2013. november 30.

RED VELVET PALACSINTA ( Vörös bársony)

Red velvet palacsinta
A Red velvet torta és bonbonkák után most jön egy palacsinta is. Lényegesen egyszerűbb és gyorsabb elkészíteni, mint a tortát, de összességében hozza az ízvilágát. 
Akik az egészséges táplálkozás elkötelezett hívei, azok most nézzenek félre. Szerintem 2 darab palacsinta elfogyasztása nem fenyeget semmi veszéllyel.

Hozzávalók

1 csésze liszt
1 evőkanál sötét kakaó
4 evőkanál vaníliás cukor
1 t.k. sütőpor
1 t.k. szódabikarbóna
2 csésze tej
1 e.k. ecet
 piros ételfesték( minőség függő), inkább por vagy gél)
1 nagy tojás
5 e.k. olvasztott vaj
1 csipet só
1 e.k. vanília esszencia

Krém

25 dkg mascarpone
1/2 citrom reszelt héja
1 e.k. vanília esszencia
2 e.k. vaníliás cukor


Elkészítés

A tejet keverjük össze az ecettel és hagyjuk állni 10 percet.
Kakaót, lisztet, sütőport és a szódabikarbónát szitáljuk össze.
A vajat olvasszuk meg.
A megaludt tejhez keverjük a festéket. ( a szín mindig a festéktől függ, vannak olyan folyékony festékek, amikből sosem lesz szép piros. Én most gélfestéket használtam, )
Üssük bele a tojást és öntsük hozzá az olvasztott vajat és keverjük szép simára, majd apránként keverjük össze a száraz és nedves hozzávalókat.
Elég sűrű masszát kapunk, de az a jó, mert vaskos kis palacsintákat szeretnénk sütni, de ha túl sűrű, akkor pici tejjel hígítsuk.
A serpenyőt egy ecset segítségével olajozzuk be és melegítsük fel. Nem szabad nagy lángon sütni a palacsintákat, mert nem sülnek át és hamar megbarnulnak.
1 kisebb merőkanállal csorgassunk kisebb pettyeket a serpenyőbe. Amikor buborékok képződnek a tetején, akkor már jó úton járunk, még fél percig süssük, majd óvatosan fordítsuk meg és rövid ideig süssük a másik oldalát is.
A krém hozzávalóit óvatosan keverjük össze.
A kész palacsintákra halmozzunk a krémből és nagyon finom hozzá, ha egy kis juharsziruppal is meglocsoljuk.

Tipp: Sajnos sütés közben megbarnul a palacsinta külső része. Ezért érdemes az első oldalát alaposan megsütni, majd a következőt csak egy kicsit. Tálaláskor a megsült oldal kerüljön alulra.


Red velvet palacsinta

2013. november 29.

FOKHAGYMÁS SAJTSZÓSZOS SPAGETTI ROPOGÓS BACON KOCKÁKKAL


Ez a dobjunk össze valamit 10 perc alatt kategória, de annak ellenére tök finom. Megint a lustaságom szülte ezt a ételt, mivel nem volt kedvem boltba menni és az itthon fellelhető- igen kevés- alapanyagból  kreáltam.

Hozzávalók

1 csomag spagetti
3 dl tejszín
15 dkg sajt
3 gerezd fokhagyma
20 dkg bacon
1/2 csomó petrezselyem
fekete bors
tarka bors
1/2 t.k. oregánó



Elkészítés

A spagettit főzzük ki lobogó sós vízben -ne főzzük szét.
A bacon kockákat pirítsuk zsírjára, majd szedjük egy tálkába.
A bacon-os serpenyőbe öntsük a sűrű tejszínt. Forraljuk fel és reszeljük bele a fokhagymagerezdeket. Sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá az oregánót.
Reszeljük bele a sajt háromnegyedét, kevergessük krémesre.
A tésztát szűrjük le és borítsuk a szószra. Keverjük el, és adjuk hozzá a pirított  bacon felét.
Azonnal forrón tálaljuk. Szórjuk meg a maradék sajttal, bacon-nel,  petrezselyemmel, tekerjünk rá kevés tarka borsot és együk :)



2013. november 26.

BABOS KÁPOSZTALEVES HÚSGOMBÓCOKKAL CSERÉPEDÉNYBEN SÜTVE

babos káposztaleves húsgombóccal

Tudom, hogy nem igazán fotó-kompatibilis ez az ütött kopott cserépedény, de ebben készült ez a finom leves, így megörökítettem. Szegénykém már megjárta a hadak-útját, úgy néz ki, mintha 100 éves lenne, pedig csak 10.
Akinek nincs ilyen edénye, nyugodtan készítse el egy fazékban a tűzhelyen.
A levesnek röviden annyi a története, hogy a férjem mindig emlegette, de én nem ismertem. A nagymamája készítette, de meghalt mielőtt megkérdezhettem volna. Így receptem nem volt, mentem a saját fejem után és megszületett az én változatom. Ami állítólag nem egészen olyan, mint a nagymamáé, de mindig  rekord idő alatt elfogy.

