2018. november 19.

LILA SZILVALEKVÁROS-MÁLNÁS GOMBÓCOK

lila szilvás gombóc

Volt még pár darab édes, lila burgonyám, abból készültek ezek a meseszép gombócok.
Nagyon egészséges, enyhe ízű, érdemes próbálkozni vele.
Házi szilvalekvár és egy nagy szem málna került mindegyik közepébe.
Érdemes játszadozni a színes zöldségekkel, mert mesés dolgok kerekedhetnek ki belőlük, legalábbis én nagyon élvezem. Mindig ámulatba ejt, hogy a természet ilyen csodálatos színeket tud produkálni.
Az íze teljesen megegyezik a hagyományos gombócéval, csak a színe elvetemült.
Nyilván vannak olyanok, akiket ez riaszt, azok hagyják figyelmen kívül ezt a bejegyzést, de azok, akik -hozzám hasonlóan- imádnak játszadozni az ételekkel, ők készítsék el, biztos, hogy sikere lesz.

Elfogyott itthon a tojás, nem került bele, de nem is hiányzott belőle.

A lila édesburgonyát ázsiai élelmiszerüzletekben lehet megvásárolni, legalábbis én ott szoktam, 900-1000 Ft/kg.

lila szilvás-málnás gombóc

Hozzávalók

gombóc

40 dkg lila édesburgonya
20 dkg sárga burgonya (nem édes, hanem a szétfőlős sima)
k.b. 15-20 dkg. liszt
1 púpos e.k. libazsír
1 kisebb üveg szilvalekvár
1 maréknyi fagyasztott málna

1 l. víz
2 t.k. só

morzsa

3 e.k. étolaj
1 nagy marék zsemlemorzsa
1 t.k. fahéj

porcukor a szóráshoz


Elkészítés

Tisztítsd meg a burgonyákat, kockázd fel, öntsd fel annyi vízzel, hogy jól ellepje és tedd fel a tűzre, majd sózd meg. Főzd, teljesen puhára.
Az elkészült burgonyát szűrd le és alaposan csepegtesd le. 
( annyit jegyeznék meg, hogy csodás színe van a főzőlének, érdemes leszűrni, félretenni és hasznosítani)
A megszáradt, langyos krumplit alaposan pépesítsd össze, hogy egynemű egyen.
Apránként adagold hozzá a lisztet, tedd hozzá a libazsírt és kezd el összegyúrni.
Jól formázható, puha, de nem szakadozó tésztát kell kapni.
A készre gyúrt tésztát fektesd lisztezett felületre és nyújtsd téglalapra.
Vágd fel 7-8 centis négyzetekre.
A négyzetek közepébe tégy 1-1 teáskanálnyi, sűrű szilvalekvárt, amiknek a közepébe nyomj 1-1 málnaszemet.
Csipked össze a széleit és formázd őket gombócokká. 
Lobogó, sós vízben főzd készre. Célszerű egy szűrőlapát segítségével a vízbe helyezni a gombócokat.
Amikor a víz tetejére felbuknak a gombócok, akkor készek.
Amíg főlnek a gombóckák, addig készítsd el a morzsát.
Tégy olajat egy serpenyőbe, szórd rá a morzsát, pirítsd aranybarnára, szórd meg a fahéjjal.
A kifőtt gombócokat helyezd a morzsára, görgesd őket meg benne, helyezd tányérra és alaposan porcukrozd meg.

lila édesburgonyából készült szilvás gombóc


2018. november 7.

CREME CARAMEL /FLAN/

creme caramel

Egy ősrégi klasszikus, de szerintem sosem fog kimenni a divatból. 
Roppant egyszerű elkészíteni és eszméletlen finom.
Tulajdonképpen ő egy puding.
Éppen Creme caramel korszakunkat éljük, folyamatosan gyártom és nem unjuk.
Elegáns, krémes, egyszerű, bármilyen ünnepi menü lezárására tökéletesen alkalmas, nem lehet hibázni vele.

