2016. március 25.

SPANAKOPITA (spenótos pite)

spanakopita

Egyik nagy kedvencünk a görögök spenótos pitéje. A nagynénim gyakorta süti kemencében és mindig pillanatok alatt lába kél.
Sajnos nem kemencében sütöttem, de így is abbahagyhatatlan lett.
Ez a pite remek választás húshagyó időszakban, de részemről mindig jöhet.
Annak ellenére, hogy nem a kefalotiri sajtot használtam hozzá, meglepően görögösre sikeredett az íze.

Hozzávalók

45 dkg spenót (fagyasztott)
20 dkg Feta
25 dkg túró
2 tojás
5 gerezd fokhagyma
1 sonkahagyma
1 csokor petrezselyem
1/2 szerecsendió
frissen őrölt bors
0.5 dl olíva
8 réteslap


Elkészítés

Engedjük ki a spenótot, majd nyomkodjuk ki a levét.
Tegyük egy tálba.
Morzsoljuk rá a fetát, adjuk hozzá a túrót és üssük rá a 2 tojást. Ízesítsük apróra vágott petrezselyemmel, és hagymával. Reszeljük rá a fokhagymát és a szerecsendiót, majd sózzuk és borsozzuk ízlésünknek megfelelően.
Aki szereti friss kaprot is adhat még hozzá.
A piteformát olajozzuk ki és 4 rétegben fektessük bele a réteslapokat, amiket egyenként átkentünk olívával.
Borítsuk bele a tölteléket.
Hajtsuk a töltelék tetejére a túllógó réteslapokat, majd 4 réteg, olajozott réteslappal fedjük be. Ezeknek is a túllógó részeit nyomkodjuk vissza.
Előmelegített 200 fokos légkeveréses sütőben süssük ropogós, aranybarnára 25-30 perc.


Tipp: Az összeállított piét érdemes még a sütés előtt cikkekre felvágni, mert így garantáltak a tökéletes szeletek.
Hidegen és melegen is kiváló.



spanakopita

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...