2014. január 31.

PARADICSOMOS HÚSGOMBÓCOK RIZSTÉSZTÁVAL


Mostanában elég gyakran készül. Mindig változtatok rajta egy kicsit, így mindig meglepetés az íze. Persze a tészta is változik, van amikor spagetti kerül mellé, vagy amit éppen találok, most rizstészta nap volt és a rozmaring zamata uralta az ételt. Kakukkfű, bazsalikom vagy az oregánó szintén tökéletes választás hozzá.

Hozzávalók

60 dkg sertés-marha darált hús
1 t.k. szárított rozmaring
1/2 t.k. bors
1/2 szál póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
1 e.k. balzsamecet
kevés csilipehely
1/2 t.k. oregánó
1 t.k. őrölt kömény
2 e.k. zsemlemorzsa
1 szál friss rozmaring
1/2 cs. petrezselyem

1 csomag rizstészta

kevés olaj
1 fej vöröshagyma
1 hámozott paradicsom
2 dl sűrített paradicsom
1 t.k. cukor
1/2 t.k. szárított rozmaring
1 szál friss rozmaring
kevés szárított oregánó
3 babérlevél
1 zellerszál
1/2 t.k. bors
1 t.k. só

3 e.k. olaj a sütéshez


Elkészítés

Először is a húsgombócokat készítsük el. A vegyes darált húst és a fűszereket tegyük egy tálba és alaposan gyúrjuk össze. A petrezselymet és a pórét kockázzuk nagyon apróra, a fokhagymát reszeljük. Én azért adtam hozzá 2 e.k. zsemlemorzsát, mert kissé laza volt a massza állaga és így könnyebb volt formázni, de nem kell mindig hozzá.
Az elkészült masszából vizes kézzel formázzunk apró gombócokat.
A szószhoz aprítsuk fel a hagymát, amit kevés olajon dinszteljünk meg. Én még a dinsztelés közben hozzáadom a cukrot és oregánót. Amikor üveges a hagyma öntsük rá a hámozott paradicsomot és a sűrített paradicsomot majd öntsük fel 2 deci vízzel. Sózzuk, fűszerezzük és főzzük negyed órát, az sem baj, ha többet.
Nekem most egészben volt a paradicsom, ezért leturmixoltam, majd visszaforraltam.
A húsgolyókat süssük barnára kevés olajon. Hamar elkészülnek, hiszen aprók.
A kisült húsgombócokat szedjük az elkészült paradicsomszószba. Forraljuk össze.
A tésztát főzzük ki.
Szedjünk a tányérra egy adag tésztát, majd a tetejére a paradicsomos gombócokat.
Persze egy kis reszelt parmezánnal fel lehet még dobni, nekem sajnos elfogyott.

paradicsomos húsgombócok rizstésztával

2014. január 28.

ZEBRATORTA (zebra cake)

zebra cake Zebratorta

Régen szemezgetek ezzel a tortával. Valamikor láttam Loren Pascal által elkészítve. A BBC oldalán megkerestem a receptet, aztán nekiálltam, de valami nagyon nem stimmelt.  Szerintem rengeteg liszt van a receptben és egy kemény massza lett a végeredmény, ami landolt is a kukában. Nem tudom, hogy én tévedtem - e ekkorát vagy a recept, de nem hagytam magam eltántorítani a sütéstől. Szerencsére csak a fele tésztát kukásítottam, így bekevertem még egy féladagot lesz ami lesz alapon és lőn torta lett belőle.
Belinkelem az eredeti receptet, de leírom az én változatomat, ami tetemes mennyiségű liszttel kevesebb.
Egy nagyon finom, abszolút nem száraz piskótára emlékeztető süti a végeredmény. Így önmagában is nagyon finom, puha, de aki jót szeretne magának, hallgat rám és mirelit erdei gyümölcskeverékből készít hozzá egy öntetet. 
Eredeti recept ITT olvasható.

A recept hozzávalói

4 egész tojás
175 gramm liszt + 3 e.k
2,5 dl étolaj
2 e.k. kakaó
1,5 t.k. vaníliapaszta
1/2 citrom reszelt héja
1 e.k. Amaretto likőr
1-1 t.k. sütőpor
15 dkg cukor
1 dl tejszín
1 e.k. joghurt
1 csipet só


A torta elkészítése

A 4 tojást üssük fel egy nagy tálba, adjuk hozzá a cukrot, olajat, tejszínt, joghurtot és keverjük simára egy elektromos habverővel. Amikor sima a keverék szitáljunk hozzá 175 gramm lisztet, 1 csipet sót és ezzel is keverjük simára. A kikevert tésztát óvatosan öntsük ketté.
Az eredeti recept szerint a világos tésztához 175 gramm, a kakaóshoz 125 gramm lisztet kéne adni.
Nekem ekkor adódott a problémám, mert a világos tésztához kimértem a 175 gramm lisztet, elkevertem a sütőporral és a keverékbe zúdítottam és borzasztó sűrű lett. Ezért a másik feléhez, amit a kakaósnak szántam csak a kakaót kevertem el sütőporral, lisztet nem és tökéletes lett az állaga.
 Ezért az újra kevert vaníliáshoz kanalanként kevertem a sütőporos lisztet, nagyon kevés kellett. Itt már nem mértem le, hogy hány deka liszt ment a tésztába, de nem sok, 2 vagy 3 kanál. A palacsintatésztától jóval sűrűbb, kanalazható tésztát kaptam.
Persze előfordulhat, hogy én mértem ki rosszul az első adag lisztet, vagy az M méretű tojások kicsik, és a recept tökéletes.
 Nem akartam megint megsütni, hogy ellenőrizzem. Majd,úgyis referáltok :)


