2017. december 26.

KÓKUSZOS-NUTELLÁS BEJGLI

kókuszos-nutellás bejgli

Az idén kipróbáltam a kókuszos bejglit is. Már többször megfordult a fejemben, de úgy döntöttem, hogy száraz és mindig elhalasztottam. Aztán most jött egy isteni szikra, hogy nutellával összeházasítva, biztos szaftos lesz a végeredmény, így gyorsan bekevertem.

Hozzávalók
tészta

Töltelék
2 rúdhoz

15 dkg kókuszreszelék
2 dl sűrített tej
1,5 dl víz
1 citrom reszelt héja
1 e.k. kókuszszirup
(vagy kevés kókuszaroma)
2,5 dl. nutella


Elkészítés

A tésztát az előző bejegyzés alapján készítsd el.
A kókuszreszeléket tedd egy fazékba, add hozzá a sűrített tejet és a vizet, reszeld bele a citromhéjat és kezd el főzni.
Addig főzd, amíg sűrű és összeálló tölteléket kapsz. A végén fokozd az ízét kevés kókuszsziruppal vagy aromával.
Hűtsd le hidegre.
A kinyújtott tésztát kend le nutellával, majd a hideg töltelék felét egyenletesen terítsd el rajta. Lehet az egész tésztát lekenni nutellával, én csak a közepére kentem egy vastag csíkban.
Szorosan tekerd fel, a végeit dugdosd vissza, kend le tojással, hagyd hűvös helyen 1-2 órát, majd megint kend le a tojással, szurkáld meg és süsd készre a 170-180 fokos légkeveréses sütőben.

kókuszos-nutellás bejgli


ZSERBÓS BEJGLI

zserbós bejgli

Végre van egy kis időm a bloggal foglalkozni és még a Jézuska is meglepett egy új fényképezővel-boldogság 😇van. Úgyhogy gyorsan gyakoroltam kicsit.
A bejglik töltelékeit folyamatosan variálom, szeretek kísérletezni vele. Az idén csak 16 -ot kellett sütnöm, főleg ajándékba. Ilyenkor mindig gondban vagyok, hogy a mutatósságra vagy a könnyedségére tegyem a hangsúlyt. Mi jobban szeretjük, ha könnyű, laza a töltelék, de akkor kissé ellapul a bejgli, aztán a távolabbi ismerősöknek inkább ilyen masszívabb fajtát készítettem.

Hozzávalók
4 rúd

55 dkg liszt
2 tojás
13 dkg vaj
1 csipet só
3 e.k. cukor +1
1,8 dkg élesztő
2,5 dl tej
1 e.k. étolaj

töltelék

65 dkg dió
20-30 dkg cukor
10 dkg étcsokoládé
3 e.k. rum
1-2 narancs reszelt héja
2 t.k. fahéj
1,5 dl víz
1-2 e.k. darált háztartási keksz (ha szükséges)
1/2 üveg sárgabarack lekvár

1 tojás a lekenéshez

zserbós bejgli

Elkészítés 

A tejet langyosítsd fel, morzsold bele az élesztőt, adj hozzá 1 kanál cukrot és futtasd fel benne az élesztőt.
A lisztet tedd egy nagy tálba, add hozzá a vaja, cukrot, sót és tojásokat, majd az élesztős tejet és dolgozd rugalmas tésztává. (néha kíván egy kis olajat, néha nem, de én általában löttyintek hozzá egy keveset)
Az elkészült tésztát tedd vissza a tálba, fóliázd le és tedd a hűtőbe pihenni pár órára, de a legjobb, ha 1 napra.
A darált diót tedd egy lábasba, add hozzá a cukrot és apránként a vizet, figyelni kell, hogy mennyit vesz fel, de akkor sem történik tragédia, ha kissé hígabb lesz, mint szeretnénk, mert a darált háztartási keksszel remekül feljavítható az állaga. Nyugodtan elhagyható belőle, csak akkor van rá szükség, ha nagyon híg a töltelék.
Ízesítsd rummal, fahéjjal, reszelt narancshéjjal és lereszelt étcsokoládéval, közben kevergesd. Akkor jó a töltelék, ha masszív, sűrű, megáll a fazékban. Szeretem, ha kevés durvára vágott diódarabka is kerül a masszába.
Hűtsd le a tölteléket is.
A kipihent tésztát vágd 4 egyenlő részre (k.b. 26-27 dkg/db).
Lisztezett felületen nyújtsd 3 mm vastagságú téglalapokká, majd kend le a sárgabarack lekvárral és tedd rá a töltelék 1/4 részét. A legegyszerűbb, ha kézzel ellapogatod  tésztán.
Szorosan tekerd fel, kissé görgesd át, majd a két végén dugdosd vissza a tésztát, nehogy kiszökjön a töltelék. 
Helyezd tepsire, kend le felvert tojással, majd tedd megint 1-2 órára a hűtőbe.
A sütőt melegítsd elő 180 fok légkeverésre.
A bejgliket megint kend át a tojással, hagyd a hidegen 40 percet, majd 1 hurkapálcával szurkáld meg a felületüket.
A forró sütőben 15-25 perc alatt süsd készre. (ez sütő függő, az előző sütőmben 15 perc bőven elég volt neki, most tovább sült, mint 25 perc.


zserbós bejgli

2017. december 23.