Ez a mennyiség 6 normál soufflé formára elég, vagy 9 kisebbre.
Vaníliapaszta híján, vaníliarudat használj, amit forralj fel a tejben és hagyd benne ázni 10 percet.

creme caramel

Hozzávalók

15 dkg cukor
2 e.k. víz

0,5 l tej (3,6-os)
4 tojás
1,5 t.k. vaníliapaszta
8-10 dkg cukor

kevés vaj a kikenéshez


Elkészítés

Először is készítsd el a karamellt.
Egy tiszta lábasba tedd a kristálycukrot, add hozzá a 2 evőkanál vizet, alaposan keverd el, majd tedd a tűzre. Ne kevergesd hagyd, hogy a cukor teljesen feloldódjon. Néha mozgasd meg az edényt, hogy egyenletesen színeződjön a cukor. Amikor elérte a megfelelő színt, azonnal kapcsold le alatta a tüzet.
A formákat vékonyan kend ki a vajjal.
A karamellt vékonyan csorgasd a formák aljára.
Tedd félre pár percre, hogy megkössön a karamell.
 A tejet melegítsd össze a cukorral. Nem kell forralni, csak a cukor oldódjon fel benne. Természetesen, ha vaníliarúddal készíted, akkor egyet forrjon és hagyd benne ázni, a felhasított rudat. (nem kell nagyon édesre készíteni ezt a főzetet, mert majd a karamell fog gondoskodni az édes ízről )
A 4 tojást verd fel egy habverővel, add hozzá a vaníliapasztát, majd apránként öntsd fel a meleg tejjel.
Keverd simára, majd egy szűrőn szűrd át egy kancsóba.
Minden formát tölts tele a keverékkel.
Helyezd egy mély tepsibe.
A sütőt melegítsd elő 160 fokra.
Told be a tepsit.
A forralóban forralj vizet és a formák feléig töltsd fel forró vízzel a tepsit.
Addig kell a sütőben tartani, amíg megszilárdul a puding. Nálam k.b. 30 perc volt ez az idő. 25 perc után, óvatosan nézd meg az ujjad begyével, hogy hol tart a folyamat.
Amikor teljesen megszilárdult, vedd ki a sütőből, tedd rácsra az elkészült desszerteket, hagyd kihűlni, majd pihentesd a hűtőben pár órát.
Érdemes előző nap elkészíteni.
Tálaláskor, mártsd a formákat 1 percre forró vízbe, majd egy vékony pengéjű késsel vágd körbe.
Tégy a tetejére egy kis tányért, majd állítsd fejtetőre tányérostól, könnyen ki fog csúszni a formából.
Dekorálásként, önthetsz ki karamellformákat, de önmagában is gyönyörű.
Jó étvágyat 💗

flan


creme caramel

flan

2018. november 3.

HOKKAIDO CAKE (mini torták)

hokkaido cake

Fogalmam sincs, hogy mennyien ismerik kis hazánkban, a világ legfinomabb süteményét, de remélem, hogy most teszek azért, hogy sokan megismerjétek és megszeressétek. Aztán az is előfordulhat, hogy csak engem került el idáig :)
Valamikor a nyár elején kötöttünk egy életre szóló barátságot ezzel a finomsággal. A Maglódi centerben ismerkedtem az ázsiai konyha remekeivel és egy nagyon kedves kínai pacák rábeszélt erre a sütire. Az első pillanatban szerelem lett, de a receptet nem árulta el. Kutakodtam a neten, aztán kiválasztottam a számomra legszimpatikusabbat és végre el is készítettem. 
Van vele meló, de megéri. Már bánom, hogy nem dupla adaggal indítottam.
A torta eredete elég homályos, de az biztos, hogy nem Japánból- mint ahogy a neve lapján gondolnánk, hanem Szingapúrból vagy Malajziából származik. Ázsiában nagyon elterjedt ez a torta, itthon még nem annyira.
Puha, könnyű, krémes, selymes......imádat 💓

Elkövettem egy baromságot, valamiért 9 felé osztottam a masszát, pedig 10 db. sütire elegendő - úgy látszik hülyülök😊 , azért dagad kifele a formából. 


