2015. december 13.

A STREET FOOD ÉJSZAKÁJA A CHILI'S BURGERBEN


A Flyerz magazin jóvoltából egy éjszaka egyesítette erejét minden budapesti street food-os, akik közül sokan különleges adventi menüvel is készültek erre az éjszakára és 20-50 % -os kedvezményekkel várták a betérőket.
Természetes, hogy kihagyhatatlan egy ilyen nagyszabású éjszakai zabálás.
60 hely csatlakozott ehhez az eseményhez, így szinte képtelenség volt kiválasztani azt a kajáldát, ahol majd degeszre tömjük a hasunkat. Aztán hosszas tanakodás után egy számomra ismeretlen helyre esett a választás. A Kálvin térhez közel található Chili's burger volt a kiszemelt.



Alig 2 hónapja nyitottak úgyhogy még csak most rázódnak bele a napi rutinba.
Ráadásul pont ezen a zsúfolt napon dobtak fel még pár új ételt az étlapra. Szóval pörögtek a fiúk rendesen. 


A menüt nehéz volt bogarászni mert előtte sorakoztak az éhezők, és elég apróra volt szedve a betűméret, így inkább a srácokra bíztuk a választást, de a szőlőlekváros burgerhez ragaszkodtunk, hogy azt mindenképpen meg kell ízlelni.



A lekváros mellé érkezett még egy barbecue burger is. A szőlőlekváros isteni finom volt, remekül érvényesültek az ízek. Emelem kalapom az ötletadó előtt, csak remélni tudom, hogy az étlapon marad.
A húspogácsa is finom, érezni a hús természetes ízét, csak egy picike sót elbírt volna és szeretem, ha alaposan átpirul a buci, ami most nem jött össze. Ezeket az apróságokat simán betudhatjuk a nagy forgalomnak és kapkodásnak.
A fiúk ajánlására kipróbáltuk a ropogós bundába sült rákokat is, ami szintén remek választás volt a finom mártogatós szószokkal egyetemben.



Az üzlet mostantól desszertet is árul, aminek a kóstolását szintén nem lehetett kihagyni.
Egyelőre kétféléből lehet választani a csokikrémből és a pohárdesszertként tálalt sajttortából. A sajttortát ne hagyjátok ki, isteni. Teljesen praktikus csomagolásban lelhetünk a desszertekre, csak kiemeljük a hűtőből és mehetünk is :)


A Flyerz tavasszal ismét megrendezi ezt a nagyon klassz eseményt, ami több ezer embert csábított el ezen a decemberi éjszakán. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz itt tavasszal, amikor még az időjárás is kifele csábít mindenkit.





HAJTOGATOTT SAJTOS POGÁCSA

hajtogatott sajtos pogácsa

Amennyiben éjszaka fetreng az ember az ágyában és képtelen elaludni, mert pörög az agya és nem tudja kikapcsolni, akkor remek megoldás lehet a pogácsasütés. Így nem telik haszontalanul az éjszaka és reggel még a család is boldog, hogy friss pogikat kapnak a gőzölgő kávé mellé.
Nálam nem sikerül mindig tökéletesre ez a leveles pogi, fogalmam sincs, hogy miért, ezért most a tej egy részét borral váltottam ki. Nem tudom, hogy ez az apró kis változtatás miatt lett ilyen pehelykönnyű a végeredmény, de egyszerűen abbahagyhatatlan lett.
Igaz kúsztak felfelé, némelyik el is dőlt a sütőben, tehát nem lettek mértani pontosságú kis falatkák, de így voltak tökéletesek. Lehet a belecsempészett bor volt az oka az imbolygásnak :)

Hozzávalók

50 dkg liszt
3 dkg élesztő
1 dl tej
1 dl száraz fehérbor
1 t.k. cukor
3 t.k. só
25 dkg sajt (ízes)
30 dkg vaj


