2014. február 18.

KÖRTÉS KÓKUSZOS KEKSZ


Egy nagyon gyorsan összedobható kekszet készítettem. Tea vagy kávé mellé nagyon finom és puha marad a belseje, kívül pedig ropog. Kiváló reggelire is. A körte és a kókusz házassága a felhasználásért ordító körtéimnek köszönhető. Azt kell, hogy mondjam isteni kombinációnak bizonyult, nagyon jót tettek egymásnak.
Nem vagyok egy nagy keksz sütögető, mindent összekutyultam, amit gondoltam és jó lett a vége, természetesen méregettem közben. 
Napok óta kínlódunk egy ronda vírussal, semmi étvágyunk - teán és pirítóson éltünk, aztán megkívántunk valami édeset. Így megszületett.

Hozzávalók

12 dkg zabpehely
12 dkg liszt
8 dkg kókuszreszelék 
7 dkg olvasztott vaj
1 hatalmas körte
1/2 citrom leve
1/2 narancs reszelt héja
12 dkg cukor
1 tojás
100 gramm natúr joghurt
1 t.k. sütőpor
1 csipet só


Elkészítés

A tojást habosra kevertem a vajjal és cukorral, majd a joghurttal. 
A körtét meghámoztam és kisebb kockákra vágtam. Fél citrom levével és 1 kanál cukorral egy serpenyőbe tettem és 1 percig összepároltam, majd elzártam a tüzet.
A tojásos keverékhez kevertem a száraz hozzávalókat, végül a körtét a levével együtt. 
Rövid időre a hűtőbe tettem, hogy szilárduljon kicsit, majd sütőpapírral takart lemezre teáskanálnyi halmokat tettem a masszából. A kanalat bevizeztem és a hátával kicsit megformáztam a halmokat.
180 fokra előmelegített légkeveréses sütőben 20 perc alatt szép pirosra sütöttem a kekszeket.
Kivehetjük előbb is, de akkor nem ropogós a külsejük.




8 megjegyzés:

  1. Imádom a kekszeket, kókuszosat is gyakran sütök, körtével nagyon jól hangzik ez a recept. Sajnálom, hogy betegek vagytok, mielőbbi jobbulást nektek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Trollanyu :) A gyerek már jól van és én is látom már z alagút végét :)

      Törlés
  2. Izgalmasan hangzik! Biztos finom lehet! :) Tetszik az ízkombináció is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, Csigabige-nem is tudom, hogy miért nem tettem eddig őket össze :)

      Törlés
  3. Gyógyulást neked! :)
    A keksz pedig igen finom lehet.

    VálaszTörlés
  4. Jobbulást kívánok, azért ha már megkívántátok az édességet, az már a gyógyulás jele, nem?! :) Szuperek a kekszek, nagyon finom lehet ez az ízkombináció! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Hankka :) Persze a gyerek már teljesen jól van, holnapra én is toppon leszek :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...