A kakaósat Amaretto likőrrel ízesítettem, a vaníliáshoz pedig vaníliapasztát adtam és egy kevés reszelt citromhéjat.
Kenjünk ki vajjal egy 23 centis tortaformát és a közepére tegyünk egy kanállal ez egyik tésztából, majd ennek a kupacnak a tetejére a másik tésztából és ezt váltogassuk addig, amíg tart a massza. Persze, ha nem lesz tök-életes, az senkit se zavarjon, nekem is megfolyt, de a végén jól fog mutatni.
 A sütőt melegítsük elő 180 fokra és tegyük be a sütit. Én hőlégkeverésen sütöttem, de hamar barnulni kezdett a teteje, ezért 15 perc elteltével levettem 165 fokra és ezen a hőmérsékleten sütöttem készre. Tűpróba a közepébe hasznos tud lenni, szerintem 40-45 perc alatt sült meg.

Elkészült színesben, IDE kattintva megnézheted.

Elkészült színes koszorúformában citrommázzal is, IDE kattintva meglátod.

Tipp: Amennyiben szélesebb csíkokat szeretnétek nagyobb adag tésztákat kanalazzatok 1-1 színből a formába.

Zebratorta





2014. január 27.

ISMERJÜK MEG EGYMÁST

Drága Mariszunk kipécézett magának:)

Szera indított egy játékot, aminek a lényege az, hogy minden blogger ír magáról 7 dolgot. Így egy kicsit jobban megismerhetjük egymást. Majd tovább adjuk a stafétát azoknak akikre mi gondolunk. Egyszer majd bezárul a kör.
Köszönöm szépen Tortafüggő Marisznak, hogy gondolt rám :)
Megpróbálok összeszedni magamról 7 dolgot, bár fogalmam sincs arról, hogy mi lehet érdekes.

A játék menete

1. Linkeld be azt a személyt, aki megjelölt
2. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi
3. Értesítsd a kijelölt személyeket egy hozzászólásban a blogukon.

1. Nem vagyok Janka, Györgyi a becsületes nevem, de annyira hozzám nőtt ez a név, hogy megtartom és hallgatok rá :)

2. Nehezen viselem a telet, ha tehetném csakis olyan helyen élnék, ahol mindig nyár van.

3. Szerintem a humor nagyon sok dologra orvosság, ezért gyakran használom.

4. Idegesít az ostobaság.

5. Mondhatnám, hogy mániásan vásárolom a konyhai kütyüket és fűszereket. Annyi van belőlük, hogy kezdek kiszorulni a konyhámból.

6. Újabb őrületem a fotózás, gondolom idővel hozza majd a fotókellékek felhalmozását is.
Rengeteget tudok 1-1 kép elkészítésével totojázni.

7. Az utóbbi időben szinte csak gasztronómiáról és fotózásról olvasok, napi több órát és már a szemem is elromlott.

Akkor nézzük én kiket pécézek ki magamnak.

Ági 

Kíváncsian várom tőletek a 7 jellemző mondatot.

2014. január 26.

CSILIS- ROZMARINGOS TARJA STEAK BALZSAMOS SÜTŐTÖKÖS BURGONYÁVAL

Csilis tarja steak balzsamos sütőtökös burgonyával

Ennél az ételnél a köret lett a szívem csücske. Persze a hús is kiválóra sikeredett, de a köret.... !!!!
Nem vagyok egy nagy sütőtök rajongó. Megeszem, de tudnék élni nélküle, persze azért veszek néha napján. A piacon lehetett kapni, szépen feldarabolva és annyira gyönyörű színe volt, hogy nem tudtam otthagyni.
Előkészítettem a húst és jött az ötletelés, mi legyen mellé. Ekkor támadt a gondolat, hogy összesütöm krumplival és hagymával. Meg is tettem, a fűszerekkel is bőkezűen bántam és oda meg vissza vagyok tőle.  A füstölt paprika megalkotóját hálával fogom üldözni életem végéig. Még szerencse, hogy van ez a blog és gyorsan leírom, mert nem biztos, hogy reprodukálni tudnám legközelebb.
Kétlem, hogy bárki is elkészítené, mert igen hajmeresztőnek tűnhet a leírása, pedig harmonikus volt, csípős, kissé édeskés beütéssel, de a lime frissítette... Azt hiszem az utóbbi idők legsikeresebb kreációja.