Elkészítés

Az élesztőt futtassuk fel a langyos, cukros tejben.
A lisztet tegyük egy nagy tálba.
Adjunk a liszthez 20 dkg puha vajat és morzsoljuk el egymással.
Üssük bele 2 tojássárgáját és adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt.
Dolgozzuk össze, adjuk még hozzá a bort, majd borítsuk lisztezett deszkára és alaposan gyúrjuk meg.
Formázzunk belőle cipót és fóliázzuk le, hagyjuk a duplájára kelni.
Lazán nyújtsuk téglaalappá és kenegessük be az olvasztott vajjal és szórjuk meg reszelt sajttal, majd hajtogassuk. A két szélét hajtsuk középre, majd a két szélét rá.
Takarjuk le és hagyjuk legalább 30 percet állni. 
Ezt a hajtogatást összesen háromszor végezzük el.
Végül nyújtsuk 8-10 mm vastagra a tésztát, vagdossuk be a tetejét és szaggassuk ki belőle a kis pogácsákat.
2 sütőlemezt takarjunk le sütőpapírral.
A kiszaggatott pogácsákat egyenként sodorjuk meg a két tenyerünk éle között, hogy ne szétterüljenek sülés közben, hanem felfelé kússzanak.
Bevallom nekem ehhez a folyamathoz van a legkevesebb türelmem, ezért hajlamos vagyok elhanyagolni és nem lesznek a legformásabb pogácsáim. Pedig illik erre a fázisra kicsivel nagyobb hangsúlyt fektetni, mert akkor kapjuk a legtökéletesebb végeredményt, most nagyon odafigyeltem :)
A pogácsák tetejét kenjük le tojással és szórjuk meg a maradék reszelt sajttal.
200 fokra előmelegített légkeveréses sütőben 10 perc alatt süssük készre.




2015. december 9.

ALMAKOMPÓT ÚJRAGONDOLVA

Almakompót

Nálunk gyakran készül almakompót, mivel a lányom imádja. Bevallom, én unom. Sokszor elkészítem, de bele sem kóstolok. Egyik nap megint almakompótot kért a gyerek és semmi kedvem nem volt elkészíteni. Aztán az almák válogatása közben gondoltam egyet és átvariáltam.

Hozzávalók

4 szem nagyobb savanykás alma
1 csillagánizs
1 kardamom
kevéske fahéj
4 evőkanál cukor
1 citrom leve
5-6 dl. víz
4 lapzselatin
1 marék Amaretti keksz vagy diógrillázs

1 alma
4 evőkanál cukor
1 k.k. víz
4 dkg vaj
pár csepp citrom


Elkészítés

Az almákat tisztítsuk meg és távolítsuk el a magházakat. Vágjuk apró kockákra és borítsuk egy tál citromos, hideg vízbe.
Közben egy kis fazékba öntsünk vizet, ízesítsük cukorral, csillagánizzsal, fahéjjal és kardamommal. Természetesen lehet csak fahéjat és szegfűszeget is használni, attól függően, hogy ki milyen ízeket szeret. Én most az ízén is szerettem volna egy kicsit változtatni. Nagyon kellemes volt az egy szem csillagánizs benne.
Forraljuk fel a főzetet, facsarjuk bele a citrom levét. Kóstolgassuk, ha kell akkor még ízesítsük. Dobjuk bele az almákat és 2 percig forraljuk együtt. Megint kóstolás, ha kell édesítsük.
A lapzselatinokat hideg vízbe áztassuk, nyomkodjuk ki és keverjük el a kompóttal.
Az elkészült kompóthoz keverjünk pár szem gránátalmát, jól fog mutatni a végeredményben. Kanalazzuk szép poharakba vagy tálkákba és hűtsük le. A leggyorsabb, ha betesszük 1 órára a hűtőbe.
Egy másik edénykében karamellizáljunk 4 evőkanál cukrot egy csepp vízzel.
Amikor szép borostyán lávává változott, adjuk hozzá a vajat és pár csepp citromot és tegyünk bele a szép szeletekre vágott almát. Óvatosan keverjük el, hogy mindenhol bevonja a karamell. 1-2 perc elég neki, ha tovább tartjuk benne, szétesnek a szeletek.
A lehűlt zselére pakoljunk pár szelet karamelles almát, csepegtessünk  rá kevés szaftot és morzsoljuk rá a ropogós kekszet.
 Eredetileg diógrillázst szántam a tetejére, de időhiány miatt beértem az Amaretti keksszel. Finom volt hozzá a mandulás keksz, de izgalmasabb lett volna a diógrillázs. Legközelebb majd azzal készítem.
Szerintem egy próbát megér, és boldogan bekanalazza mindenki.
4 méretes kehely lett ebből a mennyiségből.