Hozzávalók

50 dkg savanyú káposzta
25 dkg tarka bab
1 kisebb szál füstölt kolbász
1 nagy fej vöröshagyma
2 kisebb sárgarépa
1 fehérrépa
3 gerezd fokhagyma
6 babérlevél
1 evőkanál pirospaprika
1 t.k. majoránna
1 t.k. kömény
1 k.k bors
1 k.k. erős paprika
1 csapott e.k. só
kevés kakukkfű
1 leveskocka
víz

Gombócok

30 dkg darált hús
1 picike vöröshagyma
kevés bors
1 csipet kömény
1 gerezd fokhagyma
1 csipet erős paprika
1/2 csokor petrezselyem
1 e.k. olaj
1 e.k liszt



Elkészítés

A babot előző este áztassuk be.
A káposztát öblítsük át.
A kolbászt karikázzunk fel és 1 kanál olajon pirítsuk zsírjára. Adjuk hozzá a felkockázott hagymát, babért és a köményt. Amikor üveges a hagyma, borítsuk rá a babot és a lecsepegtetett káposztát. Pár percig hagyjuk a tűzön az egész keveréket.
Borítsuk a cserépedénybe és öntsük fel húslevessel vagy a leveskockából készített lével (ne egészen az edény tetejéig, mert kibugyog a forró sütőben) és adjuk hozzá a vaskosabb darabokra vágott zöldséget.
Tegyük a hideg sütőbe. Először állítsuk 200 fokra, majd 10 perc után vegyük le 160 fokra és hagyjuk ott a levest.
A gombóc hozzávalóit gyúrjuk össze. A hagymát nagyon apróra kell vágni, ha nem megy reszeljük inkább.
Formázzunk apró golyócskákat belőlük és forgassuk meg lisztben. A már használatban volt serpenyőt tegyük vissza a tűzre, tegyünk bele kevéske olajat és a gombóckákat pirítsuk meg benne.
1 óra elteltével óvatosan nézzünk bele a leveses edényünkbe, ha rendesen beáztattuk a babunkat, akkor már puhulgat, ha így van a gombócokat is dobjuk a csuporba. Fedjük vissza az edényt és még legalább 40 percet hagyjuk sülni.
Aki akarja habarja be, miután kivette a sütőből. A lisztes húsgolyók picit sűrítettek a levén, nekünk így tökéletes.
Nagy kupac tejföllel és friss petrezselyemmel meghintve tálaljuk.




babos káposztaleves húsgombóccal




2013. november 23.

MACARON EGYSZERŰEN EPRES ÉS KÓKUSZOS


Imádom az olyan recepteket elkészíteni, amiről sokan azt írják, hogy jobban jár az ember, ha neki sem kezd. Rengeteg recept és leírás kering a neten van amelyik esküszik arra, hogy tök egyszerű, a másik agyónra bonyolítja. Nekem is van két különböző receptem a cukrászkönyvemben és szinte mindent elolvastam róla, amit találtam.
Egyszer elkésztettem bonyolultan és még egyszer egyszerűen - mind a két esetben színes, lapos plecsnik születtek. No, de én szeretem a kihívásokat és roppant nehezen viselem ha valami nem sikerül, ezért egyik reggel eldöntöttem, hogy újra megpróbálom. Szerintem teljesen vállalható lett a végeredmény. Aztán rájöttem a nagy titokra is. Mind a két előző próbálkozásom alkalmával én tisztítottam és daráltam a mandulát, ezért nem volt elég száraz. Most szeletelt mandulával készítettem és teljesen zökkenőmentesen mentek a dolgok. Nyilván a boltokban kapható mandulaliszt is tökéletes hozzá.  
Végül Alain Ducasse receptjét(felezve) és Piszke leírását használtam.
Lényeg: úgy kezdjünk hozzá, hogy senki ne legyen körülöttünk, nyugodtak és elszántak legyünk és mindent készítsünk elő.

Hozzávalók

125 gramm  szeletelt mandula
220 gramm kristálycukor
100 gramm állott tojásfehérje
25 gramm porcukor
0,5 gramm tisztított borkő (nálam 1 k.k. ecet)
5-5 csepp ételfesték
türelem

egyszerű macaron

Elkészítés

Először is a tojásfehérjéket felhasználás előtt 4-5 nappal tegyük a hűtőbe. Van aki szerint a friss is jó, de én nem kockáztattam, 5 napig volt a hűtőben és utána fél napot szobahőmérsékleten.
A szeletelt mandulát késes robotgépben a cukorral megőröltem. Ezt is óvatosan kell csinálni, mert porra van szükségünk nem marcipánra. Nem folyamatosan nyomva, hanem pulzálva aprítsuk.
A késes robot után kávédarálóval őröltem teljesen finomra.
A porrá őrölt mandulás cukrot alaposan szitáljuk át.
A tojásfehérjét az ecettel kezdjük el felverni, amikor félkemény adjuk hozzá a cukrot és verjük kemény habbá. Akkor jó, ha csúcsos a hab a habverőn kivételkor.
Én kétféle színt készítettem, ezért mérleg segítségével  nagyon pontosan megfeleztem a habot és a száraz összetevőket.
A fehérje egyik felébe tettem 5 csepp piros ételfestéket, a másik felébe 5 csepp kéket.
Egy szilikon lapát segítségével óvatosan keverjük össze a mandulás cukrot a színes habbal.
Óvatosan, lassan kevergetve. Akkor jó, ha lassan lefolyik a lapátról.
Tegyük a kikevert masszákat  sima, széles csövű habzsákokba .
Nagy lapos tepsiket béleljünk ki szilikonos sütőpapírral. Aki nehezen tud egyforma kis adagokat nyomni, annak célszerű egy 50 Ft-s segítségével megrajzolni a macaronok helyét. Én vagány voltam és nem rajzoltam ki, de szerencsére kevés selejt keletkezett.
A habzsákot függőlegesen tartsuk a leendő macaron helye felett és nyomjunk egyforma pettyeket. Nem kell körözni a csővel, csak hirtelen kapjuk el amikor már megfelelő méretű a színes kis halom.
Könnyen rá lehet érezni!
Ne ijedjünk meg, ha csúcsos a teteje, mert szépen lelapul majd terülés közben.
Amikor tele a tepsi  ütögessük a pulthoz, hogy segítsünk a macaronoknak elterülni.

