2012. szeptember 30.

KARAMELLIZÁLT BAZSALIKOMOS KÖRTE EPRES BALZSAMECETKRÉMMEL


Gyors, könnyű és mégis izgalmas. Egy étkezés befejezésének méltó koronája. Én imádom a karamellt minden formájában. Ezért néha megforgatok benne valamilyen gyümölcsöt. Szerintem a legjobb választás a körte. Szép, nagy, kemény húsú fajtát válasszunk. Rozmaringgal, bazsalikommal vagy mentával adhatunk neki egy extra löketet. Balzsamecetkrémet úgy  készíthetünk házilag, hogy a balzsamecetet kevés karamellízalt cukorral addig főzzük, amíg az 1/3-ára besűrűsödik.

Hozzávalók

fejenként 1 körte ( nálam, csak fél volt, mert hatalmasak voltak)
10 dkg cukor
1-1,5 dl tejszín
5-6 bazsalikomlevél
1 dl epres balzsamecetkrém


Elkészítés

A körtéket félbe vagy négybe vágjuk, nagyságuktól függően. A cukrot megkaramellizáljuk óvatosan, hogy ne égjen meg, de szép sötét színe legyen. Amikor szép sima egynemű a karamell felöntjük a tejszínnel és beletesszük a körtéket. Oldalanként 2-2 percig hagyjuk a szószban, majd tányérokra helyezzük. A tányért megcsíkozzuk a kihűtött balzsamecet krémmel, a körtéket meglocsoljuk a karamellszósszal és a vékony csíkokra vágott bazsalikommal. Akinek van otthon, tálaljon mellé 1 gombóc vanília fagylaltot, akkor az igazi, de én elfelejtettem venni, de így is szenzációs volt.


2012. szeptember 28.

EGYSZERŰ OLÍVÁS KENYÉR


Megsütöttem életem első kenyerét. A lehető legegyszerűbben készítettem, és álmomban sem gondoltam volna, hogy sikerülni fog. Nem volt kovászom, elsőre nem szerettem volna drága lisztekkel sem kísérletezni.
Sajnos este sötétben lettem vele kész, így képeket sem igazán tudtam készíteni róla. Mondjuk nem is sejtettem, hogy méltó lesz a fotóalanyságra:) Annyira boldog voltam, amikor elkészült és kivettem a sütőből ez a csodás dagi kenyérkét. Magas volt, a héja ropogott, belül puha, foszlós és még nem is morzsálódott:)
Sajnos nem vagyok berendezkedve kenyérsütésre, nincs dagasztógépen. Ezért kézzel dagasztottam be. Na ez az a rész, amit szívesen kihagynék, de sajnos nem lehet. Azért kibírható ez a 8-10 perc  főleg, ha ennyire  szuper a végeredmény.

Hozzávalók

1/2 kg liszt
1 tasak élesztő
1 ek só
1/2 tk cukor
3 dl víz
1 tk oregánó
10 db olívabogyó

Elkészítés

A lisztet a vízzel, az élesztővel sóval cukorral és az oregánóval alaposan összedolgozzuk. Legalább 8-10 percet gyúrtam, mire már nem ragadt és jó rugalmas lett. Az ujjamat belenyomtam és szépen visszaugrott a tészta. Letakartam és 40 percet állni hagytam . Az idő elteltével a duplájára dagadt. Ekkor az olajbogyót felaprítottam és a tésztához adtam, lazán átgyúrtam , cipót formáztam belőle, hagytam még 15-20 percet. A sütőt 200 fokra előmelegítettem a kenyér tetejét bevagdostam, bekentem vízzel és 30 perc alatt készre sütöttem. A bevágásokat még gyakorolni kell, mert nem lettek elég határozottak, de ettől a szépséghibától  most eltekintek.
Szerintem nagyon megéri kísérletezgetni a kenyerekkel. Tuti nem ez volt az utolsó próbálkozásom.



2012. szeptember 27.