2015. december 6.

CSILIS PÁCOLT CSIRKEMELL CSÍKOK PANKO MORZSÁBA FORGATVA-RIZIBIZIVEL

csilis pácolt csirkemell csíkok panko morzsában és rizibizivel

Lehet, hogy fura ez a párosítás, mivel ázsiai ihletésű a hús, akkor mi a fenét keres mellette a jó öreg rizibizi. Azért került mellé, mert istenien illenek egymáshoz. A csípős, ropogós csirkemell ízét remekül kiegyenlíti az édeskés zöldborsó.  A rizibizi illatos jázmin rizsből készült, ami szintén az előnyére írható. 


Hozzávalók

1 csirkemell filé

4 evőkanál chili szósz
2 evőkanát osztrigaszósz
2 evőkanál olívaolaj
3 gerezd fokhagyma

1 nagy csomag panko morzsa
1 tojás
2 evőkanál hideg víz
2 csipet só
keményítővel elkevert liszt

olaj a sütéshez

1 bögre jázmin rizs
2 bögre víz
1 bögre zöldborsó
1 csokor friss petrezselyem
1 kisebb fej vöröshagyma
1 t.k. só


Elkészítés

A pác hozzávalóit tegyük egy tálba és alaposan keverjük össze.
A csirkemellet csíkozzuk fel, majd tegyük a pácba ás alaposan masszírozzuk be vele a húsokat.
Hagyjuk állni legalább fél órát, de csak előnyére válik, ha tovább pácolódik.
A hagymát tisztítsuk meg és vágjuk nagyon apróra.
Egy  lábasba hevítsünk kevés olajat és dinszteljük meg benne a hagymát.
Az üveges hagymára szórjuk a kimért rizst, kevergessük össze, hagyjuk kicsit kifehéredni, majd öntsük fel a dupla mennyiségű vízzel. Adjuk hozzá a sót és fedjük le.
Vegyük kicsire a lángot és 10 percig ne nyúljunk hozzá, majd borítsuk a tetejére a fagyasztott borsót és fedjük vissza.
5 perc elteltével egy villával keverjük össze, húzzuk le a tűzről és hagyjuk lefedve, hogy jó puha legyen.
A pácolt husikát panírozzuk be a szokásos módon, de előtte óvatosan sózzuk, hiszen az osztrigaszósz elég sós. A liszthez azért kevertem keményítőt, hogy még ropogósabb legyen a végeredmény. A pankot óvatosan nyomkodjuk a húsra, mivel ez elég durva és szilánkos szemcsékből áll, így könnyebben le is pereg.
Hevítsünk olajat és süssük ropogós aranybarnára. papírtörlőre szedjük ki az elkészült falatokat.
A rizshez tálalás előtt keverjük a finomra vágott petrezselymet és tekerjünk rá kevés fekete borsot.

Jó étvágyat kívánok :)






2015. december 3.