MARCIPÁNOS CSOKITALLÉROK

marcipános csokoládétallérok

Hatalmas "csokiüzemmódban" vagyok, készülnek az ajándékok. 
Ez a forma nagyon megtetszett, szerintem karácsonyra gyönyörű ez a pehely.
Marcipánnal és pirított szeletelt mandulával töltöttem meg.
Elég nagy, ezért túlságosan tömény lett volna, ha csak marcipánnal töltöm meg, ezért került bele a ropogós mandula. Tök jó ötlet volt, finom a végeredmény.
Mondjuk, nem volt a legjobb ötlet kivinnem a mínuszba fotózni, mert a nagy hőmérséklet ingadozás megviselte a csokoládé fényét, pedig olyan szépségesek voltak :(


Hozzávalók

6 db.nagy pehelyhez

10 dkg étcsokoládé
10 dkg fehér csokoládé
15 dkg marcipánmassza
1 marék szeletelt mandula

Elkészítés

Egy-egy kisebb fazékba tégy kevés vizet és tedd a tűzre, mind a két fazék tetejére ültessél 1-1 üvegtálat. 
Ezekbe a tálakba tördeld bele a csokik 2/3 részét. egyikbe a fehéret a másikba az étcsokit. Kezd el megolvasztani, majd vedd le a gőzről és kis darabonként add hozzá a megmaradt csokidarabokat és szorgosan kevergesd, addig kevergesd, amíg visszahűl és kezd kicsit behúzni, ezzel temperálod a csokoládét, hogy szép fényes és roppanós legyen majd.
A temperált csokit töltsd a szilikonformába, a fölösleges csokit öntsd ki belőle, majd tedd a hűtőbe 5 percre.
Egy ecsettel újra kend át  a formákat, nehogy lyuk maradjon, majd megint mehet vissza a hűtőbe.
A csokis formákba egyenletesen nyomkod el a marcipánt.
pirítsd meg a mandulát, majd szórd a marcipánra, óvatosan nyomkod rá.
A maradék csokoládéval zárd le a tallérok tetejét és tedd 10-15 percre a hűtőbe.
A megdermedt tallérokat óvatosan fordítsd ki a formákból.

Áldott karácsonyt kívánok minden kedves látogatómnak 💝



2017. december 21.

TÚRÓS CSILLAGOK

túrós-sós csillagok

A nagy karácsonyi bejgli sütés közepette született egy kis sós rágcsa is, természetesen csillagalakzatban, hogy megadjam a stílusát. Persze, lehet stanglinak is elkészíteni, de szerintem nagyon helyesek ezek a csillagok.

A nem igazán szép képek oka, hogy még mindig beteg a fotómasinám 😿

Hozzávalók

50 dkg liszt
50 dkg túró
25 dkg vaj vagy margarin
4 k.k. só
1 k.k. bors
1 tojás
1/2 zacskó sütőpor


tetejére

1 tojás a lekenéshez
reszelt sajt (füstölt)
fehér szezám
fekete szezám



Elkészítés

A hozzávalókat (hidegen) gyúrd össze. Minden mehet bele egyszerre.
Könnyű dolgozni a tésztával, hamar összeáll.
Természetesen lehet ízesíteni még zöld fűszerekkel, csilivel, köménnyel....bármivel, amit szeretsz.
Amikor összeáll a tészta, nem kell tovább nyomorgatni, hanem mehet bele egy zacskóba és a hűtőben pihenni. 1-2 óra elég neki, de akkor sem történik semmi katasztrófa, ha másnap készíted el.
A kipihent tésztát lazán gyűrd át, majd lisztezett felületen nyújtsd 3-4 mm vastagságúra és szaggasd ki neked tetsző formákra, vagy csíkozd fel egy éles késsel stanglinak.
Sütőpapírral takart tepsikre pakolgasd, kend le a felvert tojással és szórd meg sajttal, szezámmal vagy köménnyel.
180 fokos előmelegített, légkeveréses sütőben süssed aranybarnára, nálam ez k.b. 14 perc volt, de sütőnként változhat.


2017. december 17.