Hozzávalók

1 kg tarja
1 t.k. őrölt csili
1 ág friss rozmaring
őrölt kömény
1 k.k. füstölt paprika
2 gerezd fokhagyma
1/2 k.k. Cayenne bors
1/2 k.k. fekete bors
1 lime leve

köret

70 dkg kifliburgonya
25-30 dkg kaliforniai sütőtök
1 nagy vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ág friss rozmaring
1/2 k.k. szárított rozmaring
1/2 k.k. füstölt paprika
1 k.k. csilipehely
2 e.k. fehér balzsamecetkrém
1/2 lime leve
1-2 t.k. só
1/2 k.k. Cayenne bors
1/2 t.k. fekete bors
picike szárított oregánó
2 e.k. olíva


Elkészítés

A húst szeleteljük fel. A tarjából mindig hatalmas nyitott szeleteket készítek, mert sütés közben összeugrik és így jobban mutat.
Vagdossuk be 1-2 helyen a széleit, nyomkodjunk bele pár rozmaringlevelet és 2  folpack között ütögessük vékonyra.
A száraz fűszereket keverjük össze és dörzsöljük be vele a szeleteket. Nyomjuk ki a lime levét, reszeljük bele a fokhagymát és ezzel a keverékkel is locsoljuk be a húst, majd hagyjuk állni legalább fél órát.
Sütés előtt sózzuk meg és nagyon forró serpenyőben picike olajon alaposan süssük át, ha teszünk rá egy nehezéket nem pöndörödik fel a széle.
A burgonyát hámozzuk meg, vágjuk vastagabb karikákra és sós vízben főzzük elő. 
A sütőtököt vágjuk 1 centis kockákra. A fokhagymákat szeleteljük vékony karikákra, a hagymát pedig vágjuk durvára.
Egy nagyobb serpenyőben hevítsünk olívaolajat. A hagymát süssük üvegesre, majd adjuk hozzá a csilipelyhet, az előfőzött krumplit és a sütőtököt. Nagy lángon pirítsuk, közben szórjuk rá az összes fűszert és a szeletelt fokhagymát is. Sózzuk meg. Amikor kezd pirulgatni a burgonya és a sütőtök és már mindenki a konyhában tolong az illatok miatt, öntsük nyakon fehér balzsamecetkrémmel. Óvatosan keverjük el, hogy mindent borítson be a fényes máz, majd legvégül tegyük fel a koronát a lime levével.

Tipp. Nagy, tapadásmentes serpenyő  ideális az elkészítéséhez.
A sütőtök típusától függ az elkészítési idő, a kaliforniai hamar puhul, ezért nem kell előfőzni. A kifliburgonya nem fő szét, ezért szintén ideális ebbe a köretbe.
Akkor dolgoztunk jól, ha gyönyörű, aranyló, üde színű köretet kaptunk.
Végig nagy lángon pirítsuk, hiszen a krumplit már előfőztük.



2014. január 24.

KAKAÓS CSIGA

kakaós csiga

A világ egyik legegyszerűbb édessége, de nem ismerek gyereket, aki ne szeretné. Így van ez nálunk is. Készült már többféle csiga, de mindig a kakaósnál kötünk ki. Bevallom, nekem nem ez  a kedvencem, de a gyerek az első.
Készült kakaós kókuszos változatban is, az ITT olvasható.

Hozzávalók

40 dkg liszt
1 tojássárgája
2,5 dkg élesztő
2 e.k. cukor
8 dkg olvasztott vaj
1,2 dl tej
1 csipet só
6-8 dkg jó minőségű kakaó
6 dkg olvasztott vaj
porcukor


Elkészítés

Az élesztőt futtassuk fel a langyos tejben, kevés cukor segítségével.
A vajat olvasszuk meg.
Egy tálba szitáljuk a lisztet, adjuk hozzá a felfutott élesztőt, az 1 tojássárgáját, a a cukrot és a csipet sót.
Gyúrjuk össze az alapanyagokat, hogy egy rugalmas, könnyen nyújtható tésztát kapjunk.
Fedjük le, és hagyjuk a pulton, hogy a duplájára keljen.
A megkelt tésztát lazán gyúrjuk át és vegyük kétfelé. 
Nyújtsuk a tésztákat vékony téglaalapokká.
A jó minőségű kakaót keverjük el ízlésünknek megfelelő mennyiség porcukorral.
A  vajat olvasszuk meg és kenjük le a tészta tetejét, bőven kenjük, ne sajnáljuk.
A levajazott tésztát szórjuk meg a cukrozott kakaóval és tekerjük fel.
A tekercseket vágjuk 1,5 cm vastag szeletekre és fektessük sütőpapírral fedett lemezre és 180 fokos előmelegített hőlégkeveréses sütőben süssük aranysárgára, ez olyan 15 perc.
Az elkészült csigákat porcukorral szórjuk meg.
24 db. csigám lett ebből a mennyiségből.


kakaós csiga félbevágva

2014. január 22.

GOMBA FANATIKUS PITE RÉTESTÉSZTÁBAN


Volt itthon némi gombám és sajtom. Törtem a fejem, hogy mi a fenét lehet készíteni ebből a kettősből, aztán a tettek mezejére léptem. Remek lett a végeredmény, de tényleg csakis gomba-fanatikusoknak ajánlom. Önmagában, gazdagon meglocsolva tejföllel  hidegen és melegen is finom, de egy szelet rostonsült húshoz is el tudom képzelni. Én az aktuális kedvencemet fogyasztottam mellé a jalapeno paprikával ízesített olajbogyót.