MILÁNÓI MAKARÓNI HELYETT PENNE


A folyamatos paradicsom befőzésem végterméke ez a tészta. Kimaradt jó fél liter paradicsomlé (nem létezik már több üres üveg a lakásban, sőt a szomszédoknál sem).Ezért gyorsan hasznosítottam. Valami mennyei lett   ez a szósz a friss paradicsomtól. Makaróni nem lévén itthon, ezért pennéből készült, talán így még jobb is.


Így indult, aztán penne lett a vége:))

Hozzávalók

1/2 liter sűrű paradicsomlé
1 fej vöröshagyma
20 dkg gomba
12 dkg sonka (nálam prágai)
1/2 kg penne tészta
bazsalikom
kakukkfű
rozmaring
só, bors
pici chilli
1 ek cukor
2 babérlevél
parmesan forgács a tetejére

Elkészítés

A hagymát apróra vágjuk és olíván megdinszteljük. Felöntjük a paradicsomlével, befűszerezzük és beforraljuk.15 perc forrás után a gombát vékony szeletekben hozzáadjuk, majd jó 5 perc után a sonka csíkokat.
A tésztát sós forrásban lévő vízben megfőzzük és leszűrjük. Azonnal a ragura öntjük, összeforgatjuk, hagyjuk egyet rottyanni a tűzön és parmesan forgácsokkal forrón tálaljuk.


SÁRGADINNYÉS JÉGKÁSA


Igazából nyáron kellett volna posztolnom, de szerintem most sem késő ebben a csodás őszi nyárban. Miközben írom ezt a bejegyzést éppen kortyolgatom még a maradványait. Egészséges, gyors és finom..Kell ennél többet tudnia egy italnak??? Felnőtteknek nyugodtan tehetünk bele némi alkoholt, mondjuk Bacardi-t vagy amit éppen találunk otthon, de önmagában is tökéletes hűsítő.
Nekem szerencsére van egy spéci gépem, amivel pillanatok alatt porrá lehet zúzni a jeget és csodásan felhabosítja az italt. Szerintem egy nagyon erős turmix vagy aprítógép is megteszi.


Hozzávalók és elkészítés

1 egész sárgadinnye
1-2 ek méz
5 mentalevél
1/2 lime leve
20-25 db jégkocka

Mindent a gép tartályába teszünk és pillanatok alatt sűrű, habos finom jeges italt kapunk.





2012. szeptember 25.

VARGÁNYÁS MARHAPÖRKÖLT JUHTÚRÓS SZTRAPACSKÁVAL


Valamiért a képek nem igazán sikerültek, de a pörkölt az mennyei lett. Évente 1-2 alkalommal készítek, ha lehet, akkor is bográcsban, de az Istenek nem akarták, mert egész éjjel szakadt az eső. Vizes fával pedig nem voltam hajlandó küzdeni. Ezért szép nagy fazékban a konyhában került sor az elkészítésére. Igazából senki sem vetette a szememre, hogy nem a szabadban főztem. Tudom tápláló, sőt a körete sem tartozik a diétás ételek sorába, de bánja a fene, ha valami ennyire finom:))

Hozzávalók

1 kg marhalapocka
2 nagy vöröshagyma
2 tv paprika
1 hegyes erős
2 érett paradicsom
2-3 dkg szárított vargánya
pirospaprika
kömény
3 babérlevél
majoránna
bors, só
kevés zsiradék
kb 1/2 l víz
sztrapacska