ÜNNEPI PÜSPÖKKENYÉR CSOKIGLAZÚRRAL


A karácsony elengedhetetlen süteménye a gyümölcskenyér. Bevallom, nekem nem a kedvencem, de anyukám imádja, így tudom, hogy jó helyre kerül.
Remekül szuperál, mint gasztroajándék-mivel sokáig eláll.
Könnyen, gyorsan elkészül. Ez alkalommal nyakon öntöttem csokoládéglazúrral, de aki ajándéknak szánja-inkább porcukrozza le, mert úgy egyszerűbb a csomagolás és szállítás.

gyümölcskenyér koszorú, csokoládéglazúrral

Hozzávalók

20 dkg liszt
20 dkg cukor (vaníliás)
1/2 csomag sütőpor
1 csipet só
0,5 dl étolaj
0,5 dl tej
1 narancs reszelt héja
4 db tojás
30 dkg aszalt gyümölcs vegyesen
(barack, gyömbér, szilva, áfonya, mangó...)
5 dkg pirított, szeletelt mandula
5 dkg étcsokoládé

csokoládéglazúr

5 dkg zselatin
30 ml. víz
7.5 dkg étcsoki
5 dkg sűrített tej
5 dkg glükózszirup
7 dkg cukor
1 t.k. kakaó
1 e.k. víz


Elkészítés

A tojásokat keverd habosra a cukorral.
A lisztet keverd el a sütőporral és a csipet sóval.
Óvatosan öntsd hozzá a tejet és olajat.
Szitáld hozzá a lisztet.
Egy spatulával vegyítsd össze az összetevőket.
Az aszalt gyümölcsöket vágd kisebb darabokra és keverd a masszához.
A mandulapelyhet pirítsd meg serpenyőben és úgy keverd a tésztába.
legvégül a durvára aprított étcsokoládét keverd hozzá.
Egy koszorúformát vékonyan kenj ki olajjal és kanalazd bele a tésztát.
A sütőt melegítsd elő 160 fokra (légkeveréssel) és told a sütőbe k.b. 40 percre a süteményt.Tűpróba ajánlott.
Az elkészült süteményt tedd rácsra és hagyd hűlni, csak azután szedd le a formát róla.
A glazúr felvitele előtt érdemes a hűtőben alaposan lehűteni a gyümölcskenyeret.
Az aszalt gyümölcsökből én a puha változatokat használtam, ezért nem kellett beáztatnom.

csokoládéglazúr

A zselatint áztasd be a 30 ml. vízbe.
A csokoládét törd apróra.
A glükózszirupot, cukrot. 1 kanál vizet és a sűrített tejet tedd egy lábasba és forrald össze. Add hozzá a kakaót és 2 percet hagyd gyöngyözve főni, közben óvatosan kevergesd.
Zárd el a tüzet és dobd bele a csokoládét és a feloldott zselatint. 
Addig kevergesd, amíg szép, fényes masszát kapsz. Végül szűrd át és hagyd szoba-hőmérsékletűre hűlni.
Ez egy elég sűrű bevonat lesz, de nagyon szépen elterül. Esetleg, ha teljesen kihűlne és besűrűsödne, akkor a mikróban visszamelegíthető.

A lehűtött püspökkenyeret állítsd egy rácsra, a rácsot pedig egy lapos tepsibe.
Egy kancsóból öntsd a glazúrt a süteményre.
Hagyd lecsöpögni.
Amikor lecsöpögött, már teheted is a tálalóra.

Azt tapasztaltam, hogy ez a csokis bevonat 1 nap után elég masszívan megköt, nem marad olyan ragacsos, mint a színes. Elvileg elég jól csomagolható és szállítható lesz.





2017. december 16.

SPENÓTOS PULYKAROLÁD

spenótos pulykarolád

Hidegtálra kellett valami mutatós étel. Hosszas agyalgatás után ezt a pulykatekercset ötlöttem ki. Bármivel tölthető, nem kell ragaszkodni a spenóthoz. 
Az összeállítással kell egy kicsit pepecselni és elég sokat kell várakozni a fázisok között, de megéri.

Hozzávalók

1 kg pulykamell
1 e.k. fokhagymás fűszerkeverék
1 csomag spenót (mirelit)
2 e.k. liszt
2 e.k. vaj
tej 1.5 dl (k.b)
4 gerezd fokhagyma
1 t.k. só
1/2 k.k. szerecsendió
1/2 k.k. bors
100 dkg túró
2 e.k. reszelt parmezán


Elkészítés

Először is egy sűrű besamelmártást kell készíteni a vajból, lisztből és tejből.
Ebbe megy a kiengedett és lecsepegtetett spenót.
Folyamatos kevergetés közepette ízesítsd a sóval, borssal, szerecsendióval és fokhagymával. Add hozzá a parmezánt ( a feta is nagyon finom hozzá). Kóstold meg, ha kell még sózd vagy mehet bele még fokhagyma.
Amikor késznek nyilvánítod, jöhet hozzá a túró.
Tedd félre és hagyd kihűlni, de időnként keverd át. 