Hozzávalók

18 centis tortaformához
50 dkg csiperke
1 marék fagyasztott vargánya
1/2 marék szárított vargánya
2 paradicsom
15 dkg olvadós sajt
1 nagy fej vöröshagyma
1/2 szál póréhagyma
1 gerezd fokhagyma
1 nagy csokor petrezselyem
1 t.k. szárított oregánó
1 t.k fekete bors
1/2 t.k. szárított csili
kevés kakukkfű
kevés bazsalikom
1 e.k. balzsamecet
1/2 csomag kézzel nyújtott réteslap
1 e.k. liszt
1 e.k. vaj
2 dl tej
2 e.k. reszelt parmezán
1 kis pohár tejföl
1 tojás
vaj a kenegetéshez
szarvasgombaolaj


Elkészítés

Nem kell megijedni a rengeteg alapanyagtól. Ezek voltak itthon, mindenki variálja a kamrája tartalmának megfelelően.
Először is tisztítsunk meg mindent.
A v.hagymát vágjuk apró kockákra, a paradicsomot szintén. A gombát szeleteljük vékonyra, a pórét is vékony karikákra.
A szárított vargányát áztassuk be 1 dl forró vízbe.
Egy nagy serpenyőben hevítsünk olívát, fonnyasszuk meg benne a hagymát és szórjunk rá szárított oregánót.
Majd adjuk hozzá a gombát, a fagyasztott vargányát és a szárított vargányát, a pórét és a fűszereket.
Kevergessük és várjuk amíg a gomba kiengedi, majd elfövi a levét. Ekkor öntsük fel a szárított vargánya áztatólevével, forraljunk rajta egyet. Vegyük le a tűzről és keverjük el benne a felkockázott paradicsomot és a felaprított petrezselymet.
Közben készítsük el a besamelmártást.
Egy e.k. vajat olvasszunk fel, adjunk hozzá 1 e.k. lisztet, majd öntsük fel apránként a tejjel, keverjük csomómentesre és forraljuk össze. Végül sózzuk és tegyük bele a parmezánt.
A kissé lehűlt gombához keverjük a nagyobb kockákra vágott sajtot, majd az elkészült besamelmártás és egy egész tojást. Jól keverjük el egymással.
Érdemes ekkor kóstolni, ha kell sózzuk és borsozzuk.
Egy tortaformát béleljünk ki a réteslapokkal, amiket olvasztott vajjal átkenegettünk. Úgy tegyük a lapokat, hogy túlnyúljanak a formán. Én kettévágtam a őket.
Töltsük meg a töltelékkel, majd hajtsuk vissza a lapokat és még vagy 3 réteget tegyünk a tetejére és nyomkodjuk le az oldalán.
Vastagon kenjük le a tetejét tejföllel, kevés olívával locsoljuk meg és egy sütőlemezre helyezve a formát 200 fokos sütőben süssük szép barnára.
A formából gyönyörűen kicsúszik, de szeletelni nem lehet szépen forrón, csak h már kihűlt egy kissé.
Tálaláskor csöpögtessünk rá pár csepp szarvasgombaolajat a szeletek tetejére és öntsük nyakon tejföllel.



2014. január 21.

RÉPATATÁR ÚJRAGONDOLVA


Igen, szerepel már a blogon. Sokan kedvelitek és el is készítettétek. Nálam is gyakran az asztalra kerül. Általában, ha egy recept beválik, úgy kell hagyni, ahogy van, de én nem bírok magammal. Elkészítettem a szokásos módon, csak most póréhagymát aprítottam bele és egy hirtelen ötlettől vezérelve szarvasgombaolajjal megspékeltem. 
Nagyon finom lett. Úgyhogy el kell, hogy mondjam a tökéleteset is lehet tovább tökéletesíteni. 
Gondoltam leírom, hátha valakinek kedve szottyan hozzá.
Az eredeti receptet ITT találjátok meg.

Hozzávalók

40 dkg sárgarépa
1 e.k. dijoni mustár
1/2 szál póréhagyma
1/2 t.k. őrölt chili
1/2 t.k. fehér bors
1/4 t.k. Cayenne bors
1 e.k. balzsamecet
1-1,5 dl. extra szűz olíva
kevés szárított oregánó
2 gerezd fokhagyma
1 k.k. só
1 csipet füstölt paprika
1 k.k. szarvasgombaolaj


Elkészítés

Először is szükségünk lesz egy gyümölcscentrifugára. 
A répákat tisztítsuk meg és centrifugáljuk ki.
A levére nem lesz szükségünk, csak a száraz masszára, amit különben kidobnánk.
Tegyük egy tálba. 
A póréhagymát egy éles késsel aprítsuk a lehető legapróbbra. Adjuk a répához, majd a többi ízesítőt is. Az olívát óvatosan kezdjük el hozzáadagolni és kevergessük közben. Egy sűrű, de jól kenhető masszát kell, hogy kapjunk. 
A fokhagymát reszeljük le és úgy tegyük hozzá.
Csöpögtessünk hozzá 5-6 csepp szarvasgombaolajat, keverjük el, fedjük le és tegyük legalább 1 órára a hűtőbe.
Én most kis bonbonformákba nyomkodva formáztam, csíkokra vágott póréhagymával díszítettem, a tányért pedig balzsamecetkrémmel csíkoztam meg.