Elkészítés

A lapockát 2 cm -es kockákra vágjuk, a hagymát apróra. Kevés zsiradékon (nálam most étolaj volt) megdinszteljük, majd hozzáadjuk a húst és a pirospaprikát. Megkeverjük, hagyjuk a húst kifehéredni, majd felöntjük vízzel, csak, hogy ellepje. Jó másfél óra elteltével a paprikát és paradicsomot nagyon apróra vágva beleöntjük és a fűszereket is. A vargányát 1dl forró vízbe beáztatjuk, majd a levével együtt szintén a fazékba tesszük. Fedő alatt jó puhára főzzük. A végén tetőt levesszük, és nagyobb lángon hagyjuk a levét elfőni. Néha előfordul, hogy túl leveses lesz, akkor 1 kk keményítővel húzzuk be, amitől még szép fénye is lesz.
A fűszerekből, azért nem adtam meg mennyiséget, mert mindenkinek más az ízlése. 1-1 kk mehet mindenből, de én most annyira zamatos és ízes húst kaptam, hogy nem szerettem volna elnyomni az ízét, a vargánya pedig méltó koronája ennek a pompás ételnek.
Juhtúrós sztrapacskával és finom káposztasalátával fogyasztottuk. Kiadós ebéd volt az biztos, de fenséges:)




KÁPOSZTASALÁTA


A világ legegyszerűbb salátája, de én annyira de annyira szeretem. Frissen is fogyasztható, sőt eltehető a téli fagyos napokra is, ha kellő mennyiséget készítünk belőle. Nálunk nem került a kamrapolcra, csak a hűtőbe.

Hozzávalók

1 fej káposzta
2 fej vöröshagyma
1/2 ek kömény
1/2 ek mustármag
1 dl ecet
1 l víz
3 ek cukor (nyírfa)
só bőven


Elkészítés

A káposztát vékonyan gyaluljuk vagy vágjuk fel. Egy nagy tálba tegyük és alaposan sózzuk le. Én 1 napot hagytam állni. Másnap alaposan csavarjuk ki a levét és tegyük egy edénybe. Egy fazékban pedig főzzük össze az ecetet, cukrot és a fűszereket.Forraljuk 2 percig. Közben a hagymákat vékonyan szeleteljük és tegyük a káposztához. A forró lével öntsük nyakon. Aki el szeretné tenni tegye üvegekbe, öntse le a forró lével, állítsa fejtetőre 5 percre és dunsztolja ki. Én csak hagytam kihűlni és egy zárható edénybe a hűtőbe tettem, így is sokáig eláll. 


2012. szeptember 24.

KONYAKOS ZÖLDBORSÓS CSIRKEMÁJPÁSTÉTOMMAL TÖLTÖTT BUNDÁS PALACSINTA NARANCSOS KÁPOSZTASALÁTÁVAL TÁLALVA


Nem túl szép, de finom! Sőt, még nem is gyorsan összedobható, de egy nyugis vasárnapon azért elkészíthető.

Hozzávalók

1/2 kg csirkemáj
10 dkg zöldborsó
6 db palacsinta
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 ek olíva
1 ek vaj
1 kk cukor
1 kk bors
1 kk kakukkfű
pici szárított rozmaring 
1 kk majoránna
1 kk só (ízlés szerint)
1/2 kk chilli
2-3 cl konyak
1-2 ek gríz
panír (tojás, liszt, morzsa, szezámmag)  
olaj a sütéshez


Elkészítés

A májat megtisztítjuk és felcsíkozzuk. A hagymát apróra vágjuk és egy lábasban megdinszteljük a vaj és olíva keverékén és a cukron (én ilyenkor teszek kicsi szárított rozmaringot is a hagymához, elképesztő illata lesz). Amikor kezd aranyos színt kapni hozzáadjuk a májat és a fűszereket. 5-6 perc pirítgatás után a grízt és a konyakot  is hozzáadjuk és aprítógépben pépesítjük, majd a zöldborsót belekeverjük. Ilyenkor érdemes megkóstolni, még korrigálhatunk az ízén. Kihűtjük, majd a hűtőben hagyjuk megdermedni.
Megsütjük a sós palacsintákat, megkenjük a májjal. A két oldalsó szélét behajtjuk és feltekerjük, mint a bejglit. Bepanírozzuk, a morzsát keverjük össze szezámmaggal, és közepes lángon szép barnára sütjük. Frissen, forrón tálaljuk. Ferdén vágjuk fel és úgy tegyük a tányérokra. Érdemes tálaláskor  a gőzölgő tekercseket reszelt sajttal meghinteni, mert úgy az igazi, de sajnos nekem elfogyott.
Én a narancsos káposztasalátával tálaltam, de majonézes burgonyával is kitűnő.
Előző bejegyzésben olvasható a narancsos almás káposztasaláta receptje.