A pulykamellet szép, vékony szeletekre vágd.
teríts ki a pultra egy folpackot.
Enyhén sózd és borsozd be a folpackot (erre jönnek a hússzeletek).  
A szeleteket helyezd rá, téglalap alakzatban.
Terítsd le egy másik folpackkal és klopfold ki vékonyra.
Aztán fogj egy sodrófát és azzal is dolgozd át, hogy egyenletes legyen a hús.
Húzd le a felső nejlont, majd sózd, borsozd és fűszerezd.
Kend meg a kihűlt spenóttal.
Majd a folpack segítségével tekerd fel szorosan.
A feltekert húst jó szorosan bugyoláld bele a fóliába, a két végét tekergetve-mint a szaloncukor csomagolása, formázd szalámivá.
Kösd el a két végén a folpackot.
Végül egy alufóliába is csomagold be,
1 kg húsból 2 méretes rolád lesz.
Az elkészült roládokat tedd pár órára a hűtőbe. Előző nap is el lehet készíteni.
Egy tepsibe tégy vizet és helyezd a sütő aljába.
A hőfokot állítsd 130 fokra.
Fektesd tepsire a tekercseket és helyezd a sütőbe.
Én 70 percet hagytam gőzölögni, de szerintem, 60 perc is elég lett volna nekik.
Vedd ki a sütőből és megint tedd félre hűlni, a legjobb kitenni a hidegre.
Minél tovább hagyod a hidegben, annál szebben tudod majd szeletelni.
A kifagyott roládokat bontsd ki a csomagolásból, szójaszósszal vékonyan kend át őket, majd egy éles késsel szeleteld fél centis szeletekre.


spenótos pulykarolád



2017. december 10.

ABLAKOS / ÜVEGES MÉZESKALÁCS



Elindult nálunk a szokásos mézeskalács nagyüzem. Elkészült az első adag-idén kékre hangolt- szokásos mézeskalácsok, aztán gondoltunk egyet és átváltottunk az üveges vagy ablakos- nem is tudom, hogy mi a tisztességes neve ennek - fajtára.
Az alaptészta a szokásos mézesem, csak most egy kis kakaó is került most bele.
Nagyon egyszerű elkészíteni ezt a fajtát és a gyerekek imádják enni és készíteni is, mivel egy apró csoda történik a sütőben.

Hagyományos, azonnal puha mézeskalács recept ITT olvasható.


Hozzávalók

40 dkg liszt
10 dkg cukor
20 dkg méz
10 dkg vaj
3/4 csomag mézes fűszerkeverék
1 csipet só
1 narancs reszelt héja
1 t.k. kakaó
1 csapott t.k. szódabikarbóna
3 e.k. étolaj
3 e.k. narancslé
különböző színű töltetlen keménycukor

ablakos mézeskalács

Elkészítés


A mézet, cukrot és vajat olvaszd össze egy edényben. Nem kell forralni!
A lisztet tedd egy tálba, add hozzá a fűszereket, héjat, sót, kakaót és öntsd rá a mézes keveréket. 
Kezd el összedolgozni, üsd bele a tojássárgáját, öntsd hozzá  az olajat és a lereszelt narancs levéből facsarj a tésztába.
Gyúrd készre. Hamar összeáll és melegen kissé ragacsosnak tűnik a tészta, de ez így jó.
Tedd egy zacskóba a tésztát és 20-30 percet hagyd a pulton pihenni.
Lisztezett felületen, vagy két nejlon között nyújtsd vékonyra a tésztát, majd szúrj ki neked tetsző formákat belőle.
A kiszúrt formákból szintén szúrj ki egy kis darabot-ebbe fog kerülni az üveg.
A cukrokat színenként válogasd szét és egy mozsárba törd szét a cukrot színenként.
Sütőpapírral takart tepsire fektesd a kiszúrt mézeseket - ekkor tudsz  egy szívószállal lyukat készíteni rá, ha szeretnél szalagot kötni majd rá.
A lyukakba szórd bele az összetört cukorkákat. 
A sütőt melegítsd elő 180 fokra és 6 perc alatt süsd készre a kalácsokat.
Ennyi idő alatt szépen szétolvad a cukorka is.
A sütőből kivéve ne nyúlj hozzá! A mézesek puhák és a cukorka folyós még.
Meg kell várni, amíg kihűlnek, akkor simán le fognak jönni a sütőpapírról.
Ezzel a módszerrel lehet ablakot és ajtót készíteni a mézeskalács házikókra.
A cukrokat lehet összekeverni és akkor színes üvegbetéteket kapsz.
Jó szórakozást.





ablakos mézeskalács

2017. december 7.

CHEDDAR SAJTSZÓSZOS CSIRKEMELL SZŐLŐVEL



Sajt és szőlő, csak finomságos lehet. Én nagyon imádom ezt a kombót. Gyorsan  és egyszerűen elkészül, biztos vele a siker főleg, ha még egy kis pirított dió is kerül rá.

Hozzávalók

fejenként 2 szelet csirkemell
bors
gyros fűszerkeverék
2 e.k. olíva

1 e.k. extra szűz olíva
1 e.k. liszt
3 dl tej
1 k.k. dijoni mustár
1 öntet fehérbor
10 dkg cheddar 
frissen őrölt bors
leheletnyi chili 
1/2 k.k. só
1 csipet szerecsendió
1 kisebb fürt mézédes szőlő
(pirított dió)

1 bögre jázmin rizs
1 e.k. étolaj
1 k.k. só
2 bögre víz


Elkészítés

A rizst egy kanál olajon forgasd át, majd öntsd fel dupla mennyiségű vízzel, adj hozzá 1 k.k. sót és forrald fel. 2 perc forralás után, vedd kicsire a lángot alatta és tégy rá egy fedőt. 8 perc múlva zárd el a tüzet, de ne vedd le a tetőt, hagyd a gőzben 10 percet. Az elkészült rizst egy villával tudod fellazítani.