2014. január 19.

KIVIKRÉM (KIWI CURD)

kivikrém (kiwi curd)
Pakolásztam pár kivit, mert nem tudtam, hogy mit kezdjek velük. Valami krémet vagy fagyit szerettem volna, de nem volt ötletem a kivitelezésére. Ekkor láttam meg Konyhalál oldalán ezt a kiwi curd receptet. Nem vesztegettem az időt, gyorsan el is készítettem az én verziómat.
Próbáltam megmenteni a színét, ezért adtam hozzá kevés citromsavat, de nem segített a dolgon ez a pici mennyiség. A végén pedig átpasszíroztam, hogy megszabaduljak a magok nagy részétől, de azért maradt benne egy kevés, mert a felhasznált cukor is tele volt apró vaníliamagokkal és a kiviben is voltak picik, amik átszaladtak a szűrűn, de ez a kevés fekete pötty, még jól is mutat szerintem.
Most néztem, hogy ez a 400. bejegyzésem a blogon. Meglepődtem :)

Hozzávalók

5-6 nagyobb érett kivi
1 lime reszelt héja
1/2 lime leve
1 k.k. étkezési citromsav
10 dkg vaj
10 dkg cukor
2 e.k. méz
2 nagy tojás (kisebből 3)


Elkészítés

A kiviket tisztítsuk meg és vágjuk kockákra.
Tegyük egy lábasba, adjuk hozzá a cukrot, mézet, citromsavat, lime reszelt héját és  a levét. Forraljuk fel. Addig főzzük, amíg a cukor teljesen elolvad. Ez 2 perc maximum. Vegyük le a tűzről és botmixerrel turmixoljuk krémesre. Adjuk hozzá a vajat és addig kevergessük, amíg teljesen felolvad benne. Addigra már kihűl annyira, hogy a tojásokat hozzáadhassuk. 
Tegyük vissza a tűzre és kis lángon addig főzzük, sűrű kevergetés mellett, amíg pudingszerűen besűrűsödik.
Egy szűrő és fakanál segítségével passzírozzuk át, ez annyira nem fontos, de szebb lesz. Egy-két képen látszik kicsit, a magvas krém.
Tegyük csavaros üvegbe és a hűtőben pár napig eláll.
Tökéletes sütemények töltésére, palacsintába, öntetnek.....
Kissé savanykás az íze, sajnos az élénk zöld színét elveszti hőhatására, pedig minimális ideig főztem. A zöld szít egy kis ételfestékkel vissza lehet hozni, én nem tettem.
 Aki édesebben szereti, adjon hozzá több cukrot, érdemes menet közben megkóstolni. 


kivikrém (kiwi curd)



2014. január 18.

FORRÓ, BALZSAMOS BURGONYASALÁTA PIRÍTOTT MAGVAKKAL

forró burgonyasaláta, pirított magvakkal

A legújabb szerelem ez a saláta :) Önmagában, vagy köretként tökélete. Annyira ízletes, ropogós, hogy nem lehet belőle eleget készíteni. Ráadásul semmi extra dolog nem szükségeltetik hozzá, viszont a végeredmény roppant izgalmas és finom.
Lányomnak van egy helyes kis barátnője, aki a hagyományos ételekhez szokott és idegenkedik az újdonságoktól, de ezt a salátát az utolsó falatig megette és dicsérte.

Hozzávalók

1/2 kg kifliburgonya ( valamilyen salátának való burgonya)
1/2 jégsaláta
pár szem koktélparadicsom
pár szem olajbogyó
1 marék magkeverék (tökmag, napraforgó, fekete szezámmag)

Öntet

2 dl balzsamecet
1 e.k. dijoni mustár
1 e.k. cukor
1 e.k. méz
pár csepp lime
1 k.k. bors
1 k.k. Cayenne bors (csili is tökéletes)
extra szűz olíva
3 gerezd fokhagyma
1 t.k. szárított oregánó
kevés só


Elkészítés 

A burgonyát főzzük meg héjastól, sós vízben.
A jégsalátát csíkozzuk fel vékonyan.
A fokhagymákat reszeljük le.
A magvakat pirítsuk meg egy száraz serpenyőben.
Egy serpenyőbe öntsük a balzsamecetet, adjuk hozzá a cukrot és a mézet és kezdjük el forralni. Tegyük bele a mustárt, a fűszereket és a reszelt fokhagymát. Egy habverő segítségével keverjük egyneművé. Addig főzzük, amíg szép fényes, sötét sűrű krémet kapunk. Ez olyan 5-6 percet igényel nagy lángon forralva. Kóstoljuk meg, ha kell egy kis citrom vagy lime lével frissítsük az ízét. Öntsünk hozzá egy öntet extra szűz olívát és keverjük el.
Közben a megfőtt burgonyát tisztítsuk meg, sózzuk, szeleteljük vaskosabb karikákra és a még meleg burgonyákat dobjuk a tűzforró mártásba. Keverjük óvatosan össze, hogy mindenhol bevonja ez a sűrű máz. A tüzet zárjuk el. Dobjuk rá a jégsalátát, lazán ezzel is forgassuk össze és azonnal tálaljuk.
Szórjuk meg a még meleg magvakkal. Pár szem paradicsommal és olajbogyóval kínáljuk.