Aki nem talál ilyen szögletes formát, nyugodtan készítse a hagyományos muffin papírban. Szerintem az kicsit kisebb, mit ez, így abból 12-13 db. is kijöhet.

A vaníliapaszta helyett 1 vaníliarudat lehet használni. Az alapsütibe mehet a kikapart magja, a sodóba pedig, bele kell főzni a rudat.

Itt a videó, ahonnan ötleteltem.



Hozzávalók
10 db.

alap

7,5 dkg liszt
3,5 dkg étkezési keményítő
1 t.k. sütőpor
1 nagy csipet só
6 dkg cukor
2 t.k. vaníliapaszta v. 1 vaníliarúd
3 tojássárgája
60 ml. tej
60 ml. étolaj

3 tojásfehérje
1 t.k. ecet
6 dkg cukor

sodó

180 ml. tej
2 tojássárgája
3 e.k. cukor
1 t.k. étkezési keményítő
1 e.k. liszt
1,5 t.k. vaníliapaszta

tejszínhab

150 ml. habtejszín
2 t.k. expressz zselatin
1 e.k. porcukor

porcukor a szóráshoz
10 szem málna ( elhagyható)

hokkaido tortácskák

Elkészítés

A sütőt melegítsd elő 170 fokra.
Az alaptészta száraz hozzávalóit mérd ki egy tálkába, sütőpor, só, liszt és keményítő.
A 3 tojást válaszd szét. 
A sárgákat keverd habosra a cukorral.
Mérd ki a 60 ml. tejet és a 60 ml. étolajat.
Ezeket öntsd a cukros tojáshoz.
Add hozzá a vaníliapasztát, keverd el, majd apránként szitáld hozzá a lisztes keveréket.
A 3 tojásfehérjét habosítsd ki az ecettel és a cukorral. Addig verd, amíg csúcsot hagy. 
Apránként vegyítsd el a felvert fehérjét a sárgás keverékkel, óvatosan, ne törd teljesen össze a habot.
Egy sütőlemezre sorakoztasd fel a 10 formát és egyenletesen oszd szét bennük a masszát.
Óvatosan kocogtasd a pulthoz, hogy a légbuborékok távozzanak.
Tedd a forró sütőbe és k.b. 20 perc alatt süssed készre.
Vedd ki a sütőből és tedd félre, hagyd teljesen kihűlni. 

A sodóhoz, forrald fel a 180 ml. tejet.
Közben a 2 tojássárgáját, keverd simára a cukorral, keményítővel és a liszttel.
Amikor felforrt a tej, kanalanként adagold a tojásos keverékhez ( hőkiegyenlítés)
majd az egészet borítsd vissza a tejes lábasba és kis lángon kezd el visszaforralni. Folyamatosan keverd, egy pillanatra se hagyd abba. Amikor besűrűsödik, húzd le a lángról. 
Fóliázd le és told a hűtőbe.

A hideg tejszínt öntsd egy tiszta tálba, add hozzá a porcukrot és a zselatint. 
Az expressz zselatint azért adom hozzá, hogy biztos kemény legyen a hab.
A lehűlt sodóval dolgozd össze a tejszínhabot.

A sodót tedd habzsákba, ami egy vékonyabb, hosszabb csővel ellátott.
Minden sütit tölts meg, gazdagon a krémmel.

A lyukakra nyomhatsz egy krémrózsát dekorációként, vagy porcukrozd le az egészet, én egy -egy szem málnát állítottam a lyukak tetejére- megsúgom, nagyon finom hozzá.
Fogyasztás előtt érdemes pár órát a hűtőben pihentetni, hogy a krémesség teljesen átjárja az egész süteményt és megdermedjen.

hokkaido cake
hokkaido tortácskák


azonnal töltés után, nem volt még ideje kidermedni

hokkaido cake

2018. november 1.