A húsokat fűszerezd be, majd hirtelen süsd ki kevéske olívában.

A vajat tedd egy kis lábasba és olvaszd meg, add hozzá a lisztet, majd adagonként a tejet-egy besamelmártás kell készíteni.
Ízesítsd a hozzávalókkal, öntsd nyakon a borral, forrald ki, majd legvégül add hozzá a sajtot. Zárd el a tüzet alatta és keverd el benne a szőlő nagy részét.
Tálalás előtt érdemes a sajtszószban átforgatni a csirkehúst.
A maradék szőlőt szórd az étel tetejére.
Akkor  még finomabb, ha pirított dióval is meghinted.


2017. december 3.

MÁKTORTA MASCARPONÉS SZILVAKRÉMMEL ÉS TÜKÖRGLAZÚRRAL


Tartozom ennek a finom tortának a receptjével. A segítsütire készítettem, de a receptet csak most pótlom, ugyanis elkészítettem újra az átadásra. Csak remélni tudom, hogy jól sikerült és szeretni fogja a licit nyertese :)
A tükörglazúr életem első próbálkozása volt. Nem lett a legtökéletesebb, de elsőre teljesen vállalható. érdekes, hogy az apró kis hibák a fotón nagyon látszanak, de különben nem volt feltűnő. A tészta és a krém könnyen és gyorsan elkészíthető. Tulajdonképpen a glazúr is, ha már tudja az ember, hogyan kéne.
rengeteg leírást elolvastam, aztán az olvasottakból összeraktam a sajátomat. Gyönyörűen elterült, úgyhogy jól vizsgázott a főpróbán.

Hozzávalók

tészta

15 dkg mák
15 dkg liszt
4 egész tojás
1 csipet só
13 dkg cukor
2 t.k. mézeskalács fűszerkeverék
1 citrom reszelt héja
1 cs. sütőpor
1, 3 dl étolaj
1,3 dl tej

krém

50 dkg mascarpone
50 dkg szilva
2 e.k. porcukor
4 e.k. kristálycukor
2 evőkanál házi szilvalekvár
1 csomag zselatin fix
3 dl cukrászhab, nálam habtejszín, de jobb a cukrászhab
1/2 citrom leve

tükörglazúr

10 g. zselatin
15 dkg fehér csokoládé
15 dkg glükózszirup
víz 60 + 80 ml
15 dkg cukor
10 dkg sűrített tej
ételfesték
-------
1,5 dl szilvalekvár



Elkészítés

tészta

A 4 tojást a cukorral fehéredésig habosra kell verni. Aki ragaszkodik a tojások szétválasztásához, nyugodtan csinálja külön é a végén keverje bele a tojásfehérjehabot. Én lusta vagyok és mindig így egyben verem fel a tojásokat.
A lisztet, mákot sütőport, sót és a fűszert egy tálban vegyítsd össze.
Az elkészült tojáshoz apránként és felváltva adagold a száraz és nedves hozzávalókat, ezt már én spatulával szoktam.
Egy 20-22 centis formát bélelj ki sütőpapírral és öntsd bele a masszát.
160 fokra előmelegített sütőben süsd készre 35-40 perc, tűpróba javasolt.

krém

50 dkg szilvát magozd ki és vágd apróra.
egy lábasba halmozd, facsard rá a citromlevelet, ízesítsd 1 k.k. mézes fűszerkeverékkel és adj hozzá, 3-4 e.k. cukrot.
Főzd össze, pár perc alatt összeesik a szilva. Adj hozzá 1 evőkanál feloldott zselatint, keverd el benne, majd hagyd langyosra hűlni.
A kissé lehűlt szilvát turmixold le.
Tedd félre, hogy teljesen kihűljön.
A szoba-hőmérsékletű mascarponét keverd el a porcukorral és 1/2 zacskó expressz zselatinnal.
A teljesen  kihűlt szilvaturmixot is keverd a sajthoz.
A tejszínt verd kemény habbá a a zselatin fix másik felével. Szerintem jobban jár az ember, ha cukrászhabbal próbálkozik inkább, mert nekem a habtejszín kissé lágy maradt, így a krém nem lett elég kemény. Lehetett vele dolgozni, de nem volt az az igazi tartása.
A felvert habot egy spatula segítségével keverd a sajtos szilvához, majd helyezd a hűtőbe 1-2 órára.