FORRÓ, BALZSAMOS BURGONYASALÁTA

2014. január 17.

TÚRÓS STANGLI


Túrós stangli
Megint Blogkóstoló játék van és már a 14. Konyhalál Lindája Marka boszikonyháját sorsolta nekem. Jó nagyot nevettem, amikor megláttam a listát, hiszen igencsak jól ismerem ezt a blogot, azután pedig képtelen voltam dönteni. Végül az segített a választásban, hogy besokalltunk a rengeteg édességtől.
Ez egy nagyon finom sós majszolni való, remek sörkorcsolya. Hasonló receptem van, ami juhtúrós és imádjuk, így nem volt kétséges, hogy ez is kedvenc lesz.
Ajánlom kipróbálásra, nagyon finom.
Eredeti recept itt.

Hozzávalók

25 dkg liszt
20 dkg vaj vagy margarin
25 dkg túró
1,5 t.k. só
1 t.k. sütőpor
2 e.k. hideg víz
1 tojás a lekenéshez
magvak és sajt a szóráshoz


Elkészítés

A tésztát érdemes előző nap, vagy pár órával a felhasználás előtt elkészíteni.
Tegyünk egy nagy tálba mindent, a vajat kockázzuk fel és gyúrjuk össze. Vizet ne tegyünk hozzá, csak akkor, ha nem akarna összeállni. Nekem egyszerűbb volt egy kis hideg vízzel lazítani a tésztát, mert gyorsabban ment a dolog.
Az elkészült tésztát helyezzük egy zacskóba, majd tegyük a hűtőbe pár órára.
Lisztezett deszkán, vagy 2 folpack között nyújtsuk 3 mm vékonyságúra és egy éles késsel vagy pizzavágóval csíkozzuk fel.
Kenjük le tojással és szórjuk meg reszelt sajttal és fekete szezámmaggal, vagy bármivel amit szeretünk.
180 fokra előmelegített hőlégkeveréses sütőben süssük világosbarnára kb. 20 perc. 



Túrós stangli

2014. január 15.

SPAGETTI KOLBÁSZOS KELKÁPOSZTARAGUVAL PIRÍTOTT FEKETE SZEZÁMMAL

spagetti kolbászos kelkáposztaraguval, pirított szezámmal
Ez most megint egy igen gyorsan elkészíthető tészta. Gondolom nem ez lesz a legnépszerűbb bejegyzésem, de én imádtam. A pirított fekete szezámmagok hihetetlen módon feldobták.
A kolbászos kelkáposztás bulgur már egyszer bejött, így egyértelmű volt a kolbász és kelkáposzta páros.
Szeretem az ilyen kihívásokat, amikor gyorsan kéne valami és semmi konkrét ötletem sincs. Kipakolom a hűtőt és elkezdem aprítani a megtalált alapanyagokat és fogalmam sincs még az elején, hogy mi lesz belőle - nálam ez gyakran megesik - így készült ez az étel is. A végeredmény pedig várakozáson felülire sikeredett.
A fekete szezámok apró egérkakiknak tűnhetnek, de ettől az apróságtól vonatkoztassunk el :)

Hozzávalók

1 csomag spagetti
1/2 fej kisebb kelkáposzta
10 dkg száraz csípős kolbász
10 dkg füstölt tarja
1 marék fekete szezámmag
3 dl tejszín
1/2 dl főzőlé
1 e.k. reszelt Parmezán
1/2 k.k. őrölt kömény
1 k.k. oregánó
1/2  k.k. őrölt fekete bors
kevés Cayenne bors
kevés csilipehely
1 e.k. olíva
10 dkg reszelt sajt (nálam Ementáli)


Elkészítés

A tésztát dobjuk lobogó sós vízbe és főzzük  fog-keményre.
Amíg fő a tészta készítsük el a szószt.
A kolbászt és a tarját vágjuk apró kockákra, a kelkáposztát vékony csíkokra.
Egy nagyobb serpenyőbe öntsünk pici olívát és dobáljuk rá a kolbászt. Amikor szépen lepirult a kolbász és kiengedte a zsírját, adjuk hozzá a tarját. Kicsit forgassuk össze, majd jöhet a felcsíkozott kelkáposzta. Sózzuk, fűszerezzük, majd 1 perc pirítgatás után öntsük fel a tejszínnel, adjuk hozzá a reszelt Parmezánt. Forraljuk össze.
Nem kell sokat főzni, nehogy a kelkáposzta elveszítse a frissességét. elég neki az 1 perc pirítás és a 2 perc forralás.
Közben egy  serpenyőben pirítsuk meg a szezámmagot.
A kifőtt tésztát borítsuk a ragura. A szezámmag felét keverjük hozzá.
Nagy lángon forgassuk össze a szószt a tésztával, ha kell kevés főzőlével hígítsuk, majd tálaljuk bőséges reszelt sajttal és a pirított szezámmaggal.


2014. január 13.