készre színezett massza
terülnek 


megbőrösödve
a megsült macaronok


  

































Legalább fél órát hagyjuk a pulton.  Akkor jó, ha az ujjunkkal megérintjük a tetejét és már nem ragad, hanem megbőrösödött.
A sütőt tegyük 150 fokra alsó felső sütésre és 13 perc alatt süssük készre. 
A könyv dupla tepsit írt, de nekem nem volt annyi tepsim, ezért a sütő aljába tettem egyet és tökéletesen működött, nem barnultak meg.
Melegen nem lehet leszedni őket a sütőpapírról, ezért várjuk meg, hogy teljesen kihűljenek, akkor már könnyen felszedhetők. Ha mégse menne, akkor nedvesítsük meg a papír hátulját.



Töltelék
A kékekbe kókusz került, a rózsaszínűekbe pedig eper. Nem bonyolítottam túl egyiket sem.

Kókuszos töltelék

3 dkg kókuszreszelék
1 dl víz
1/2 tubus sűrített tej
1 evőkanál cukor
0,8 dl tejszín (30 %)
1/2 evőkanál zselatin fix 

A reszeléket forró vízbe tettem és 1 evőkanál cukorral felfőztem. 5 perc főzés után hozzáadtam a sűrített tejet és kis lángon még 5 percig főztem, majd lehűtöttem.
A tejszínt felvertem  fél adag zselatin fix segítségével. A másik felét a lehűtött kókuszhoz adtam, majd összekevertem őket és hűtőbe tettem.

Epres töltelék

10 dkg fagyasztott eper
1 evőkanál cukor
1/2 evőkanál zselatin fix
0,8 dl tejszín (30%)

Az epret egy kis lábasban a cukorral kis lángon szétfőztem 5 perc, majd lehűtöttem.
A tejszínt felvertem fél adag zselatin fix segítségével, a másik felét a kihűlt eperhez kevertem, majd összekevertem őket és a hűtőbe tettem.
A töltelékek fél óra alatt szépen besűrűsödtek és ezekkel megkentem a macaronokat, majd összetapasztottam őket.
Szerintem ez egy szenzációs gasztroajándék.
Frissen is nagyon finom, de való igaz 1 nap a hűtőben pihentetve hozza meg az igazi sikert. Kívül roppan, belül pedig pihe-puha, szinte elolvad a szájban. Szerintem nem lehet eleget sütni belőle :)


egyszerű macaron

Folyt. köv.

VANÍLIÁS CUKOR HÁZILAG

házi vaníliás cukor

Ez is egy roppant egyszerű ötlet, de egyben nagyszerű is. 
Én a kikapart vaníliarudakat mindig beledobálom a cukortartó üvegembe, így rövid idő alatt isteni vaníliás cukorhoz jutok. Sokszor nincs is sima cukor itthon, csak ez a vaníliás, így mindenbe ez kerül - mondjuk az uborkasalátába annyira nem való, de szinte minden máshoz tökéletes.
Minél tovább tároljuk együtt a cukorral, annál aromásabb lesz.
Amennyiben gyorsabban szeretnénk vaníliás cukorhoz jutni, akkor a magokkal együtt adjuk a cukorhoz.
Ha ledaráljuk a rúddal együtt, akkor igazi fekete vaníliapettyekkel tarkított porcukrot kapunk. 
Egy szép jól záródó üvegbe téve ez is egy remek gasztroajándék lehet, nem beszélve arról, hogy otthon tökéletes vaníliás édességeket tudunk készíteni, nem kell a mű aromákat megvásárolni.
Most csak azt sajnálom, hogy az illatot nem tudom beszkennelni nektek, ideje lenne már feltalálnia valakinek.

Készítsétek el :)



2013. november 22.

VANÍLIA ESSZENCIA KÉSZÍTÉS HÁZILAG

vanília esszencia készítése

Sajnos elfogyott a készletem és pótolnom kellett. Nos,nem egy nagy durranás elkészíteni, de megéri. Nagyon hálás, mert nagyon kicsi energiaráfordítást igényel, semmit sem kell vele csinálni, csak pihentetni 2-3 hetet a konyhaszekrényben és egyszer csak lesz egy kis üveg isteni vaníliánk, amivel remekül ízesíthetünk. Nekem 8 hónapig kitartott az előző adag, tehát kiadós a mérete ellenére.
Most még csak 5 napja ázik, ezért ilyen világos a színe, de napról napra sötétebb és aromásabb lesz.
Sütni szerető ismerőseinknek igazi kincs lehet, ha egy ilyen vaníliával teli üvegcsével ajándékozzuk meg őket . Karácsonyig még bőségesen van idő beáztatni a rudakat.

