2015. december 30.

SZERENCSESÜTI


Jó móka szilveszter éjjelén jósolgatni, legalábbis mi szeretjük az efféle tevékenységet. Az ólomöntés is izgalmas, de a süti feltörés egyszerűbb megoldás főleg, ha sikerül frappáns üzeneteket belecsempészni.
Rengeteg recept kering a neten, nehéz volt a választás, aztán én egy olyannál kötöttem ki, amit nem kenegetni kell, hanem csak simán kinyújtani. ITT.Természetesen sikerült egy használhatatlan leírásba botlanom, de egy kis változtatással használható lett, mondjuk megküzdöttem vele és nem is lettek a legszebbek, de a célnak tökéletesen megfelelnek. Neki fogok állni majd még egyszer és remélem kikísérletezek egy jobb receptet, de addig ez is megteszi.

Hozzávalók

24 dkg liszt
2 evőkanál kukoricaliszt
2 tojásfehérje
10 dkg cukor
1 k.k. só
1 evőkanál vaníliaesszencia
2 evőkanál víz
2 dkg olvasztott vaj
5 evőkanát étolaj
papírfecnik üzenetekkel


Elkészítés

Az eredeti recept azt írja, hogy szaggassuk ki, majd a köröket süssük meg élig és ekkor tegyük bele az üzeneteket és formázzuk. Nos ez nálam nem működött, mert 5 perc sütés után már törtek a lapok. Tehát ezt egyből formáznunk kell és muffin formában megsütni.
A tészta hozzávalóit tegyük egy tálba s alaposan dolgozzuk össze. Nagyon nehezen akarja az igazságot, én ezért adtam hozzá a vajat és több olajat és vizet. Amennyiben morzsálódna a tészta, tegyünk hozzá még kevés vizet.
A végén összeáll.
Szilikonlapok vagy fóliák között nyújtsuk 2-3 mm vékonyra, majd egy nagy körvágóval szaggassuk ki a köröket. na, nekem itt is bajom volt, mert minden kör összeugrott, ezért minden egyes köröcskét egyenként újra kinyújtottam.
Az üzeneteket írjuk vékony papírcsíkokra, hajtsuk össze őket és tegyük a körök közepére. Hajtsuk ketté, a széleit nyomkodjuk össze és egy pohár peremére téve, hajtsuk ketté.
Helyezzük a muffin sütő kis mélyedéseibe.
A sütőt melegítsük elő 160 fok légkeverésre és süssük 10 percet, vagy addig, amíg picike színt kap a széle a sütiknek.



Pár ötlet az üzenetekre

Ne problémáz a jövőn, éld meg a jelent!

Azok, akik nem tudnak magukon nevetni, meghagyják ezt a feladatot másoknak.

Az áldás sosem jön párosával és a baj sosem jön egyedül.

Ha éhes vagy nyaljál sót, akkor szomjas leszel.

Aki nem tartja magát a legjobbnak, az nem tartozik a legjobbak közé.

Nem a világ bonyolult, te vagy körülményes.

Bánj mindenkivel úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak.

A tökéletesség zavaró, mert lehetetlen.

Légy hű önmagadhoz, hisz egész életedben vele kell lenned.

Az ész téved, az érzés soha.

A méhek nem olyan szorgosak mint hisszük, csak nem tudnak lassabban zümmögni.

Ha el akarod kerülni a gyanúsítgatást, sose kösd be a cipőfűződet a dinnyeföldön.

Egy macskát mindenre megtaníthatsz, amit ő szeretne csinálni.

szerencsesüti

Boldog és vidám új esztendőt kívánok mindenkinek !!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...