PROFITEROL AMARETTOS VANÍLIAKRÉMMEL TÖLTVE ROPOGÓS KARAMELL KÖNTÖSBEN

profiterol vaníliakrémmel töltve, ropogós karamell köntösben

Farsangi szezon nem múlhat el fánk nélkül. A múltkori képviselőfánk sikerén felbuzdulva egy nagyon hasonló valamit készítettem. Kicsit időigényesebb a kivitelezése, de a végeredmény kárpótolja a munkával eltöltött időt. Egyszerűen imádtuk.
Nagyon sokoldalú az égetett tészta és egyszerű elkészíteni, érdemes kísérletezni vele.
Nálam Amarettoval ízesített vaníliakrém került a belsejébe, de mindenki válasszon az ízlésének megfelelő ízesítést.
Ebből a mennyiségből 50 db. golyócskám lett.

Hozzávalók

Tészta

20 dkg liszt
20 dkg vaj
1 evőkanál cukor
1/2 k.k. só
2 dl víz
4 tojás

Töltelék

1 csomag Házi krémes krém
8 dl tej
1/2 dl Amaretto

Máz

30 dkg cukor
3 evőkanál víz
1,5 t.k. ecet


Elkészítés

Elkészítjük az égetett tésztát. A 2 dl. vizet és a vajat egy lábasban felmelegítjük annyira, hogy a vaj felolvadjon. Hozzáadjuk a sót és cukrot, majd a 20 dkg lisztet. Egy fakanállal folyamatosan keverjük addig amíg egy gombóc lesz a tésztából.  Ekkor vegyük le a tűzről és tegyük át egy tálba.
A tojásokat egyenként dolgozzuk a tésztába, elektromos habverővel a legegyszerűbb.
Az elkészült tésztát tegyük egy nagyobb lyukú habzsákba és a sütőpapírral bélelt tepsire nyomjunk kicsi halmokat. A hegyes végüket nyomkodjuk vissza az ujjunkkal.
180 fokra előmelegített sütőben süssük aranysárgára, amikor elérte a színt, vegyük vissza a hőmérsékletet 150 fokra és süssük még 25 percig a golyókat. Amikor megkopogtatjuk az aljukat és kongó hangot hallunk, akkor van kész.
Rácson hűtsük le.



A krémet most nagyon egyszerűen megoldottam a Házi krémes port elkevertem 8 dl tejjel és fél deci Amaretto likőrrel.
A kihűlt fánkok alját kilyukasztottam. A krémet habzsákba lapátoltam és ezzel megtöltöttem a kis golyókat. Először egy muffin díszítő segítségével próbáltam, de azzal nehezen ment, végül a habzsák volt a megoldás.
A cukrot olvasszuk fel kevés vízzel, amikor szépen megkaramellízálódott, akkor adjuk hozzá az ecetet és mártogassuk bele a fánkokat. Én villára szúrtam, majd egy másik villa segítségével szilikonra tettem. Óvatosan csináljuk ezt a műveletet, mert nagyon forró a karamell. A másik gond vele, hogy gyorsan megköt, ezért gyorsan is kell dolgozni vele. A képeken látszik, hogy az elején még szép világos a bevonat a vége felé pedig egyre sötétebb a sok melegítéstől. Nagyon pici lángon hagyjuk a fazekat mártogatás közben, vigyázva, hogy ne égjen le a karamell.
A lecsepegő, megszilárdult darabokkal lehet díszíteni.
Pár perc alatt megköt a bevonat és fogyasztható.
Juci én ezzel a finom desszerttel járulok az első blogszülinapi bulid sikeréhez.
Jó étvágyat hozzá :)



profiterol

2014. január 11.

CÉKLÁS KALÁSZKENYÉR ( rózsaszín bagett)

céklás kalászkenyér

Pár hónapja írtam, hogy teljesen rákattantunk erre a kalászkenyérre, mert rengeteg ropogós csücske van és imádjuk. Amikor időm engedi bedagasztok egy-egy adagot, mindenki nagy örömére.
 No, de mindig eljön az a perc, amikor kell egy kis változatosság és ma rózsaszín kenyérre vágytam. Isteni lett, tormás sajtkrémmel még melegében elfogyott. Az egyik rengeteg maggal és durva szemű sóval megszórva, a másik fekete szezámmaggal készült. A mérleg a sok magos változat javára billent.
Kevés céklát tettem a tésztába, nyersen csodás rózsaszín volt, de sütés közben a belseje sárgás színre változik, de így is nagyon finom és mutatós.

Hozzávalók

35 dkg fehér liszt
15 dkg B.L.80 kenyérliszt
1 csapott evőkanál só
2,5 dkg élesztő
1 t.k. cukor
3 e.k. burgonyapehely
5 e.k. céklalé
3 dl víz
1 e.k.extra szűz olíva
1 marék magkeverék
durva szemű só
fekete szezámmag


Elkészítés

Az élesztőt futtassuk fel langyos vízben a cukor segítségével.
A céklát centrifugázzuk ki. Gondolom, hogy a megfőtt leturmixolt cékla is remek alternatíva lehet, ha valakinek nincs centrifugája.
A liszteket öntsük egy nagy tálba. Adjuk hozzá a sót, burgonyapelyhet, olívát, a céklalevet és a felfuttatott élesztőt, majd alaposan dagasszuk ki a tésztát.
A kidolgozott tésztát tegyük kelesztőtálba, fóliázzuk le és hagyjuk a duplájára kelni.
A megkelt tésztát borítsuk deszkára, felezzük el. A magokat ekkor lazán gyúrjuk hozzá.
Sodorjunk két hosszú csíkot és ollóval alakítsuk ki a kalászokat. Itt remek leírást találtok a formázásról. Ezt jobb a sütőpapírral bélelt tepsin elvégezni.
A kalászokat kenjük le vízzel és szórjuk meg magvakkal.
210 fokra előmelegített sütőben k.b. 20 perc alatt elkészül. A sütő aljába tegyünk egy tál vizet.