Hozzávalók

1 dl. vodka
1 db. vaníliarúd
1 jól záródó kis üveg


Elkészítés

Az üveget mossuk el alaposan és töltsük tele vodkával.
Nálam, mist másfél rúd került az üvegbe, mert 1,3 dl az űrtartalma.
A rudakat vagdossuk fel 5 centis darabokra és tegyük a vodkával megtöltött üvegbe, majd süllyesszük el a szekrénybe. 2 hét után használható. Egy sötét borostyán színű, kicsit édeskés tömény vaníliaízű esszenciánk lesz. Minden adalékanyagtól mentes és jóval a bolti ár alatt.

vanília esszencia


2013. november 21.

CSOKOLÁDÉS KEKSZ ÁFONYÁVAL ÉS MANDULÁVAL

áfonyás, mandulás csokoládés keksz

Ez a keksz nagyon hasonlít a csokoládés pöfeteghez, de szerintem finomabb. A receptet honnan szedtem, fogalmam sincs, egy felíró cetlin hevert a fiókomban. Tömény csokoládé a savanykás áfonyával és ropogós mandulával megbolondítva és nagyon kellemes, omlós az állaga. Érdemes kipróbálni és remek gasztroajándék is lehet belőle. Ezért ezzel a keksszel jelentkezem Ági játékára a  SAD! 20. fordulójára, mely a gasztroajándékok címet kapta. 
Némelyiket megszórtam porcukorral a sütés után, de rájöttem, hogy nálunk ez felesleges, nem kell annyi cukor.
Egy jópofa fémdobozban vagy kosárkában jól mutat és eltartható. (nem tudom meddig, egyet tesztelek és majd pótlom.)

Hozzávalók

20 dkg étcsokoládé (nálam 56 %)
10 dkg vaj
2 egész tojás
10 dkg sötétbarna nádcukor
18 dkg liszt
2 evőkanál sötét kakaó
1 teáskanál sütőpor
1 csipet só
10 dkg vörös áfonya /aszalt)
2 dkg szeletelt mandula
1 narancs reszelt héja


Elkészítés

A csokoládét a vajjal tegyük egy tálba és vízgőz felett olvasszuk össze.
A lisztet, sót, kakaót, sütőport szitáljuk egy edénybe.
A tojást a cukorral egy mixer segítségével habosítsuk ki.
A tojásos habot keverjük el az olvasztott csokival és a liszttel, felváltva adogatva őket a egymáshoz.
Reszeljük bele a narancshéjat.
Az áfonyát és a mandulát is keverjük hozzá a végén.
Elég sűrű masszát fogunk kapni.
Borítsuk folpackra és bugyoláljuk bele, majd tegyük legalább 30 percre a hűtőbe. 
Fél óra alatt csodásan megszilárdul.
Készítsünk belőle kis gombócokat. Én a mérlegre dobáltam őket, hogy egyformák legyenek. 20-22 grammos volt mindegyik, így 44 db kekszem lett.
A tepsiket sütőpapírral béleljük ki és helyezzük rájuk a gombóckákat távol egymástól. Én egy picit megnyomkodtam a tetejüket, de ez nem fontos, mert szétterülnek anélkül is.
175 fokos előmelegített légkeveréses sütőben 10 perc alatt elkészülnek.
Puhák, amikor kivesszük őket, ezért hagyjuk kihűlni a tepsin.

áfonyás, mandulás csokoládés keksz

2013. november 19.

TEJFÖLÖS KOLBÁSZOS LECSÓ NOKEDLIVEL ROSTON CSIRKÉVEL

Tejfölös kolbászos lecsó nokedlivel

Gondolom, hogy furának találjátok egy páran ezt a kombinációt, pedig nagyon finom és igen régi étel. Gyerekként az egyik dédnagymamámnál került néha az asztalra. Igaz csirke nélkül, én csak azért sütök hozzá, hogy ne legyen hiszti, hogy hol van a hús.... :)
Végre felavattam a féltve őrzött, Marisztól kapott pirospaprikámat.
Remek és egyszerű étel. Egy próbát megér szerintem.

