paprikás krumpli szerűséget készítünk.
Amikor megpuhult a burgonya adjuk hozzá a reszelt fokhagymát és kóstoljuk meg, hogy kíván.e még némi fűszert.
Egy krumplinyomóval vagy villával pépesítsük el a burgonyát.
A tésztát sós lobogó forró vízben főzzük meg, majd szűrjük le és adjuk az áttört burgonyához.
Nagy lángon pirítsuk le, pici olajat nem árt  aláönteni. Érdemes tapadásmentes serpenyőben elvégezni ezt a műveletet.
A sót, borsot és pirítást ne sajnáljuk tőle, mert ezektől lesz finom ! 
Mi jó sok ubisalival fogyasztottuk.



8 megjegyzés:

  1. Nekem a kedvenc menzai kajám a főtt hússzeletek voltak meggyszósszal és pirított darával...:-P Gyakran készítem magunknak is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek szerint te jobb menzára jártál :) Nálunk a meggyszósz mellé főtt krumpli volt és ehetetlenül mócsingos husika :)

      Törlés
  2. Nekem a nagymamám jut eszembe róla, ő nagyon finoman tudta ezt készíteni:) Mi is nagyon szeretjük, jó kis savanyúsággal, de ubisalival is jöhetne:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én nagymamám is finomat készített, de a menzán gyakoribb vendég volt :)

      Törlés
  3. A krumplis és káposztás tészta az, amit szívesen megeszek. De meglennék én tészta nélkül is. Mégsem vagyok meg, mert gyorsan elkészíthető, a család meg szereti, mindenképpen.
    Én is hasonlóan készítem, csak éppen a főtt, reszelt krumplit forgatom bele a pirított, fűszeres hagymába. Anyukámtól így tanultam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valahogy a nagyanyám is úgy készítette, ahogy Te Gerdi!!! Én csak leegyszerűsítettem, de a végeredmény hasonló :)

      Törlés
  4. Azért a menzán biztosan nem fűszerezték ilyen finoman, így készítve valóban nagyon finom tud lenni! :) Mi is uborkasalátával szeretjük legjobban! :) Érdekes, hogy sokszor ezek az egyszerű ételek örvendenek a blogokon a legnagyobb népszerűségnek, nálam pl. a fokhagymás hús a legnézettebb recept, pedig nagyon egyszerű elkészíteni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a legnézettebbek az egyszerű ételek. Nálam a zöldbab főzelék a paprikás krumpli viszi a pálmát :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...