2014. július 2.

SOUS VIDE ŐSZIBARACK MARCIPÁNOS TÚRÓ MOUSSE-AL ÉS BARACKVELŐVEL

sous vide őszibarack tányérdesszert

Boldogság a köbön, mivel egy hétig nálam volt ez a csoda szerkezet, tesztelgettem.
Rengeteg tervet szőttem erre a hétre - gondoltam, hogy minden időmet a szuvidolásra áldozom, de a dolgok úgy alakultak, hogy jóval kevesebb terv valósult meg, mint szerettem volna.
Tudtam, hogy a húsok és zöldségek mellé desszertet is fogok készíteni, nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget.
Íme a a tökéletes desszert, ami olyan lett, mint a legédesebb álom. Úgy érzem ez az a desszert, amit a nap 24 órájában folyamatosan enni tudnék, és sosem lenne elég, 
Egyik nap részt vettem egy borvacsorán, ahol a felszolgált  túrós desszert megihletett. Tudtam, hogy őszibarackot fogok szuvidolni, ami önmagában is isteni, de valamit szerettem volna mellé, ami nem fagyi, így jött a túró mousse ötlete.
Végül lett belőle  tányér és pohárdesszert is, mivel képtelen voltam dönteni a kettő között.

sous vide őszibarack pohárdesszert

Hozzávalók
3 adag

3 kemény őszibarack

szirup

1 dl víz 
1 dl cukor
1 k.k. citromsav
2 ág friss bazsalikom

túró mousse

15 dkg túró
2 dl habtejszín
1-2 e.k. vaníliás cukor
1 k.k. vaníliapaszta
1 citrom reszelt héja
1 e.k. tejföl
5 dkg marcipán
1,5 e.k. zselatin fix

barackpüré

2 őszibarack
1 e.k. cukor 
pár csepp citrom

tálaláshoz

szeletelt mandula v.
Amaretti keksz
mentalevelek


Elkészítés

Először a szirupot készítjük el. A vizet összeforraljuk a cukorral és mentával. Amikor kezd sűrűsödni levesszük a tűzről, hozzákeverünk citromsavat és pár darab friss mentalevelet, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Amikor kihűlt leszűrjük.
Ekkor zacskóba tesszük és bedobjuk a mélyhűtőbe. Nem kell teljesen megfagyasztani, csak az a cél, hogy kissé megkásásodjon. Erre azért van szükség, mert vákumozás közben a híg folyadékot kiszívná a gép ( így a vákumozó tönkremenne és nem maradna szirup a  zacskóban, ami csodásan átjárja a barackokat).
A kemény barackokat négybe vágjuk, kivesszük a magokat. Nem kell meghámozni, mivel  a szuvidolás végeztével gyönyörűen lejön a héj.
Kivesszük a szirupot tartalmazó zacskót a fagyasztóból és beletesszük a barackokat, majd levákumozzuk.
A Sous Vide készüléken beállítjuk a hőmérsékletet 84 fokra az időt pedig 30 percre, megvárjuk amíg eléri a megfelelő hőmérsékletet és betesszük a barackkal megpakolt zacskót.
A püréhez tisztítsuk meg a barackokat, kockázzuk fel, hintsük meg cukorral, facsarjunk rá citromlevet és dobjuk a tűzre addig, hogy a cukor felolvadjon. Ekkor turmixoljuk össze és egy szűrű segítségével passzírozzuk át. Amennyiben nagyon híg egy kevés zselatinnal v. keményítővel húzzuk be.
Amíg fürdőzik, addig elkészítjük a mousse-t.

levákumozott barack

a megfelelő hőfok

fürdőznek a barackok

szuvidolás után a barackok

A túrót egy tálkába tesszük, adunk hozzá 1 e.k. tejfölt, reszelt citromhéjat, ízlésünknek megfelelő mennyiségű cukrot v. édesítőt, 1-2 csepp citromlevet és alaposan elkeverjük.
A tejszínt (30 %) kemény habbá verjük.
A marcipánt belereszeljük a túróba, hozzáadjuk a zselatin fixet és  a felvert tejszínt. Alaposan kikeverjük és hűtőbe tesszük. Én a fagyasztóba tettem, hogy jó hideg legyen tálaláskor, de nem szabad megfagyasztani.
Az elkészült barackokat egy tálba öntjük az értékes sziruppal együtt.
A jó hideg túróhabot kiadagoljuk. Én nyomózsákba tettem, de nagyon nagy lyukú fejet kell használni, hogy a túródarabok ne akadjanak el. Lehet kanál segítségével galuskákat is formálni belőle.rabokat.
Tányérra helyezzük a halmokat, mellé a barackgerezdeket, amiknek a héját már eltávolítottuk.
A tányér közepére öntünk a püréből, a túróra is kanalazunk belőle, majd a szirupot is köré locsoljuk, szeletelt mandulával megszórjuk.
A pohárdesszert összeállítása. Felszeleteljük a barackokat.
A pohár aljára kanalazunk a püréből, rámorzsolunk kekszet, majd barackot, arra halmozzuk a túrót, megint keksz... és ezt a rétegezést folytatjuk.
Legvégén meglocsoljuk a sziruppal és mentával díszítjük.
Talán a pohárdesszert ízlett a legjobban, mert a marcipán és az Amaretti keksz remekül kiegészítették egymást.
A hideg habos túró, a meleg, zamatos barackokkal, amiket diszkréten átjárt a friss menta aromája és a háttérben enyhén kiérződik a mandula. Ez  maga a mennyország!
Sajnos a képek nem igazán adják vissza az élményt, de a fotózásra és a tálalgatásra  maradt a legkevesebb időm, nézzétek el nekem.








4 megjegyzés:

  1. Teljesen meg tudlak érteni, hogy folyamatosan ennéd. Csodás színek, ízek... az őszibarack a kedvenc gyümölcsöm amúgy is. Csatlakozhatok?

    VálaszTörlés
  2. Naná, hogy csatlakozhatsz :) Senkit sem szeretnék megfosztani ettől az élménytől :)

    VálaszTörlés
  3. Azt a mindenit! Nagyon macerásnak tűnik, de irtó finom lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez igaz Pixie :) Nem az a dobjunk gyorsan össze valamit kategória, de tényleg nagyon finom :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...