Hozzávalók

1  kg. paprika
4-5 érett paradicsom
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
10-12 dkg füstölt kolbász
1 evőkanál olaj
1 pohár tejföl (kisebb)
1 csokor petrezselyem
só, bors
1 evőkanál pirospaprika.
1/2 t.k. majoránna

2 tojásból nokedli

1 csirkemell felszeletelve
(só, bors, majoránna )


Elkészítés

A hagymát kockázzuk fel, a kolbászt karikázzuk.
 1 kanál olajon olvasszuk zsírjára a kolbászt, majd dobjuk rá a hagymát és pirítsuk üvegesre.
Majd adjuk hozzá a felkarikázott paprikát és a kockázott paradicsomokat.
Fűszerezzük pirospaprikával, borssal, majoránnával és egy leheletnyi köménnyel és sóval.
Amikor megpuhult a paprika keverjük hozzá a tejfölt, reszeljük rá a fokhagymát. Ha nagyon sok levet enged a lecsó érdemes kevés liszttel elkeverni a tejfölt.
Fél köteg petrezselymet aprítsunk fel és keverjük a tejfölös lecsóhoz. Egy percet forraljuk a tejfölös petrezselyemmel és vegyük le a tűzről.
A nokedlit készítsük el a szokásos módon.
A vékony szeletekre vágott csirkemellet sózzuk, borsozzuk, hintsük meg majoránnával és forró serpenyőben vagy rostlapon hirtelen süssük ki.
Tálaláskor gazdagon szórjuk meg a maradék petrezselyemmel.



2013. november 18.

SÁRGABARACKOS KÓKUSZOS CSIGÁK CITROMOS CUKORMÁZZAL

Sárgabarackos kókuszos csiga citromos cukormázzal

Kedvenc bejglitésztámból készült ez a finomságos csigabiga.
Szerettem volna egy kicsit izgalmasabbá tenni  az ízesítését. Szerintem nagyon jól sikerült. A sárgabarack íze dominál enyhén kókuszos háttérrel. A citromos cukormáz édes és savanyú egyszerre, ami még dob egyet rajta.
Csak az egyik felére került a mázból, mert nem tudtam milyen lesz a fogadtatás. Melyik volt sikeresebb? Nem tudom, mert pont egyformán fogytak.
44 db. csigám lett a megadott mennyiségből.

Hozzávalók

Tészta
50 dkg liszt
3 tojássárgája
1,5 dl tej
0,5 dl rum
25 dkg margarin
2,5  dkg élesztő
2 evőkanál cukor
1 csipet só

Töltelék
40 dkg aszalt sárgabarack
4 evőkanál baracklekvár
6 evőkanál kókuszreszelék
2 evőkanál cukor
1/2 tubus sűrített tej
1 öntet fehér rum
3 dl. víz

Máz
1 citrom leve
k.b.10-15 dkg porcukor(+,-)


Elkészítés

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos enyhén cukrozott tejben.
A vajat elmorzsoljuk a liszttel.
A tészta hozzávalóiból rugalmas tésztát gyúrunk. Majd lefóliázzuk és egy napra hűtőbe küldjük.
A sárgabarackokat negyedeljük.
A kókuszreszeléket egy kisebb lábasba szórjuk és felöntjük 2 dl. vízzel és hagyjuk fél órát ázni.
Az idő letelte után hozzáadjuk a felaprított sárgabarackot. A vizet pótoljuk, ha sokat felszívott a kókusz, mert a baracknak is szüksége van folyadékra.
Ízesítsük cukorral, sűrített tejjel és lassú lángon főzzük 10-15 percet. Ekkor egy öntet rummal bolondítsuk meg.
A főzetet turmixoljuk össze pár kanál baracklekvárral. A főzőlevet óvatosan adagoljuk hozzá, mert egy sűrű, kenhető masszát kell kapnunk, ami nem folyik ki a csigákból. Ha nem érezzük elég krémesnek, akkor kevés lekvár és sűrített tej hozzáadásával ezt tudjuk javítani. Nekem a leírt mennyiség elég volt. Egy-két csepp citrom jót tesz még az ízének. Az édességét is mindenki saját magának állítsa be, elbír még cukrot.
Az elkészült masszát hűtőben hűtsük le, ekkor még sűrűsödni fog.
A megkelt tésztát vegyük 2-vagy 3 részre. Nyújtsuk 3 mm vastag téglalapokká és kenjük meg a masszával, majd szorosan tekerjük fel.
Kenjük le tojással  (én most csak tejjel tettem)és 2 centis darabokra szeleteljük fel egy recés késsel.
Pakoljuk egy sütőpapírral letakart tepsire pár centi távolságra egymástól és 170 fokon süssük aranysárgára.
Egy citrom levét facsarjuk ki és átszitált porcukorral keverjük fényes mázzá. A cukrot folyamatosan adagoljuk hozzá. Akkor jó, ha teljesen sima, fényes és lassan cseppen.
A kihűlt csigabigákra tegyünk 1-1 kanállal.
Apróra kockázott sárgabarackkal szórjuk meg a még ragadós mázat.

Tipp: A liszt mennyisége sok mindentől függ. Minden alakalommal változó, ha túlságosan ragacsos és puha a tészta, akkor adjunk még hozzá lisztet vagy. a folyadékból kevesebbet adagoljunk és menet közben pótoljuk ha kell.


Sárgabarackos kókuszos csiga citromos cukormázzal


2013. november 15.

SZILVABORBAN FÜRDŐZŐ ASZALT SZILVÁVAL TÖLTÖTT MARCIPÁNOS BEJGLI


szilvaborban áztatott aszalt szilvával és marcipánnal töltött bejgli

Valami isteni finomat sütöttem !!! 