NARANCSOS ALMÁS KÁPOSZTASALÁTA


Ezt a salátát már vagy ezer éve kóstoltam Franciaországban. Nem emlékszem arra, hogy ott milyen néven futott, sőt az eredetét sem tudom, csak a remek ízét érzem még mindig a számban. Természetesen a receptet nem ismertem, de azért sikerült áthidalnom ezt a problémát. Érdemes elkészíteni, mert istenien feldob még egy szelet rántott húst is, de én önmagában is imádom.

Hozzávalók

40 dkg káposzta
2 zöld alma
2 narancs
5 dl tejföl
1,5 dl majonéz
1 kk dijoni mustár
1 ek nyírfacukor (természetesen a rendes is tökéletes)
1 kk bors
1 kk worcester
1 ek fehérbor
só,cukor a káposztához


Elkészítés

A tejfölből, majonézből, mustárból,cukorból és a fűszerekből készítsük el az öntetet. A káposztát vágjuk vékonyka csíkokra sózzuk és cukrozzuk le és hagyjuk állni, amikor kiengedte a levét nagyon csavarjuk ki, ha  sós, akkor öblítsük át és csavarjuk szárazra és adjuk az öntethez. Az almát kockázzuk 1 cm-es darabokra, a narancsot hámozzuk meg és azt is kockázzuk fel 1 cm-es kockákra. Alaposan keverjük el, majd 1 órát hagyjuk állni a hűtőben.


2012. szeptember 21.

FOKHAGYMÁS KURKUMÁS TEJFÖLBEN PÁCOLT CSIRKEMELL SPENÓTOS BURGONYAPÜRÉVEL


Színes és finom, sőt egyszerű és gyors. Tökéletes egy laza ebédre vagy vacsorára.
Még mindig a paradicsomok feldolgozásával küzdök, mert ritka bő termés adatott az idén. Hála a jó égnek a mandulák is beértek. Azt sem tudom, hogy mit csináljak, a paradicsomokat hámozgassam, vagy a mandulákat törögessem. Ezért nem marad sok energiám a főzésre, de nem árt néha valamit lerakni az asztalra az éhezőknek. Szétnéztem a hűtőben és az ott fellelhető dolgokból született ez az étel. Jobban sikerült, mint gondoltam. Nekem nagyon megtetszett, mert üdítő a látványa és a színe is és az íze sem volt utolsó.

Hozzávalók

70 dkg csirkemell
70 dkg burgonya
20 dkg spenótpüré
5 dl tejföl
1 dl tejszín
10 dkg vaj
1 kk csirke fűszerkeverék
só, bors
2 kk kurkuma
5 gerezd fokhagyma

Elkészítés

A csirkét szeleteljük fel. Tegyük egy tálba. A tejfölt a reszelt fokhagymával, kurkumával a csirke fűszerkeverékkel, egy pici sóval keverjük el és öntsük a csirkére. Alaposan borítsuk be a húsit a tejfölös keverékkel és tegyük félre 1-2 órát pihenni.
A burgonyát kockázzuk és főzzük puhára. A parajt vajjal fokhagymával és sóval dinszteljük, majd a megfőtt és összetört burihoz adjuk. Vajjal és tejszínnel alaposan kikeverjük. A pácolt csirkét pici olíván süssük meg és azonnal tálaljuk . Nálunk természetesen paradicsomsaláta került mellé az asztalra.



