2018. július 17.

SÁRGABARACKLEKVÁR HAGYOMÁNYOSAN ÉS CUKORMENTESEN IS

sárgabaracklekvár

Elkészültem az idei sárgabaracklekvárral. Most nem ragoztam túl a dolgokat, semmi extra íz nem került bele.
5 kg barackom volt, megfeleztem, az egyik fele rendesen cukorral készült, de a másik felét nyírfacukorral édesítettem, így büntetlenül fogyasztható. Sokan a steviára esküsznek, de én nem bírom elviselni a mellékízét, ezért eritritet vagy xilitet szoktam használni.
Sosem készítem túlzottan édesre, most sem tettem. Természetesen, aki az édesre esküszik, nyugodtan növelje a cukor, vagy az édesítő mennyiségét. Nálam 35-40 dkg cukor került 2,5 kg. barackhoz, ez elég kevés, de nagyon finom, édes volt a barackom és nekem pont így lett ízletes.
8 üveggel lett ebből a mennyiségből.

Hozzávalók

5 kg. sárgabarack
40 dkg cukor
35 dkg xilit
1-1 k.k. citromsav
2 tasak 3:1-ben dzsemfix

Elkészítés

A megmosott és leszárított barackokat felezd meg, tedd egy tiszta lábasba és hintsd meg a cukorral, vagy édesítővel.
Természetesen 2 edényt használtam, az egyikbe a cukros barack került, a másikba pedig az édesítőszeres. Az elkészítés folyamata ugyanaz mind a két esetben,
Hagyd állni pár órát, hogy a barack ki tudja engedni a levét.
Majd tedd fel lassú tűzre főni, add hozzá a citromsavat és hagyd 5 percet rotyogni. Ekkor turmixold le, majd tedd vissza a tűzre, add hozzá a dzsemfixet és megint hagyd pár percet rotyogni.
Merd sterilizált üvegekbe, helyezd rájuk a kupakokat, állítsd 5 perce fejtetőre a lekvárokat, majd pakold dunsztba őket. Hagyd 1 napig a dunsztban kihűlni, majd mehetnek a kamrapolcra.

sárgabaracklekvár




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...