2015. március 7.

HÁZI RAVIOLI KOLBÁSZOS JUHTÚRÓVAL TÖLTVE, VARGÁNYAMÁRTÁSSAL

házi ravioli vargányamártással

Ráértem, így egy kicsit elszórakoztam. Végre kibontottam a csomagolásából a 3 éve porosodó ravioli készítőmet és kipróbáltam. Már menet közben tudtam, hogy nem fogom szeretni és nem is tetszik igazán a végeredmény. Így kétféle formában készült ravioli. A töltelék és a mártás ugyanaz, de a megjelenés különböző. Az igazság az, hogy először és utoljára használtam ezt a műanyag csodát, maradok inkább a hagyományos kiszaggatós módszernél.
Leírom azért annak a használatát is, hátha valakinek bejön.

Hozzávalók

tészta

2 tojás
20 dkg liszt
1,5 evőkanál extra szűz olíva

töltelék

5 dkg juhtúró
10 dkg krémsajt
4 dkg füstölt kolbász
1/2 csokor petrezselyem
2 zsályalevél
5 dkg reszelt sajt
bors
chili

szósz

3 dkg szárított vargánya
1 evőkanál vaj
1 csapott evőkanál liszt
0,5 dl tejszín
2 dl víz
bors
petrezselyem
2 csipet szárított oregánó



Elkészítés


Tészta: a lisztet összegyúrjuk a tojásokkal és egy kis extra szűz olívával dúsítjuk. Én mindig teszek hozzá olívát, mert így könnyebb összedolgozni és az állagának, ízének is jót tesz.
Az elkészült tésztát takarjuk le fóliával és hagyjuk fél órát állni.

Töltelék: a hozzávalókat tegyük egy tálba és egy villa segítségével dolgozzuk simára. A kolbászt aprítsuk apró kis kockákra és legvégül keverjük a masszába. A fűszerezést mindenki igazítsa ízlésének megfelelően.

Vargányaszósz: A szárított vargányát áztassuk 2 dl forró vízbe, majd 15 perc után vegyük ki a vízből és aprítsuk fel egy éles kés segítségévvel. A vizet ki ne öntsük, mert az lesz az alapja az öntetnek.
Egy serpenyőben hevítsük fel a vajat, adjuk hozzá a lisztet, keverjük el, majd egy kis tejszínnel öntsük fel, keverjük simára.
Adjuk hozzá a vargánya levét és a felaprított vargányát, majd a fűszereket és petrezselymet. Forraljuk sűrű mártássá.

Amikor mindennel elkészültünk, jöhet a tészta nyújtása.
A legegyszerűbb, ha négybe vesszük a gombócunkat és egyenként átdolgozzuk. Egy kicsit lelapítjuk és a tésztanyújtó géppel fokozatonként kinyújtjuk.
Természetesen, ha nincs gép, akkor egy sodrófával nyújtsuk vékony, hosszú csíkokra.



Raviolikészítővel

 Amennyiben van ilyen raviolikészítőnk, lisztezzük be, majd fektessük rá az egyik tésztalapot, egy kiskanál segítségével halmozzuk a tölteléket a mélyedésekbe.
Fogjunk egy ecsetet amit vízbe mártunk és kenegessük le vele a töltelékek körül a tésztát. Ez segít majd jól összetapasztani a két réteget.
A következő lapot fektessük a megtöltött réteg tetejére és egy sodrófa segítségével többször sodorjuk át, hogy megkapjuk a szögletes formákat.
Fordítsuk meg a készítőt és az ujjunk segítségével nyomkodjuk ki az elkészült raviolikat.


Hagyományos módon 



A kinyújtott tésztacsíkot fektessük lisztezett deszkára, 4-5 centinként halmozzunk rá tölteléket.
Egy vizes ecsettel kenegessük le a tésztát a töltelékek körül.
Fektessük rá a másik tésztacsíkot. Kicsit nyomogassuk le az ujjunkkal a kupacok körül a tésztát, majd egy nekünk szimpatikus formával szaggassuk ki.
Szerintem sokkal mutatósabb és egyszerűbb az ezzel a módszerrel készült végeredmény.
Lobogó, sós vízben főzzük ki a raviolit, ami 2-3 perc alatt elkészül, hiszen friss tésztával dolgozunk.
Szűrjük le és a szósszal, sajttal, friss zöldekkel azonnal tálaljuk.




2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...