SPENÓTOS BURGONYAPÜRE



Hozzávalók

70 dkg burgonya
15-20 dkg parajpüré
3 gerezd fokhagyma
10 dkg vaj
1 dl tejszín
só, bors

Elkészítés

A burgonyát megtisztítjuk, felkockázzuk és sós vízben puhára főzzük. Közben a spenótot kevés vajon megdinszteljük, ízesítjük sóval borssal és bőségesen fokhagymával.
A megfőtt burgonya levét leöntjük és a spenótot az összetört burgonyához keverjük 10 dkg vaj és kevés tejszín kíséretében. Én nem kevertem teljesen habosra, hagytam pici krumpli darabokat benne. Aki jobban szereti készítse pürésebbre és kicsit hígabbra. Szerintem mennyei köret. Tálaláskor tarka borsot tekertem rá.

2012. szeptember 18.

RAKOTT KRUMPLI, AHOGY ÉN SZERETEM


Nincs már az a nagy hőség, így esténként még jól is esik bekapcsolni a sütőt. Imádjuk a rakott krumplit, de nem azt amelyik száraz és nem is azt ami a zsírban tocsog. Ezért jön képbe a nagy kedvenc a paradicsom. Nem kell sok belőle, csak 1-2 darab és csodát tesz ezzel a finomsággal.

Hozzávalók

1 kg héjában főtt burgonya
1 szál házi füstölt kolbász
5 dkg bacon
6 db főtt tojás
6 dl tejföl
2 kisebb paradicsom
1 kisebb vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
só, bors

Elkészítés

A burgonyát főzzük meg egészben héjastól. A tojásokat is főzzük keményre, a kolbászt karikázzuk, a hagymát  vágjuk nagyon apróra és a paradicsomot is kis kockákra.
A megfőtt burgonyát tisztítsuk és karikázzuk fel. Egy hőálló tál alját béleljük ki a bacon szeletekkel, majd kezdjük rá rétegezni a burgonyát. A lerakott burgonyát alaposan sózzuk meg, én néha szórok rá kevés gyros fűszerkeveréket is. Majd a kolbász és a tojás szeletek jönnek. Ekkor szórjuk meg az apró paradicsommal és hagymával, öntsünk rá kevés tejfölt és reszeljünk rá 1 gerezd fokhagymát. Aztán megint egy sor burgonya, só, kolbász, tojás, hagyma, paradicsom... Addig rétegezzük ameddig tart az alapanyag, a legteteje burgonya legyen. A tejfölt sóval, borssal és fokhagymával ízesítsük és alaposan fedjük be vele a burgonyát. Forró sütőben 200 fokon süssük szép barnára kb. 40 perc.


2012. szeptember 15.

HIDEG KUTYA VARIÁCIÓK

Hideg kutya ( kalte hund)

Nem hagyott nyugodni  ez a süti. Szerettem volna új köntösbe bujtatni. Szereti mindenki, de nem igazán csinos a megjelenése. Ági barátnőmmel gondoltunk egyet és elkészítettünk pár variációt. Színben és ízben is gazdagítottuk.
Egy-kettő egész pofás lett.



Készült csokis, mandulás, vaníliás, puncsos, kekszes, karamellás és rumos csokis.

Hideg kutya ( kalte hund)



Napokig eltartható, ezért remek ajándék is lehet :)

2012. szeptember 11.

CUKKINI TORTÁCSKÁK SOK SOK PARADICSOMMAL, OLÍVÁS BURGONYÁVAL


Kaptam egy kis kritikát, hogy elég egyszerű dolgokat írok a blogon. Lehet, hogy így van, de ez volt a blogom lényege, hogy gyorsan, egyszerűen elkészíthető ételek receptjeit osszam meg veletek. A mai világban kevés embernek van ideje több órát szánni az ebéd, majd a vacsora elkészítésére. Továbbra is szeretném tartani magam a jó alapanyagból gyorsan, finomat elvemhez. Természetesen becsúszik néha egy-két babrásabb mutatvány is, szerintem ez az étel is az, de nem ez a fő csapásirány.

Még mindig a paradicsom és a cukkini a főszereplő. Bevallom a cukkinire már ráuntam, de a paradicsomoktól egyre lelkesebb vagyok. Gondolom közrejátszik ebben az is, hogy legalább 15 féle terem a kertben és annyira ízletesek és változatosak egytől egyig, hogy képtelenség betelni velük.
Ebbe az ételbe sikerült becsempésznem több formájában is. Megérte a ráfordított időt.