LUXUS ÉLVEZET A SUSHI SEI-BEN

Seiichi Kusumoto

Hála a sok nyitott és világ-járta üzlettulajdonosnak, Budapesten a bőség zavarával küzd az ember, ha étterembe szeretne menni. Egyre több a színvonalas, minden igényt kielégítő, kényeztető, luxus színvonalú étkező hely, ahol egy kicsit belekóstolhatunk más nemzetek kultúrájába.
Sasóval japán terveink voltak. De melyik????  Az Újudvarból átköltözött másik helyre a Sushi Sei, így kíváncsiak  voltunk arra, hogy milyen az új arca. Miért éppen ez??? Hát, mert hitelesnek tűnt és be is igazolódott a sejtés. Amikor külföldön tartózkodom, mindig az orrom után megyek. Széles ívben elkerülöm azokat a helyeket, ahol messzi távolságból látszódnak a hülye turistákat hívogató táblák. Keresem az olyan éttermeket, ahol szívesen tartózkodnak a helyiek,   és minden sallangtól mentes a külső. Ezeken az eldugott helyeken lehet a legjobb ételeket elfogyasztani és egy kicsit elkalandozni más országok szokásaiba. Ezt most azért írtam le, mert a hitelességhez tartozik a nem hivalkodó külső, a letisztult, igényes belsőkialakítás, a látványkonyhát uraló Sei séf karizmatikus jelenléte és az étteremben tartózkodó japán vendégek. Az embernek tényleg az az érzése támad, hogy több ezer kilométerrel távolabbi vidékre tévedt, amikor belép az üzlet ajtaján.


A személyzet kedvesen fogad minket, elkérik a kabátokat, leültetnek minket egy elbűvölő kis szeparéba, majd pirított rizzsel ízesített zöld teával kínálnak. Ötletesek ezek a kis boxok, teljesen elkülönülhetünk, ha éppen arra vágyunk, mi most ezt választottuk.
Megérkeznek az étlapok, belenézek és megnyugvással tapasztalom, hogy remek fotók segítik a nem könnyű választást a széles kínálatból.
A személyzet szinte észrevehetetlenül sürög-forog körülöttünk, minden kérdésünkre kielégítő, intelligens válaszokat kapunk. Meg kell hagyni remekül végzik a dolgukat az itt dolgozók, egyáltalán nem zavaró, inkább felüdülés ebben a felfordult világban a diszkrét, csendes udvariasságuk.
Szerencsére segítséget kapunk az ételek kiválasztásához, szeretnénk minél több finomságot kipróbálni, így a hozzáértőkre bízzuk magunkat.

szezámos lazac gumaii

Az ételek készülnek, közben gyönyörűséges kerámiákon kapunk egy előételt, hogy élvezetesebb legyen a várakozás.
Ínycsiklandó a szezámmagos lazac, de a két pálcika láttán reménytelennek látszó vállalkozásnak tűnik eme finom falatkák számba juttatása. Szerencsére lábujjhegyen járó figyelmes kis felszolgálóhölgyünk már hozza is azt a nagyon okos kis műanyag pöcköt, amivel rögzíteni lehet a pálcikákat, hogy ne kalimpáljanak szerteszét. Így már rendben a komfortérzet, sőt időnként képes vagyok 1-1 falatot a számba tuszkolni, boldogság van.
Ideje lenne már megtanulnom pálcikával étkezni.


Megint helyes tálkák érkeznek, bennük Miso leves algával tofuval, saláta, rizs és az ínycsiklandó válogatás (grillezett lazac, sashimi, tintahal tempura, makik) .

 Lunch Bento

Hihetetlen, de pálcikával legyűrtem a levest, majd mindenből kóstolgatok és megdöbbenve tapasztalom, hogy a tálról a nyers lazac vált kedvencemmé, amit wasabival elkevert szójaszószba mártogatva illik elfogyasztani. Most jöttem rá, hogy micsoda különbség van a nagyon friss és a friss hal között. Leírhatatlan az állaga, az íze, ezt ki kell próbálni. Sokan irtóznak a nyers hal elfogyasztásától, ami érthető, hiszen a bevásárlóközpontokban néha igen gyalázatos állapotok uralkodnak a halstandokon és az orrfacsaró bűz mutatja az utat, hogy merre kerüljük el őket. De itt legyünk bátrak, próbáljuk ki és fantasztikus élményben lesz részünk.
A makik is gyorsan, könnyen csúsztak.