EGYSZERŰ RAFFAELLO GOLYÓK

Raffaello golyók

Végtelenül egyszerű elkészíteni, remek vendégváró, vagy gasztroajándék, de a hirtelen betoppanó vendégeknek is gyorsan összedobható.
Az alaprecepten változtattam, mert nekünk így jobban ízlett.
A receptet innen lestem el.
Most látom, hogy ez a 800. bejegyzésem a blogon, egészen szép ez a szám 😃


Hozzávalók

160 g. tejpor
90 g. kókuszreszelék
100 g. olvasztott vaj
2 e.k. sűrített tej
2 e.k. Monin kókuszszirup
60 g. cukor
80 g. víz
1 maréknyi mandula

forgatáshoz

1 marék kókuszreszelék

Elkészítés

A mandulát tisztítsd meg, majd enyhén pörköld meg.
Tedd félre.
A kókuszreszeléket és a tejport mérd ki egy tálba, keverd össze.
A vajat olvaszd meg.
Egy lábasban forrald össze a cukrot a vízzel, majd öntsd a kókuszos keverékre az olvasztott vajjal  együtt.
Add hozzá a sűrített tejet és a kókuszszirupot is.
Alaposan keverd össze a masszát, majd takard le fóliával. Hagyd a konyhapulton teljesen kihűlni, közben néhányszor keverd át.
Amikor teljesen kihűlt, formázzál belőle 14 grammos kis golyókat, a közepükbe tégy 1-1 mandulaszemet, majd gombócozd ki.
Egy tálkába önts kókuszreszeléket és forgasd meg benne a golyókat.


Raffaello golyók

2018. október 24.

FÜSTÖLT SAJTOS POGÁCSA BAZSALIKOMMAL ÉS SNIDLINGGEL BOLONDÍTVA

füstölt sajtos pogácsa

Beköszöntött ez a ronda időjárás, így hatalmas késztetést éreztem a sütő bekapcsolására. Szétnéztem az alapanyagaim között, aztán összegyúrtam amit találtam. Finom, ízletes pogácsák születtek.
Természetesen más ízesítéssel is jól működik, érdemes kísérletezni vele.


Hozzávalók

45 dkg liszt
2 t.k. só
12 dkg füstölt sajt
18 dkg vaj
2,5 dkg élesztő
1 tojás
1,5 dl tej
1 k.k. cukor
1 csokor snidling
1 kis marék friss bazsalikom
1 k.k. fehér bors

10 dkg füstölt sajt
4 dkg vaj

Elkészítés

Az élesztőt futtasd fel a langyos, cukros tejben.
A lisztet mérd ki egy tálba.
A zöld fűszereket vágd fel nagyon apróra.
A füstölt sajtot reszeld le.
A vajat kockázd fel és hagyd szoba-hőmérsékletűre melegedni.
Add a liszthez az élesztős tejet, a vajat, sót, a borsot, üss bele egy tojást és kezd el összedolgozni. Borítsd egy lisztezett felületre és gyúrd ruganyos tésztává. Gyúrás közben enyhé lisztezd a felületet, hogy ne tapadjon le a tészta.
Legvégül szórd a zöldeket a tésztára és a felületre és alaposan dolgozd a masszába.
Tedd félre, takard le és 1 órát pihentesd.
A megkelt tésztát nyújtsd ki, kend le olvasztott vajjal, szórd meg reszelt sajttal, majd hajtogasd össze. Ezt ismételd meg kétszer. Nem árt pihenni hagyni a hajtogatások között, nekem nem volt erre időm, de így is leveles és foszlós lett.
Szaggasd ki, kend le a tetejüket olvasztott vajjal és szórd meg reszelt sajttal.
180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben süsd pirosra.


füstölt sajtos pogácsa


2018. október 12.