Hozzávalók
12 db

1 szép nagy cukkini vagy 2 kisebb
50 dkg sertés-marha darált hús
15 dkg cheddar sajt
5-6 szép érett nagy paradicsom
1 kisebb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ek worcester
só, bors
kakukkfű
1/2 kk chili
1 kk rozmaring
1/2 kk oregánó

Elkészítés


A cukkinit 1 cm vastag karikákra szeleteljük, sózzuk és borsozzuk, majd legalább 1/2 órát állni hagyjuk.
A húst bekeverjük sóval, borssal,oregánóval, kakukkfűvel, rozmaringgal,worcester szósszal, pici chilivel a reszelt fokhagymával és a nagyon apróra szeletelt vöröshagymával. Amikor sikerült alaposan összedolgoznunk az összetevőket, akkor egy hatalmas, húsos és zamatos paradicsomot vágjunk apró kockákra és óvatosan keverjük a húshoz, és készítsünk belőle lapos, kerek pogácsákat. Kevés forró olíván süssük ki a húspogácsákat és a sóban alaposan kiázott cukkini korongokat is.
Egy hőálló tálba tegyünk pici olívát, és kezdjük el egymás mellé pakolni a kisütött cukkiniket. Egy cukkini karikára tegyünk egy húspogácsát, a pogácsára egy vastag szelet paradicsomot, majd megint egy cukkinit, a tetejét pedig borítsuk be reszelt sajttal. Előmelegített 200 fokos sütőben pirítsuk meg 10-15 perc alatt.

Olívás burgonyával, tarka borsos paradicsomsalátával és természetesen chilis paradicsom csatnival kínáljuk. Az előző bejegyzésekben olvashatók a receptek, kattints a linkekre.

Szerintem nagyon izgalmas ízkavalkád született, tényleg megérte elkészíteni :)




OLÍVÁS, FŰSZERES BURGONYASALÁTA

olívás burgonyasaláta


Köretnek, salátának vagy csak önmagában igazán kitűnő. Langyosan vagy jól lehűtve is fogyaszthatjuk. Mindenki imádta, aki kóstolta:)

A burgonyasaláta hozzávalói

1 kg kifliburgonya
1/2 dl extra szűz olíva
10 dkg töltött olajbogyó
1/2 dl passiongyümölcs ecet
1 ág friss rozmaring
1 cs snidling
1 kk szárított oregánó
durvára vágott tarka bors


A recept elkészítése


A burgonyát sós vízben megfőzzük. Melegen meghámozzuk és vékony karikákra vágjuk. Egy nagy tálba tesszük, meglocsoljuk olívával és az ecettel, megszórjuk a fűszerekkel, megsózzuk és óvatosan összekeverjük, a bogyókat is adjuk hozzá. Néha több nedvességet szív magába, ekkor adjunk még hozzá olíva és ecet keverékét.    Ügyeljünk rá, hogy ne legyen száraz, de ne is tocsogjon az olajban.  Fontos, hogy még melegen  kerüljenek  az ízesítők hozzá, mert csak akkor tudja magába szívni.
Akinek nincs ilyen szuper ecet a kamrájába, az csavarjon kettő egész citromot a burgonyára, úgy is tökéletes.



CHILIS PARADICSOM CSATNI (CHUTNEY)


A paradicsom következő felhasználási módjához érkeztem. Ami szuper lett. Fogok is még egy nagy adagot készíteni, mivel alaposan kidunsztoltam, hogy a téli napokon legyen mitől felpezsdülni, aztán most meg felbontottuk, és egy icike-picike figyel csak a hűtőben. 