tükörglazúr

Na, ez egy érdekes eset. A net tele receptekkel, mindegyik más, aztán így összegyúrtam párat és megalkottam a sajátomat. Aztán én ezt elfelejtettem leírni magamnak, természetesen elfelejtettem és most nagy bajban voltam, de azért összejött.
A zselatint fel kell oldani a 60 ml. vízben.
A csokoládét apróra kel tördelni egy tálba tenni, hozzáadni a sűrített tejet és a feloldott zselatint.
A cukrot a glükózsziruppal és a 80 ml. vízzel össze kell főzni, majd hagyni 2 percet forrni.
Ezt a forró elegyet rá kell önteni a csokoládés keverékre, majd összekevergetni.
Ezt a fura kinézetű egyveleget egy botmixerrel óvatosan össze kell mixelni, de vigyázva, hogy nem keletkezzenek buborékok. Ez szinte lehetetlen, ezért ne emeld ki a mixert belőle munka közben. Majd egy sűrű szűrőn át kell szűrni.
El is készült, már csak színezni kell.
Annyi felé kell venni a bevonatot, ahány színt szeretnénk, és egyenként picike ételfestékkel meg kell színezni. Én poralapú festéket használok.
Hagyni kell, hogy lehűljön olyan 35 fok körülire.
Használat előtt még egy átkevergetés nem árt neki.

összeállítás

A kihűlt tésztát vágd 3 egyforma karikára.
Az alsót kend meg vastagon a krémmel, helyezd rá a következő lapot. Ezt vékonyan kend le a szilvalekvárral, majd jöhet a krém.
Helyezd rá a 3. lapot, ezt is vond be egyenletesen a krémmel és a torta oldalát is.
Tedd a hűtőbe 1 órára, majd újra vond át a krémmel az egész tortát, ügyelj arra, hogy a lehető legegyenletesebb legyen a felület (nem úgy, mint nálam 😁), mert csak akkor fog mutatni  rajta a glazúr.

A tortát egy felfordított tálra kell helyezni, a tál alá pedig egy nagy tiszta tepsit helyezni, hogy e lecsepegő glazúrt fel tudjuk fogni.
A torta közepétől körkörös mozdulatokkal el kell kezdeni locsolni a glazúrt. Magától szétterül és vékonyan bevonja a tortát.
A lecsepegő masszát egy üvegbe vissza lehet szedni és újra felhasználható egy kis mikrózás után.
Amikor már nem csepeg, egy tálra át kell rakni a tortát és bedugni a hűtőbe.
Pár perc alatt kidermed.
Ez a máz, nem fog megszilárdulni, ezért nagyon óvatosan kell bánni az elkészült tortával, mert minden hozzáragad és meglátszik rajta.
Önmagában is szép, de könnyű díszíteni, mivel minden megragad rajta.
Az első változatom majdnem csupasz volt, a másodikat kicsicsáztam, mert egy kislány szülinapi tortája lett. Fehér fondantból készítettem a virágokat.



máktorta szilvakrémmel és tükörglazúrral

2017. november 29.

MAROKKÓI CSIRKE TAZSIN KUSZKUSSZAL


Sajnos elhalálozott a fényképezőgépem, ezért volt egy kis kimaradás itt a blogon. Főzök, de nincs mivel megörökítenem, a telefonos képeket pedig gyűlölöm. Ezt a tazsint még sikerült megörökítenem az utókornak.
Marokkói élményeimet ételbe öntöttem.
A tazsin egy kúpos edény, ami egy tálból és egy kúpos tetőből áll. Ebben az edényben készülnek a marokkói egytál ételek. Az ebben készült ételek neve, szintén tazsin. Általában agyagból készülnek ezek a főzőedények, mázas vagy máztalan kivitelben.Nagyon praktikus, mert ebben is tálalják. Az egyszemélyestől a hatalmas társasági méretekig készül. Az enyém 2-3 személyre elegendő-képtelen voltam nagyobbat hazahozni a repülőn. Tálaláshoz készülnek meseszép kivitelezésűek és színűek is.
Leginkább bárányból, csirkéből és halból készítik. Van zöldséges és gyümölcsökben gazdag verziója, van amit a sóban eltett citrom aromája ízesít. A marokkói konyha imádja a húsok és édes gyümölcsök kombinációját, főleg az aszalványokat.
Ez a tazsin most egy elég egyszerű kivitelezés, de így is benne van minden aroma. Ez a változat azoknak is ízleni fog, akik idegenkednek a szokatlan ételektől.
Természetesen egy cserépedényben vagy alufóliával letakarva is el lehet készíteni, senkit se tartson vissza, ha éppen nincs otthon egy ilyen csoda edénye.
A Ras el Hanut fűszerkeverék az alapízesítője szinte minden marokkói ételnek. Ez nem egy fix keverék, hanem minden kereskedő a saját ízlésére formálva árulja. Itthon több helyen lehet kapni, de érdemes megkóstolni felhasználás előtt és ennek függvényében adni hozzá a többi fűszert.