SARKANTYÚKA SALÁTA, A VITAMINBOMBA

sarkantyúka saláta

Ez a meseszép kúszónövény szinte minden vidéki ház kertjében ott virít (nálam is). Igénytelen, semmi különösebb gondozást nem igényel és október végéig színesíti a kertet. 
Azon kívül, hogy szépséges még számos jó tulajdonsággal bír. Nem véletlen, hogy 2013-ban az év gyógynövényének választották Németországban.
A föld felett lévő összes része ehető levele, szára és színes virágai. A bimbókat pedig a capri bogyóhoz hasonlóan sós lében szokták tartósítani.
Természetes antibiotikum. Illóolajokat, mustárolajat, Káliumost, C-vitamint tartalmaz. A magjaiban lévő természetes antibiotikum elpusztítja a baktériumokat, közben pedig nem károsítja a bélflórát, nem kell tartani a rezisztens baktériumok kialakulásától sem, mint a mesterségesen előállított antibiotikumoknál. 
Különböző húgyúti as légúti fertőzések kezelésére kiválóan alkalmazható és növeli a szervezet ellenállóképességét. Meggátolja a különböző baktériumok, gombák és vírusok szaporodását. Serkenti a vérkeringést.....
Nyersen fogyasszuk, így nem veszít az értékéből.
Íze kissé csípős, mustáros, szerintem finom.

Most egy egyszerű, de látványos és egészséges salátát dobtam össze. Az alapanyagokat és az ízesítést mindenki variálja az ízlésének megfelelően.
Ez csak egy ötlet.

ehető sarkantyúkavirággal készült saláta

Hozzávalók

1/2 kg színes paradicsom
1/2 lila hagyma
1/2 gránátalma
8-10 levél római saláta
1 maréknyi friss fűszer (menta, bazsalikom, snidling, petrezselyem)
6-8 sarkantyúkalevél
sarkantyúkavirágok

fehér balzsamecetkrém
bors
1 nagy csipet füstölt chipotle chili
1/2 citrom leve
2-3 e.k. extra szűz olíva



Elkészítés

Végy elő egy nagy tálat.
A római salátaleveleket tépked kisebb darabokra. A nagyobb sarkantyúkaleveleket szintén. A piciket hagyhatod egészben.
A lila hagymát vágd nagyon apróra, szórd a levelekre.
A paradicsomokat vágd különböző formákra, de ne picikre.
Borítsd a tálba.
A gránátalmát vágd ketté, és ütögesd a magokat a salátára.
A friss fűszereket metéld a legapróbbra, majd ezt is zúdítsd a tálba.
Végül locsold meg a citromlével, balzsamecetkrémmel, olívával, hintsd meg sóval, borssal és a füstölt chili pehellyel, óvatosan keverd át és kész.
Közvetlen fogyasztás előtt készítsd el.

gránátalmás sarkantyúka saláta
  

2018. október 9.

IMAM BAYILDI ( az imám beájult) TÖLTÖTT PADLIZSÁN

imam bayildi

Csempésszünk egy kis nyarat a borongós őszbe. Ez az étel visszarepít Görögországba, a látványa, az íze, az illata....melengeti lelkemet.
Persze, ez egy török étel, de a Közel-Keleten és a mediterrán országokban mindenhol készítik. Természetesen, minden ország hozzáadja azt a kis pluszt, amitől ez az ő ételük. A görögök mi mással turbóznák fel, mint a fetával. Lehet feta nélkül is készíteni, de én semmi pénzért nem hagynám ki belőle, mert varázslatosan kiegészíti a sóssága, az édes paradicsom zamatát.

De mi ez a fura elnevezés? A legenda szerint, valamikor régen, egy hosszú böjt után, egy muszlim szerzetes megérezte ennek a finom ételnek az illatát és nyomban elájult. Azóta hallgat erre a névre ez az étel.

töltött padlizsán


Hozzávalók
4 főre

4 db. padlizsán🍆🍆

2 fej vörös hagyma
1 konzerv hámozott paradicsom
1 érett. nagy paradicsom🍅
 pár csipet só
bors
2 t.k. cukor
chili
kevés fahéj
1 t.k. oregánó
2 gerezd fokhagyma
1/2 dl. víz