Hozzávalók

1 kg zamatos paradicsom
3 db chili paprika
1 fej hagyma
5 gerezd fokhagyma
1 kk bors
1 kk koriander
2 ek cukor
1 kk bazsalikom
2 kk só
1 ág friss rozmaring
2-3 babér
2-3 ek balzsamecet


Elkészítés

A paradicsomokat bemetszettem és forró vízbe dobtam 2 másodpercre, majd lehúztam a héjukat. Apró kockákra vágtam. A hagymát szintén apróra vágtam és a paradicsomokkal együtt feltettem a tűzre. A chilit kimagoztam, de így is maradt ereje bőséggel. A fűszereket hozzáadtam és főztem 30 percig. Majd picikét összemixeltem, ügyelve arra, hogy darabos maradjon. Tovább főztem még 15-20 percet és a balzsamecettel ekkor ízesítettem. Amikor elég sűrűnek éreztem, üvegbe zártam és dunsztban pihentettem.



2012. szeptember 8.

PARADICSOMOS KRUMPLISALÁTA PÁCOLT CSIBEFALATOKKAL



Egy igazán könnyed, egészséges és zamatos ételre vágysz, akkor ezt készítsd el!
A paradicsom most a legfinomabb, természetesen nyersen. Ezért próbálom becsempészni az ételekbe. Az olíva és a citrom csodásan kiadja az édességét, ezért a legfontosabb hozzávalói.


Hozzávalók

50 dkg vegyes paradicsom
50 dkg kifliburgonya
1/2 fej lila hagyma
1/2 jégsaláta
60 dkg csirkemell
2 citrom leve
2 gerezd fokhagyma
extra szűz olívaolaj
1 kk durva tarka bors, 
1 ek dijoni mustár
1 ek worcester
friss rozmaring
szárított oregánó
snidling
petrezselyem
só, bors

Elkészítés

A csirkét 3-4 cm-es darabokra vágjuk. Egy tálba teszünk 1 ek dijoni mustárt, 1 ek worcester szószt, 3-4 ek olívát, 1 kk chillit, és belereszeljük a 2 gerezd fokhagymát. Ebbe a pácba tesszük a húst és pihentetjük.
A paradicsomokat négybe vágjuk és egy tálba tesszük. 1 citrom levét és 1/2 dl olívát ráöntünk. 1 kk szárított oregánóval, 1 kk tarka borssal és a nagyon, de nagyon apróra vágott lila hagymával ízesítjük.
A burgonyát sós vízben megfőzzük és még melegen meghámozzuk és karikázzuk. Ezt is egy tálba pakoljuk, 1 citrom levével és 1/2 dl olívával, friss tozmaringgal sóval és borssal összekeverjük és hagyjuk kihűlni.
A teljesen kihűlt burgonyát csak tálalás előtt keverjük össze a paradicsommal, és óvatosan, hogy ne törjön össze.
A csirkét nagyon forró serpenyőben, picike olajon hirtelen süssük ki. 
A tányér közepére halmozzunk bőséggel salátát, a csirkét tegyük mellé vagy a tetejére, szórjuk meg petrezselyemmel, snidlinggel és friss rozmaringgal.


2012. szeptember 7.

TARKA BORSOS, SZÍNES PARADICSOMSALÁTA


Látványnak sem utolsó, ez a rengeteg féle paradicsom, de még az íze is csodás!
Említettem, hogy számtalan fajta paradicsomot ültettem. Gondoltam kikísérletezem, hogy melyik a tökéletes. Természetesen most a bőség zavarával küzdöm, mert képtelenség kiválogatni, mivel mindegyik csodás, sőt ez a szín, íz és formakavalkád  valami szenzációs.

Elkészítés

1 kg vegyes, színes és kemény paradicsomot felvágtam. A nagyokat négybe, az aprókat félbe. Megöntöztem 1 egész citrom levével és extra szűz olívával. 1/2 póréhagymát rákarikáztam, gazdagon megszórtam tarka borssal, majd kevés oregánóval. A tetejére hintettem friss petrezselymet és snidlinget. Azonnal tálaltam. Sót sosem teszek rá, mert egyből összeesik, de nem is kívánja. 
Tökéletes volt a rakott krumpli mellé :)



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...