Mákos, diós, gesztenyés, marcipános bejglik nagyon finomak, de már olyan megszokottak. Kísérletezgetni pedig szeretek és a sütemények terén is egyre bátrabban újítgatok.
Azt eldöntöttem, hogy aszalt szilvát áztatok szilvaborban és marcipánnal egyesítem egy bejgliben, de elakadtam a kivitelezésnél. Nem tudtam eldönteni, hogy a szilvát összegyúrjam a marcipánnal, esetleg krémesítsem a marcipánt, rétegezzem őket.....Így tanácsokat kértem a Facebook-on. Marka és Dina egyből a segítségemre siettek. Megosztották velem szuper tapasztalataikat. Megnéztem Dina szaloncukorkát és Marka bejglijét, aztán megszületett az én agyamban is a terv. Nagyon szépen köszönöm az ötleteket lányok. 
Kétféle készült. Az ízesítés ugyanaz, csak a kivitelezés különböző. Első kóstolásra azt hittem, hogy tudom melyik a befutó, de most úgy érzem döntetlen az állás.
Nagyon bátran ajánlom kipróbálásra, mert elképesztő, hogy mennyire finom, lehetetlenség abbahagyni az evését.  
Miután elkészült, elmentem a boltba újabb adag marcipánt és szilvát venni :)

A recept hozzávalói

Tészta (4 rúd)

50 dkg liszt + 5dkg
3 tojássárgája
25 dkg Ráma margarin
2,5 dkg élesztő
1,5 dl tej
0,5 dl. rum (nálam most whisky)
2 evőkanál cukor
1 tojás a lekenéshez.

Töltelék (2 rúd)

25 dkg aszalt szilva
30 dkg marcipán
1,5-2 dl. szilvabor
1,5 evőkanál nádcukor
1 t.k. fahéj
2 evőkanál hígabb szilvalekvár

Azért írtam 4 adag tésztát és 2 adag tölteléket, mert csak 2 rúd készült ebből a finomságból, a másik 2 bejgli gesztenyés tölteléket kapott Itt a recept hozzá. Érdemes négyet készíteni egyből, mert nagyon finom, mivel először készítettem nem mertem 4-el indítani - hiba volt :). Akkor duplázni kell a mennyiségeket.


A sütemény elkészítése

Az élesztőt elmorzsoljuk a langyos tejben, rászórunk kevés cukrot.
2 evőkanál cukrot feloldunk alkoholban, nálam ez most Ballantines volt.
A margarint morzsoljuk el a liszttel.
Adjuk hozzá a 3 tojássárgáját, 1 csipet sót, a feloldott cukros keveréket és alaposan dolgozzuk ki a tésztát.
Nekem általában 55 dkg liszt szükséges ehhez a tésztához + a szóráshoz. Most 50 dkg liszttel csodás tésztát készítettem. Érdemes odafigyelni erre.
A kidolgozott tésztát fóliázzuk le és tegyük 24 órára a hűtőbe. Tízen... éve így csinálom.
Az aszalt szilvát vágjuk durvára és áztassuk be a szilvaborba. Én Kontyos szilvabort használtam, nagyon szeretem.
Legalább egy órát hagyjuk ázni, ha felszívta a bort, akkor pótoljuk, a szilvákat pedig forgassuk meg a borban, hogy mindenhol érintkezzenek egymással..
A jól beáztatott szilvákat  a borral együtt tegyük késes aprítógépbe.
Adjunk hozzá, 2 evőkanál lekvárt, 1 teáskanálnyi fahéjat, kevés nádcukrot, és k.b. 8 dkg felaprított marcipánt. Dolgozzuk össze a gép segítségével sűrű, kenhető masszává. Érdemes megkóstolni, mert a szétzúzott szilva elég savanykás lesz, ha úgy érezzük lehet édesíteni még, de az enyhén savanykás jelleget hagyjuk meg, mert az édes marcipánnal remek egységet fog alkotni a végén.
Közben rájöttem, hogy kevés étcsokoládé mehet a töltelékbe.
A megkelt tésztát osszuk négy cipóra. Bejgli készítés fázisfotókkal ITT található.
1. variáció. A marcipánt nyújtsuk vékony lappá 2 folpack között és terítsük a kinyújtott tésztára. A marcipán minden oldala legyen 1 centivel kisebb, mint a kinyújtott tésztalap, nekem 17 dkg marcipán kellett 1 laphoz.
A marcipánra simítsuk rá a szilvás töltelék felét és szorosan tekerjük fel.
2. variáció. A kinyújtott tésztára simítsuk el a szilvás masszát, majd tépkedjünk borsónyi falatokat a marcipánból és ezekkel szórjuk tele, majd tekerjük fel.
Az első variációnál a marcipán és a bor íze dominál, a másodiknál a boros szilva és a háttérben a mennyei marcipán érezhető.
Annyit jegyeznék még meg eme hosszúra nyúlt bejegyzés végén, hogy a hűtőben kelesztett tésztát, kivétel után azonnal kezdjük el megdolgozni, mert ha sokáig hagyjuk szobahőmérsékleten, akkor gyorsan  kelni kezd és szétrepednek majd a bejglik.
170 fokon légkeveréssel süssük, addig, amíg szép aranybarna nem lesz. 
Egyszer kenjük le felvert tojással a feltekerés után, majd még egyszer a sütőbe tétel előtt.
A második lekenés után érdemes villával megszurkálni, hogy a gőz tudjon távozni.