3-4 e.k. olíva

20 dkg feta
friss petrezselyem és bazsalikom

60 dkg apróbb burgonya
házi fűszerkeverék



Elkészítés

Először a padlizsánokat vágd félbe, egy kanál segítségével vájjál ki mindegyikből egy kis húst, hogy alakuljon ki egy  mélyedés a felszíneken, ebbe fog jönni majd a töltelék. Majd, alaposan sózd be. Tedd egy tálba és hagyd állni fél órát.
A kivájt padlizsándarabokat, vágd fel kis darabokra és tedd félre.
A hagymákat tisztítsd meg és szeleteld félkörökre.
Egy serpenyőben hevíts fel 3 evőkanál olívát és dinszteld puhára a hagymát benne. Már a puhuló hagymákra mehetnek a fűszerek, a cukor is, hogy ízletesebb legyen majd a végeredmény.
Az érett paradicsomot hámozd meg és kockázd fel, majd dobd a hagymára, a felkockázott padlizsánhússal együtt. ( lehet paprikát is beletenni)
1-2 perc után mehet rá a hámozott és aprított paradicsom is. Keverd el, adj hozzá fél deci vizet és főzd sűrűsödésig.
Amikor elkészül, kóstold meg, ekkor még lehet az ízeken javítani.
Majd tedd félre.
Az idő leteltével, papírtörlő segítségével szárítgasd meg a padlizsánokat.
Egy lábasba tégy bőséggel étolajat, vagy olívaolajat, hevítsd fel, majd süsd meg benne aranybarnára a fél padlizsánokat.
A megsült padlizsánokat fektesd egy hőálló tálra, a vágott felükkel felfelé, majd fektess rá 2 kocka fetát és gazdagon kanalazd rá, az elkészült paradicsomos ragut.
A maradék ragut öntsd fel pár csepp vízzel és öntsd a sütőtálba.
Melegítsd elő a sütőt 190 fok, légkeverésre, majd told be a padlizsánt.
Amikor szép színt kap a teteje, el is készült. Nem mértem az időt, k.b. 20 perc.

Tálaláskor morzsolj rá fetát és hintsd meg apróra vágott friss petrezselyemmel és bazsalikommal.

Fűszeres steak burgonyát és sarkantyúka salátát kínáltam mellé.

A burgonyát héjastól, hosszában kettévágtam, sós vízben félpuhára főztem, majd oregánó, chili, só, bazsalikom, bors keverékével bedörzsöltem és serpenyőben, kevés olíván aranysárgára pirítottam.

imam bayildy
fetás töltött padlizsán


2018. szeptember 24.

SEGÍTSÜTI 2018 ŐSZ


A Segítsüti története 2009-ben indult el hódító útjára, gasztrobloggerek civil összefogásával.
A sikertörténet azóta is folytatódik. Évente 2 alkalommal kerül megrendezésre-tavasszal és ősszel- a jótékonysági árverés. Mind a két időpontban 30-30 gasztroblogger készít el és ajánl fel egy-egy édes finomságot, a támogatók pedig lelkesen licitálnak ezekre a mennyei finomságokra.
Az aukciók keretében befolyt pénzösszegek teljes körűen elszámolva, a nyilvánosság szeme előtt, mindig nyomon követhetően a jótékonysági célt szolgálják. 



A sütikből befolyt összegből a klinika intenzív osztályára szeretnénk egy kapnográfot vásárolni, ami a súlyosan beteg, lélegeztetett gyerekek tüdőállapotának a megfigyelésére szolgál.

Ennek a nemes célnak az eléréséért, ismét tepsit ragadott 30 gasztroblogger, hogy édes felajánlásaikkal levegyék lábukról a támogatókat és ezáltal, hozzásegítsék a Bókai Gyermekklinikát, hogy megkapják ezt a nélkülözhetetlen kapnográfot.

