2014. július 20.

VÖRÖSBOROS MEGGYLEVES

vörösboros meggyleves

Rengeteg meggyleves szerepel már a blogon, de a vörösboros változat csak szilvából íródott meg, így most meghoztam a meggyes változatot is.
Gyors, egyszerű és ebben a rekkenő hőségben igazán jól tud esni.

Hozzávalók

1 kg kimagozott meggy
2,5 dl vörösbor
1,5 liter víz
4 szem szecsuani bors
5-6 szegfűszeg
2 fahéjrúd
10 dg vaníliás cukor (vagy sima, vagy édesítő)
2 dl tejföl
1,5 e.k. liszt
1/2 citrom reszelt héja
pár csepp citromlé
kevés friss menta


Elkészítés

A bort öntsük egy fazékba, adjuk hozzá a fűszereket és a cukrot, majd kezdjük el forralni, amikor a felére csökken a bor mennyisége, öntsük fel vízzel és forraljuk pár percig. Adjuk hozzá a citromhéjat és levet is. 
A meggy felét tegyük a főzetbe, ezzel is forraljuk 3-4 percig, majd turmixoljuk le az egészet. Ekkor érdemes megkóstolni, mert a meggy savanyúságától függően, lehet, hogy édesíteni kell még.
Tegyük vissza a tűzre.
A lisztet keverjük el a tejföllel, majd hőkiegyenlítéssel adjuk a leveshez. Amikor újra forrni kezd tegyük hozzá a meggy másik felét, egyet forraljunk rajta és hűtsük le. Jéghidegen, kevés aprított mentával fogyasszuk.




1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...