Tipp: A tésztát 6 részre osztjuk, akkor helyes kis bejgliket kapunk, amik ötletesen becsomagolva, remek gasztroajándékok lehetnek.


aszalt szilvás marcipános bejgli

2013. november 14.

BLOGKÓSTOLÓ 13. FORDULÓ. A SORSOLÁS


Elérkezett a nagy nap! Rengetegen jelentkeztetek, ha jól számoltam, akkor 68 lelkes fakanálforgatót köszönthetek a  13-as szám jegyében zajló játékban.

A hagyomány szerint december 13-án nem szabad dolgozni az asszonyoknak, úgyhogy jó lesz nem az utolsó napra hagyni az ételek elkészítését :)


Mivel vészesen közeleg a karácsony ezért jó lenne, ha ünnepi külsőbe öltöztetnétek a kiválasztott ételeket, hogy legyen miből mazsolázgatnunk az ünnepi menü összeállításakor.

Az elkészült bejegyzéseket 2013. december 13. este 20. óráig legyetek kedvesek elküldeni nekem a csakmertszeretem@gmail.com címre. A remekmű linkje és egy csatolt fotó formájában.Természetesen  azoktól akik blog nélkül játszanak a recepteket várom.

Nagyon remélem, hogy senkit sem felejtettem ki és oda mutatnak a linkek, ahova szántam. Esetleg, valami problémát találtok jelezzétek felém.

Ugye mindenki elkészíti amit vállalt! Amennyiben "Luca " közbeszólna és nem tudjátok megsütni-főzni, szíveskedjetek a párotoknak és nekem is jelezni.

Mindenki az alatta lévő blogról szemezget, az utolsó pedig az elsőről.

Sok sikert kívánok mindenkinek, induljon a játék !!!

  1. Abroszra való
  2. Mézeskalács
  3. Konyhalál
  4. Piroska
  5. Rubin S. Gaby
  6. Takarékos konyha
  7. Házias konyha
  8. Buti Ildiko
  9. Andi Xsara
  10. Borso
  11. Limon
  12. Káoszkapitány
  13. Sedith
  14. Tetovált lány
  15. Marisz 57
  16. Pici Juci cukrászdája
  17. Süni Süti
  18. Vörös kaktusz
  19. Kisildi
  20. Barbi
  21. Janka
  22. Arany Tepsi
  23. Gerdi
  24. Csigabige
  25. Sass Erika
  26. HajniZoli
  27. Vea receptgyűjteméyn
  28. Vicuska
  29. IsaBella
  30. 4 gyerek
  31. Teller-cake
  32. Trollanyu
  33. Gasztropajti
  34. Sherpa konyhája
  35. Hankka
  36. Dinka
  37. Márti
  38. moes
  39. Böbe
  40. Marka boszikonyhája
  41. Lezsik sütije
  42. Rizsázzunk
  43. Flóra
  44. Ors - pink&berry
  45. Seffer Lilla
  46. Dinavilága
  47. Flower
  48. Az őrült szakács
  49. Szofika
  50. Konyha-labor
  51. Olgis
  52. Tűpárna és habverő
  53. Lujza
  54. GasztroBaráth
  55. Magyar ízek tárháza
  56. Tündérkonyha
  57. ChéfTündér
  58. Kisribizli
  59. Ügyes kezek
  60. Napfény és fűszer
  61. Konyhavirtuóz
  62. Fehérfalat
  63. Koskacukor
  64. From Juci
  65. Receptnapló
66.Timi blog nélkül játszik, ő Konyhavirtuóz blogjárol fog választani.
67. Pöttöm Panna szintén blog nélkül játszik, neki Kisildi blogját adta a sors.
68. Zsófi pedig ott fog garázdálkodni, ahol neki tetszik.
69. Zsuzsi aki szintén ott nézelődik, ahol szeretne.

 Hajrá!


2013. november 13.

KARAMELLÍZÁLT FEHÉR CSOKOLÁDÉ DESSZERTEK

Karamellízált fehér csokoládé desszertek

Amikor megláttam Praliné Paradicsom oldalán a karamellízált fehér csokoládét tudtam - el fogom készíteni.
Valami mindig közbeszólt, vagy a csokit ettük meg, vagy időm nem volt... Végere sor került rá.
No, de nem volt ez olyan nagyon egyszerű! 
Én a nagy okos, aki mindent megold, nem szeret  segítséget kérni és úgy gondolja nincs lehetetlen küldetés számára...a teljes kétségbeesés határára kerültem.  Már jó fél órája a sütőben figyelt a csoki, amikor rájöttem, hogy segélyhívás nélkül a kukában fogja végezni. Szerencsére Praliné Zsuzsi azonnal a segítségemre sietett és megnyugtatott, türelem, kitartás.. meg ne próbáljam feladni.
Nem adtam fel és elkészült!!! Még egyszer köszönöm szépen a segítséget Zsuzsának.
Leírom bonyodalmaimat, hátha segítség lehet másoknak.
Hozzávalók

200 g. fehér csokoládé
szilikonkapszlik
türelem
kitartás
díszítéshez( dió, mandula, grillázs, só, liofilízalt gyümölcsök, aszalványok...)