A sütiárverés szeptember 24.-én indul és 3 napig tart.
Licitálni a Segítsüti oldalán lehet.

citrusos tiramisu torta
Az idén nem sikerült összehoznom, hogy direkt erre az alkalomra megálmodott tortát készítsek, de gondolom, hogy nem olyan nagy bűn, ha egy régebben elkészített kedvencemmel rukkolok elő.
Tehát, az idei felajánlásom ez a szépséges citrusos tiramisu torta. Mivel nem készült új torta az alkalomra, ezért van egy kis csavar a dologban, lehet választani ízesítést. Amennyiben valakinek nem szimpatikus a citrusos változat, de a karamelláért bolondul, akkor ő választhatja a karamellás változatot, én pedig boldogan elkészítem. 😊

Akkor hajrá mindenkinek! Válogassatok kedvetekre a 30 mesés felajánlás közül, ne kíméljétek a pénztárcákat, had kapják meg a gyerekek ezt a gépet.

karamellás tiramisu torta, grillázzsal

2018. szeptember 21.

KARDAMOMOS FÜGE CHUTNEY

füge chutney

Nem szép, de szenzációs ízorgia. 
Mostanság elég sok chutney készül nálam, úgy látszik, hogy jelenleg ezt a korszakomat élem. Természetesen, mindig az aktuális a legfinomabb, de most tényleg ez a fügés verzió viszi a pálmát. Keresztanyám óvatosan megnyalta  a fakanalat- sok bizodalma nem volt hozzá - de én annyira lelkes voltam, hogy nem akart megsérteni. Pár perc múlva azt láttam, hogy egy kiskanállal kanalazgatta befelé. Szóval, ízlett neki is.
Nem készült belőle nagy adag, mert kevés fügém volt.



Hozzávalók

50 dkg füge
1 fej lila hagyma
1 k.k. füstölt chipotle chili
1 t.k. kardamom
1 csillagánizs
1 k.k. bazsalikom
1 nagy csipet só
frissen őrölt bors
5 e.k. nádcukor
1 dl passion fruit ecet
1 dl víz
1 e.k. extra szűz olíva

tálaláshoz friss gránátalma 


füge chutney

Elkészítés

A hagymát tisztítsd meg, majd vágd fel apróra.
Tégy kevés olívát egy lábasba, hevítsd fel, majd kezd el dinsztelni a hagymát. Közben adj hozzá bazsalikomot, 1 kanál cukrot és chili-t.
Amikor kezd karamellizálódni a hagyma, mehet rá a felaprított füge és a többi fűszer.  A kardamomot őrölt állapotában add a főzethez. Alaposan keverd el, majd öntsd fel az ecettel. Amennyiben nincs passion fruit eceted, használj balzsamecetet.
Hagyd alaposan kiforrni az ecetet, majd öntsd fel vízzel.
20-25 perc főzés után éri el a megfelelő állagot, ha nagyon sűrű, akkor mindig pótold apránként a vizet.
Kóstold meg a végén, ha úgy érzed, még korrigálhatsz az ízeken.
Még forrón tedd kis üvegekbe, állítsd fejtetőre, majd mehet a polcra, de kihűlés után, friss gránátalmával meghintve azonnal fogyasztható. 



2018. szeptember 14.

PEKMEZ, vagyis MUSTMÉZ

pekmez

Sokan nem ismerik ezt a finomságot, pedig  egyszerű elkészíteni és isteni finom. Nálam  most kecskesajtos kenyérkék lettek vele megcsorgatva, de salátákhoz, desszertekhez, vadakhoz, vagy csak sima édesítőként is tökéletesen működik.
Ez a mézszerű kence a friss must, lassú elforralásával készül. Semmi plusz alapanyagot nem tartalmaz, csak a szőlőt.
 Régen, a törökök terjesztették el hazánkban, de a görög, arab és zsidó konyha is előszeretettel használja. Ugyanezzel a technológiával készül például a gránátalma melasz is.
A színe a szőlőfajtájától függően változik és minél sűrűbbre főzzük, annál sötétebb. Érett, piros szőlőből  a legszebb, de én  rozé szőlőben tobzódom, így ebből készült. Az íze ennek is fenséges. Édes, de mégis megbúvik benne egy kis savanykás íz, zamata pedig, mint a mazsoláé.
Kétféleképpen készült, mind a két módszer teljesen jól működik.
Fontos tudni, hogy 1 liter mustból csak 1,5-2 dl. pekmez lesz, mert legalább az ötödére vissza kell forralni a mustot, hogy elérjük a megfelelő állagot.

