2014. január 26.

CSILIS- ROZMARINGOS TARJA STEAK BALZSAMOS SÜTŐTÖKÖS BURGONYÁVAL

Csilis tarja steak balzsamos sütőtökös burgonyával

Ennél az ételnél a köret lett a szívem csücske. Persze a hús is kiválóra sikeredett, de a köret.... !!!!
Nem vagyok egy nagy sütőtök rajongó. Megeszem, de tudnék élni nélküle, persze azért veszek néha napján. A piacon lehetett kapni, szépen feldarabolva és annyira gyönyörű színe volt, hogy nem tudtam otthagyni.
Előkészítettem a húst és jött az ötletelés, mi legyen mellé. Ekkor támadt a gondolat, hogy összesütöm krumplival és hagymával. Meg is tettem, a fűszerekkel is bőkezűen bántam és oda meg vissza vagyok tőle.  A füstölt paprika megalkotóját hálával fogom üldözni életem végéig. Még szerencse, hogy van ez a blog és gyorsan leírom, mert nem biztos, hogy reprodukálni tudnám legközelebb.
Kétlem, hogy bárki is elkészítené, mert igen hajmeresztőnek tűnhet a leírása, pedig harmonikus volt, csípős, kissé édeskés beütéssel, de a lime frissítette... Azt hiszem az utóbbi idők legsikeresebb kreációja.

Hozzávalók

1 kg tarja
1 t.k. őrölt csili
1 ág friss rozmaring
őrölt kömény
1 k.k. füstölt paprika
2 gerezd fokhagyma
1/2 k.k. Cayenne bors
1/2 k.k. fekete bors
1 lime leve

köret

70 dkg kifliburgonya
25-30 dkg kaliforniai sütőtök
1 nagy vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ág friss rozmaring
1/2 k.k. szárított rozmaring
1/2 k.k. füstölt paprika
1 k.k. csilipehely
2 e.k. fehér balzsamecetkrém
1/2 lime leve
1-2 t.k. só
1/2 k.k. Cayenne bors
1/2 t.k. fekete bors
picike szárított oregánó
2 e.k. olíva


Elkészítés

A húst szeleteljük fel. A tarjából mindig hatalmas nyitott szeleteket készítek, mert sütés közben összeugrik és így jobban mutat.
Vagdossuk be 1-2 helyen a széleit, nyomkodjunk bele pár rozmaringlevelet és 2  folpack között ütögessük vékonyra.
A száraz fűszereket keverjük össze és dörzsöljük be vele a szeleteket. Nyomjuk ki a lime levét, reszeljük bele a fokhagymát és ezzel a keverékkel is locsoljuk be a húst, majd hagyjuk állni legalább fél órát.
Sütés előtt sózzuk meg és nagyon forró serpenyőben picike olajon alaposan süssük át, ha teszünk rá egy nehezéket nem pöndörödik fel a széle.
A burgonyát hámozzuk meg, vágjuk vastagabb karikákra és sós vízben főzzük elő. 
A sütőtököt vágjuk 1 centis kockákra. A fokhagymákat szeleteljük vékony karikákra, a hagymát pedig vágjuk durvára.
Egy nagyobb serpenyőben hevítsünk olívaolajat. A hagymát süssük üvegesre, majd adjuk hozzá a csilipelyhet, az előfőzött krumplit és a sütőtököt. Nagy lángon pirítsuk, közben szórjuk rá az összes fűszert és a szeletelt fokhagymát is. Sózzuk meg. Amikor kezd pirulgatni a burgonya és a sütőtök és már mindenki a konyhában tolong az illatok miatt, öntsük nyakon fehér balzsamecetkrémmel. Óvatosan keverjük el, hogy mindent borítson be a fényes máz, majd legvégül tegyük fel a koronát a lime levével.

Tipp. Nagy, tapadásmentes serpenyő  ideális az elkészítéséhez.
A sütőtök típusától függ az elkészítési idő, a kaliforniai hamar puhul, ezért nem kell előfőzni. A kifliburgonya nem fő szét, ezért szintén ideális ebbe a köretbe.
Akkor dolgoztunk jól, ha gyönyörű, aranyló, üde színű köretet kaptunk.
Végig nagy lángon pirítsuk, hiszen a krumplit már előfőztük.



5 megjegyzés:

  1. Ismét nagyon gusztusos ételeket készítettél!
    Légyszíves, látogass el hozzám, egy új blogjáték kapcsán!

    VálaszTörlés
  2. Ismét nagyon gusztusos ételeket készítettél!
    Légyszíves, látogass el hozzám, egy új blogjáték kapcsán!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Marsz :) 1 órája jártam nálad, de akkor újra meglátogatlak :)

      Törlés
  3. Janka, ez a köret annyira, de annyira jól néz ki! Ősz óta teszek-veszek egy sütőtököt a kamrába, vár sorsára. Azt nem állítom, hogy pont így, de de el fogom készíteni! Elképesztem vele a családot:-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak bátran Gerdi! Azt nem mondom, hogy pont ezt a köretet készítsd el- bár nagyon finom :) Egy kicsit egyszerűsítsd le .

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...