Elkészítés

A csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk.
Egy sütőtálat kibélelünk szilikonos sütőpapírral.
A sütőt 110 fokra állítjuk és betesszük a csokoládét.
20 percenként megpróbáljuk megkeverni. Nekem ekkor kezdődtek a problémáim, mert egyre szilárdabb lett a masszám, lehetetlenség volt keverni. Ezen a ponton, akkor is keverni kell, ha lehetetlenség :)
40 perc után már nagyon aggódtam, de Zsuzsi megnyugtatott, keverjed valahogy, hát én kevertem valahogy.
Egy idő után kezdett a színe sötétedni, de az állaga egyre elkeserítőbb lett, de én nem adtam fel, kevertem.
Majdnem 2 óra telt el, amikor a színe és az íze egyértelműen a karamellre emlékeztetett, viszont volt egy tál morzsám, amiről legvadabb álmaimban sem tudtam elképzelni, hogy egyszer még folyékony lesz. Az lett!!
Fogtam a titkos fegyvert a botmixert és elkezdtem vele megdolgozni a morzsalékot. A csoda megtörtént egyre krémesebb lett. Legalább 6-7 percig turmixoltam, és gyönyörű, fényes, egynemű, bársonyos lett.
Itt már madarat lehetett volna velem fogatni, olyan boldog voltam :)
Visszatettem a vízgőzre és újra felmelegítettem, majd levettem és sűrűn kevergetve visszahűtöttem.
Először bonbonokat szerettem volna készíteni belőle, de elég sűrű volt a csoki és kakaóvajam nem volt itthon, hogy vékonyítsam. Ezért kapszlikba öntöttem olyan fél centi vastagon és a tetejüket telepakoltam mindennel ami a kezem ügyébe került, majd a hűtőbe tettem fél órára. Dermedés után kiborogattam.
Nagyon, de nagyon finom, az állaga is tökéletes. Első nekifutásra elég mutatósak is lettek.
 Bánom, hogy nem dupla mennyiséget készítettem.
Én a Lidl-ben vásároltam ezt a csokit amiből készítettem. Fin Carré a márkája. Gondoltam, hogy jó lesz, mert ezt gyönyörűen fel lehet olvasztani, nem úgy mint a Bocit. Érdemes más márkájú csokoládéval is próbálkozni, lehet azok könnyebben karamellízálódnak. Zsuzsi ajánl márkákat az oldalán, érdemes tanulmányozni.
A lényeg: ki kell próbálni, hiszen nagyon finom és mutatós. Remek ajándékötlet is. Én mindig hatalmas sikert aratok, ha saját készítésű csokoládékkal lepem meg ismerőseimet.
Sok sikert :)



2013. november 12.

FRISS SALÁTA SONKÁVAL ÉS TOJÁSSAL

Friss saláta sonkával és tojással

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de az én szervezetem folyamatosan friss zöldekért kiált, pedig  csak rövid ideje van ilyen depressziós idő.
Mi ezt a salátát reggelire fogyasztottuk, de egy laza ebédnek vagy vacsinak is tökéletes.
Az elképzelésem az volt, hogy rengeteg friss zöld fűszerrel és a mániámmá vált fehér balzsamecetkrémmel fogyasztjuk, de a gyerek kikövetelte hozzá a kissé tartalmasabb capri-bogyós tartárt. Meg kell hagyni nincs rossz ízlése a lánynak.
Ez a sali 10 perc alatt az asztalra varázsolható.

Hozzávalók
2 adag

8-10 levél római saláta
2 egész főtt tojás
1/2 kígyóuborka
6 hatalmas szelet jó minőségű sonka
1/2 kaliforniai paprika
8-10 koktélparadicsom
1 marék pörkölt dió
1 savanykás alma
pár csepp citrom
friss bazsalikom
friss snidling
friss petrezselyem
kevés szárított oregánó
fehér balzsamecetkrém
durva tarka bors
kevés csilipehely
Öntet
1 kis doboz tejföl
2 evőkanál majonéz
1 evőkanál dijoni mustár
1/2 k.k. őrölt bors
1 t.k. cukor v. édesítő
15 db capri bogyó
1-2 csepp citrom
1 csipet szárított oregánó


Elkészítés

A tojásokat megfőzzük, a dióbelet megpörköljük, a zöldeket felaprítjuk... és mindent ízlésesen elhelyezünk egy hatalmas tányéron. Az almát csíkozás után citromozzuk le. Ez jót tesz az ízének és nem barnul meg.
A tojás és a dió legyen még meleg a tálaláskor.
A fehér balzsamecetkrémet ne sajnáljuk róla, mert a kissé savanykás hozzávalók ízét remekül kiegészíti az édessége.
Amennyiben magában fogyasztjuk bőséggel locsoljuk még meg extra szűz olíva olajjal, ha a dresszinggel nem kell az olíva, de a balzsamecetkrém igen!.
Öntet- minden hozzávalót összekutyulunk egy tálban. A capri bogyókat  nyomjuk össze egy késsel és úgy keverjük hozzá.
Csak az asztalon öntsük a salátára.
Nagyon finom sonka helyett, füstölt lazaccal is ez a saláta.

Friss saláta sonkával és tojással




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

nyomtat