pekmez, mustméz
Első módszer

A szőlőt szemezd le, törd össze a szemeket, majd egy sűrű szövésű szitán alaposan passzírozd ki az összes levet a szemekből. Az így kapott mustot tedd egy tiszta, vastag aljú fazékba és forrald fel, majd hagyd forrni. Itt szükség lesz egy kis türelemre, mert mennyiségtől függ, de legalább 25-30 percig szorgosan kevergetni kell, nehogy leégjen, a szőlő nagy cukortartalma miatt.  
A vége felé úgy fog bugyogni, mint a karamell és egyre erősebben fog illatozni. Ennél a pontnál nagyon résen kell lenni, mert egy pillanat alatt odakaphat az alja és akkor hiába küzdöttünk vele.
Tehát, amikor bugyog és intenzíven illatozik és keverés közben előbukkan a fazék alja is, akkor elkészült.
Lehet pár másodperccel tovább főzni, akkor lekvárállagú lesz. Érdemes az állaggal is kísérletezni, hiszen van aki hígabban és van aki sűrűbben szereti.
A sötétebb és sűrűbb állagú pekmez készült így.

Második módszer

A szőlőt szemezd le, tedd egy vastag aljú fazékba. A szemeket kissé nyomogasd össze a kezeddel és kezd el főzni.
10 perc főzés után borítsd a főzetet egy sűrű szövésű szitába és egy fakanál segítségével alaposan passzírozd át. Az így kapott levet tedd vissza a tűzre és főzd sűrűsödésig.
Ezzel a módszerrel a héj színét átveszi a főzet és szebb színe lesz a végterméknek.
A rózsaszínesebb, hígabb mustméz készült így.

Mind a két módon ugyanaz lesz a végeredmény, csak a pekmez színe változik. Mondjuk, egy sötét bordó, vagy fehér szőlő esetén teljesen mindegy, nem befolyásolja a színt.

Az elkészült pekmezt tedd kis üvegekbe, dunsztold ki, majd mehet a kamrába. 



pekmez, mustméz

2018. szeptember 9.

HÁZI MUST


Szép őszi vasárnapon nincs is jobb dolog, mint mustot készíteni 😋
Nagyon egyszerűen kivitelezhető otthon is, nem is értem, hogy miért nem csináltam eddig. Mondjuk, talán azért, mert még sosem termett ennyi szőlőm, mint az idén és valamit  kezdenem kellett vele. 
Igazából ez nem is recept, csak egy leírás, mert a szőlőn kívül más alapanyag nem szükségeltetik hozzá.


Elkészítés

Nálam 2,5 kg mézédes, rozé szőlőből készült el a must. 
Érdemes bio szőlőt beszerezni hozzá, ha nem sikerül, akkor alapos mosással kezd a folyamatot.
A tisztára mosott fürtöket szemezgesd le. A sérülteket, vagy nem egészséges szemeket dobd ki. Ez elvesz egy kis időt, de elég gyorsan megy.
A leszemezett szőlőt össze kell törni. Én ezt egy aprítógép segítségével csináltam. Adagonként a gépbe töltöttem és egy pillanatra bekapcsoltam. Nem kell péppé aprítani, csak kissé szétzúzni. Természetesen lehet ezt a műveletet, egy krumplinyomóval, vagy paradicsompasszírozóval is elvégezni, szőlőprés híján.
Egy nagy tálra fektess egy sűrű szövésű szűrőt és ebbe öntsed az aprítógép tartalmát. Egy lapos fakanál segítségével, amennyire csak tudod, passzírozd ki a levet.
Töltsd üvegekbe vagy kancsóba és azonnal tedd a hűtőbe, mert gyorsan erjedni kezd, vagy fogyaszd el.
Állítólag, ha tartósítószert teszünk a tetejére, akkor eltartható, de én ezt nem próbáltam ki.
Én inkább a lefagyasztást ajánlanám, úgy biztos, hogy tökéletes, káros-anyag mentes mustunk lesz a későbbiekben is.





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...