Sütés előtti gyönyörű szín

Céklás kalászkenyér



2014. január 10.

KÉPVISELŐFÁNK


Szeretitek? Mert mi imádjuk. Nálunk ugyan kimarad a tejszínhabréteg és porcukor helyett karamell kerül a kalapjára, de azért még képviselőfánknak nevezzük. Málnakrémmel is nagyon finom tud lenni....nem ragozom tovább, maradjunk most ennél a verziónál. 
A tésztát a már jól bejáratott receptem alapján készítettem, a hattyúfánk készült belőle.

Hozzávalók

tészta

2 dl. víz
20 dkg. vaj
20 dkg. liszt
1 csipet só
1 e.k. cukor
4 tojás

krém

1 liter tej
8 tojás
10 dkg liszt
1,5 e.k. keményítő
25 dkg cukor
2 t.k. vaníliapaszta
1 vaníliarúd

teteje

10 dkg cukor
2 e.k. víz
1 t.k. ecet

képviselőfánk

Elkészítés

Egy fazékba öntsünk 2 dl. vizet, adjuk hozzá a felkockázott vajat,( most csak 15 deka vajat tettem hozzá, mert annyi volt itthon és így is jó lett a tészta) egy csipet sót és 2 evőkanál cukrot. Addig melegítsük, amíg a vaj teljesen felolvad.
Mérjünk ki 20 dkg lisztet és egyszerre zúdítsuk a fazékba. Fakanállal keverjük el a vajas vízzel. Addig kevergetjük amíg a massza egy gombóccá áll össze és mindenhol elválik az edény falától.
Ekkor vegyük le a tűzről, kicsit várjunk vele, hogy hűljön, majd a tojásokat egyenként dolgozzuk a tésztába. Elektromos habverővel a legegyszerűbb.
Minden egyes tojást alaposan dolgozzunk a tésztába.
Amikor kész a tészta, töltsük habzsákba és nyomjunk kis halmokat belőle a sütőpapírral  takart sütőlemezre.
180 fokon addig süssük, amíg aranyszínt kap, ez k.b. 12 perc, majd vegyük 150 fokra a hőmérsékletet és még legalább 20-25 percig süssük.
Én mindig úgy ellenőrzöm, hogy megkopogtatom a fánkok alját és ha kong, akkor jó. Ez mindig bejön.
Rácson hűtsük ki.


A tojásokat válasszuk ketté. A fehérjét verjük kemény habbá a cukor harmadával.
A sárgáját gőz felett keverjük ki alaposan a cukorral.
A tejet melegítsük fel egy lábasban a vaníliával.
A kikevert tojássárgájához szitáljuk a lisztet és a keményítőt. Folyamatosan keverjük közben a habverővel, hogy szép sima legyen.1 merőkanál meleg tejjel keverjük el, majd öntsük az egész masszát a felmelegített tejhez és folyamatos kevergetés közepette főzzük legalább 5 percig, amíg szépen besűrűsödik. A pasztát a végén keverjük hozzá, a rudat pedig vegyük ki. Ezt azért bonyolítom meg ennyire, mert nem kapartam ki a magokat, mert nem akartam, hogy pöttyös legyen a krém. Természetesen akit ez nem zavar, az kaparja ki a vaníliamagokat és nem kell még a vaníliapasztával turbózni az ízt.
A még meleg krémben keverjük el a tojásfehérjét. Itt sosem tudom, hogy kéne igazán ezt csinálni, én addig keverem, amíg sima nem lesz. Miközben hűl időnként keverek rajta, hogy sima legyen.
Nekem egy kicsit küzdelmes ez a krém, de nagyon finom. Súgva jegyzem meg, hogy a házi krémes krém is nagyon finom, aki nem akar ezzel küzdeni, használja azt.
A fánkok kalapját vágjuk le.
A langyosra hűlt krémet tegyük csillagcsöves habzsákba és töltsük meg vele a fánkokat.
Egy lábasba tegyük a cukrot kicsi vízzel és karamellízaljuk meg. Én mindig teszek bele 1 teáskanálnyi ecetet. Nem tudom miért, nagyanyámtól így tanultam :),és tökéletesen jól működik a karamell.
A kalapokat merítsük bele egy villa segítségével, majd egy szilikonon hagyjuk megdermedni.
Amikor megkötött a karamell ez pár perc, helyezzük a fánkok tetejére.
Azonnal fogyasztható, de egy kicsi állás után még finomabb.




képviselőfánk


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...