Hozzávalók

6 alsó v. felső csirkecomb
1 bébi cukkini
1 nagyobb sárgarépa
1 édesburgonya
1 fej vöröshagyma 
2 gerezd fokhagyma
1/2 kápia paprika
1/2 narancs
2 babérlevél
2 evőkanál extra szűz olíva
1 csipet sáfrány

fűszerkeverék

1 evőkanál Ras el Hanut fűszerkeverék
1 t.k. citromos curry
1 t.k. Cayenne bors
1 t.k. római kömény
1 k.k. őrölt gyömbér

kuszkusz
 leírás itt.


marokkói csirke tazsin

Elkészítés

Először is készítsd el a fűszerkeveréket.
A csirkecombokat dörzsöld be az 1/3 részével és hagyd állni pár órát, az sem baj, ha egész éjszaka pihen a keverékben. A fűszerkeverés másik harmada a kuszkuszba fog kerülni.
A zöldségeket pucold meg és vágd vaskos hasábokra.
A sáfrányt áztasd be az 1 dl. langyos vízbe.
Egy serpenyőbe öntsd az olívát és pirítsd át rajta a csirkecombokat, de sózd meg előtte.
Tedd félre a lepirított húst.
A hasábosított zöldségeket is pirítsd át benne, majd ezeket is tedd félre.
A durvára vágott hagymát a babérlevéllel együtt is dinszteld át benne.
Fogd a cserépedényedet, borítsd a közepébe a hagymás-olajos-babéros keveréket.
Rakd körbe a csirkecombokkal és a zöldséghasábokkal. Ha tazsinban készíted, akkor gúlába kell pakolni, ha másban, akkor ágyazzál meg a hagymán és a zöldségeken a húsnak.
A narancsgerezdeket is préseld a zöldségek közé, öntsd fel 1 dl sáfrányos vízzel.
Sózd és a fűszerkeverékkel is hintsd meg gazdagon. A durvára vágott fokhagymát és  is szórd rá, majd tedd rá a tetőt és helyezd hideg sütőbe.
A hőmérsékletet 160  fokra állítsd be és bő 1 órát hagyd elkészülni az ételt.
Közben a kuszkuszt is készítsd el.
Érdemes együtt lepirítani a kuszkusz zöldségeit is a tazsin hozzávalóival.
Tálaláskor hintsd meg friss korianderrel vagy friss petrezselyemmel.



KUSZKUSZ


Nagyon egyszerűen elkészíthető köret, vagy akár magában is megállja a helyét.
Rengeteg, zamatos zöldséggel megpakolva és egzotikus fűszerekkel ízesítve az igazi. Gyakori, hogy aszalt gyümölcsök is kerülnek bele.
Én akkor szeretem, ha valamilyen szaftos ragu mellé van tálalva, mert magában elég száraz, de a marokkói embereket ez nem zavarja, ők simán fogyasztják önálló ételként. Ki-ki döntse el, hogyan szereti. 

Hozzávalók

25 dkg kuszkusz (nem előre gőzölt)
1 e.k. Rus el Hanout fűszerkeverék
2 gerezd fokhagyma
1 babérlevél
1 sárgarépa
1 bébi cukkini
1/2 kápia paprika
1/2 édes burgonya
2 e.k. extra szűz olíva + 1 öntet
2,5 dl víz
1 csipet sáfrány
1 k.k. Cayenne bors
1 t.k. só
tálaláshoz friss petrezselyem vagy koriander


Elkészítés

Itt egy videó, hogyan is kéne ezt elkészíteni.


Egyáltalán nem autentikus módon készítettem el, mert 1 nincs megfelelő párolóedényem, 2. nem volt kedvem sokáig szöszmötölni vele. Viszont így is ehető lett.
A megtisztított zöldségeket vágd nagy hasábokra és minden oldalukat karamellizáld meg az olíván. 
A sáfrányt áztasd be a 2.5 dl langyos vízbe.
A kuszkuszt tedd a tazsin aljába, locsold meg kis olívával, lazítsd meg egy villával, öntsd fel a sáfrányos vízzel, halmozd a tetejére az előkészített zöldségeket. 
Szórd rá a fűszereket, babért, a durvára vágott fokhagymát és a sót.
Zárd le a kúppal és told a  hideg sütőbe.
állítsd a hőfokot 160 fokra.
A felmelegedéstől számított 30 percre.
Félidőben egy villával kapargasd meg a kuszkuszt és öntsd nyakon extra szűz olívával. Esetleg, ha szükséges kevés vizet pótolj.
Tálaláskor hintsd meg friss korianderrel vagy petrezselyemmel.

Természetesen el lehet készíteni egy bambusz párolóban is.

kuszkusz


2017. november 7.

MÁKOS-MARCIPÁNOS CSAVART CSIGÁK TANGZHONG TECHNIKÁVAL

mákos marcipános csavart csigák


Úgy tűnik, nem bírom ki csigák nélkül, teljesen felcsigáztak-úgyhogy megint született egy változata. A mák és marcipán együtt, valami félelmetesen finom ízkombó-valamikor egy bejgliben már kipróbáltam, úgyhogy ezen nem sokat törtem az agyamat. Ez a csavart csiga forma pedig teljesen levesz a lábamról, egyszerűen imádom. A tangzhong  iránti szenvedélyem is csillapíthatatlan, így kénytelen voltam ezt a formázást is kipróbálni ezzel a technikával. 
Most nem szeretnék részletesen beszámolni erről a tangzhong technikáról, az előző bejegyzéseimben taglaltam, vissza lehet keresgetni. A lényege, amelyik pékárut ezzel a technikával készítjük, az még a 3. nap is puha és foszlós marad.

A kakaós wassant itt található, ott leírtam a technikát.


Hozzávalók

tanghzong

4 dkg liszt
20 dkg víz

mákos réteg

20 dkg darált mák
4 dkg liszt
2 dl. tej
13 dkg cukor (lehet édesebben is)
1 citrom reszelt héja
1 narancs reszelt héja
1,5 t.k. fahéj
2 tojásfehérje
5 dkg vaj

tészta

2,5 dkg friss élesztő
1,6 dl tej
az elkészített tangzhong
62 dkg liszt ( sima, fehér)
12 dkg cukor
1 citrom reszelt héja
2 tojássárgája
5 dkg vaj
1 k.k. só

20 dkg marcipán ( nálam Lidlis)
1 tojás a lekenéshez


Elkészítés


 tangzhong

4 dkg lisztet és 2 dl vizet tégy egy kis lábasba, majd keverd simára és folyamatos kevergetés mellett kezd el melegíteni. Amikor elérte a 65 fokot, elkészült.
Tedd félre és hagyd lehűlni szoba -hőmérsékletűre.

Mákos réteg

A két tojásfehérjét keverd simára a 4 dkg liszttel és a 13 dkg cukorral.
Egy lábasba mérd ki a mákot és a tejet, majd add hozzá a fehérjés keveréket és kezd el főzni. Reszeld bele a citrom és narancshéjakat, ízesítsd még a fahéjjal. Folyamatos kevergetés mellett hagy teljesen besűrűsödni. Amikor megáll benne a fakanál, elkészült. Ekkor keverd még hozzá a hideg vajat.
Lapátold egy zacskóba és formázd benne téglalappá. Tedd a mélyhűtőbe 30-40 percre, vagy 3-4 órára a sima hűtőbe.

tészta

Az élesztőt futtasd fel a langyos tejben, adj hozzá 1 t.k. cukrot is.
Géppel is kidolgozható a tészta, akkor mindent tégy a dagasztótálba és hagyd, hogy a gép végezze a dolgát. 
Vagy egy nagy tálba tedd össze az összes hozzávalót, de a lisztből csak 60 dkg-t, a többi majd gyúrás közben segít.
Kezd el összedolgozni, ha kezd összeállni, akkor mehet a lisztezett deszkára és dolgozd rugalmas, sima tésztagolyóvá. Kicsit ragacsos, ezért kell mindig enyhén lisztezni, de  a végére klassz lesz.
Az elkészült tésztát tedd vissza a tálba, fóliázd le és hagyd a duplájára kelni. 
(nekem közben dolgom lett, így a hideg spejzban hagytam 4 órát pihenni a tésztát).
A megkelt tésztát lazán dolgozd át, majd nyújtsd 1 nagy télalappá.
A marcipánmasszát is nyújtsd egy téglalappá és helyezd a tészta közepére.
Vedd elő a kidermedt mákos tölteléket, vágd le róla a zacskót, de az alján hagyd rajta és fordítsd a marcipánra, majd húzd le róla a maradék zacskót.
A tészta két végét hajtsd a mákra, majd a széleit alaposan nyomogasd össze, hogy ne jöhessen majd ki a töltelék.
Fordítsd el 90 fokkal és nyújtsd ki. 
A csavart csigáknál itt már csak ketté hajtottam és nem hajtogattam tovább, de a hagyományosabb csigákhoz érdemes kétszer megismételni a hajtogatást, hogy minél levelesebb legyen a végeredmény.
Tehát hosszában hajtsd ketté a tésztát és nyújtsd széles téglalappá.
Ennél a csigánál fontos, hogy széles legyen a tészta, mert csíkokat kell vágni belőle és azok lesznek feltekerve. Nálam 22 cm széles lett a tészta, ez pont ideális méret és 2 cm széles csíkokra kell vágni.
A kapott csíkokat, kissé húzd meg, majd csavard meg és tekerd fel csigában, a tészta végét pedig hajtsd vissza a csiga alá.
A sima csigákat csak egyszerűen tekerd fel, vagy formázhatod kis kifliknek is, akkor háromszögeket kell vágni a tésztából, de előtte még szükséges a plusz hajtogatás.
Sütőpapírral takart tepsire pakold és kend le a tetejüket felvert tojással és dugd a 175 fokra előmelegített légkeveréses sütőbe, hogy aranybarnára süljenek. Nálam 20 perc volt, de ez sütőnként változhat.

tangzhong mákos-marcipános csavart csiga



tangzhong csavart mákos - marcipános csigák


Nagyon finom kifliket is lehet készíteni ezzel a technikával, itt olvasható.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...