Sake- Avocado maki

Aztán már az ember gyomra kezdi elérni kapacitásának maximumát, amikor Sasó kedvet kap egy igen tartalmas leves megízlelésére. Kis adagot kértünk ketten, isteni finom, de még így is maradt belőle amit egyből elcsomagolnak, hogy otthon se maradjon éhen a család. Ez a Sei Nabe leves udon tésztával, rákkal, friss zöldségekkel, kagylóval.... és még számtalan finomsággal megpakolva. Érdekessége a kissé édeskés íze, amit remekül ellensúlyoz a mellé tálalt kimchi, ami egy erjesztett, ropogós káposzta és egy remek fűszerkeverék a sicsimi (japán hét-fűszer).

Sei Nabe


kimchi (csípős, erjesztett káposzta)

Sicsimi (hét-fűszer keverék)

Era és a leves

Hogy néz már ki egy ilyen mesébe illő lakoma desszert nélkül?
Tanakodunk, aztán kiegyezünk abban, hogy ketten egyet megkóstolunk. Hosszas nézelődés, hogy melyiket is, hiszen pompásan mutat mindegyik. Ezek nem autentikus édességek, hanem a mi ízlésünkhöz igazodnak, de mindegyikben található egy kis csavar. Végül letesszük a voksunkat egy zöld teás mini sajttorta mellett. Életem egyik legfinomabb sajttortája volt, ezt sem lett volna szabad kihagyni.

sajttorta

 Itt azért annyit megemlítenék, hogy minden apró kis részletre odafigyelnek az étteremben, viszont az édességek mind tartalmaznak tejterméket. Drága Sasókámnál nem régiben megállapítottak egy kis intoleranciát a tejtermékekkel szemben, ezért nem fogyaszthatja őket. A mai világban sajnos elég sokan küzdenek laktóz és gluténérzékenységgel, ezért jó lenne, ha szerepelnének az étlapon számukra is élvezhető finom desszertek, mert különben kénytelen az ember gyorsan betermelni az egészet, amíg a másik sóvárgó tekintettel követi minden egyes falat útját.
Tényleg csodálatos élményben volt részünk. Kicsit még beszélgetünk, sziesztázunk és erőt gyűjtünk a távozáshoz. Kifelé menet megakad a szemem egy helyes kis játszószobán, amit azért rendeztek be, hogy a kisgyerekekkel érkezők is felhőtlenül ellazulva élvezhessék az itt-tartózkodást.

gyerekekre gondolva

Csak azt bánom, hogy kicsit felkészületlenül érkeztem ide és nem voltam felfegyverkezve fényképezőgéppel és kénytelen voltam a telefonomat használni, ami lássuk be nem készít profi képeket. Egy kicsit méltatlannak érzem a fotók minőségét a hely szelleméhez mérten, de következő látogatásom során majd pótlom a hiányosságokat és lecserélem őket.
Aztán most még kedvet is kaptam a makitekerés tanulmányozásához, ezért eldöntöttem, hogy be fogok nevezni az étterem egyik workshop- jára.


szeparé


vendégtér

A látogatás időpontja: 2015 november 26. 14 óra

A helyszín :  Sushi Sei 1036 Budapest Bécsi út 58

Asztalfoglalás: 06 30 43 50 567
Asztalfoglalás esetén biztosít az étterem parkolóhelyet!

Az üzlet facebook oldala:

Az étterem honlapja:

2015. december 1.

STOLLEN RECEPT

stollen

2 éve készülök megsütni, de valahogy csak most került rá sor. Persze már verem a fejem a falba, hogy mire vártam ennyi ideig.
Biztosan kóstoltátok már a multikban kapható változatot. Nos, én nem vagyok tőlük hasra esve, de biztos voltam benne, hogy a házi változat elnyeri majd a tetszésemet. Nem véletlenül sütik és imádják a németek hosszú évszázadok óta, tehát finomnak kell lennie. Jelentem, isteni finom, gyorsan összerakható és a karácsonyra kínált sütemények fénypontja lehet.
Fűszermánia Gabi kölcsönadott nekem egy stollen formát így abban sütöttem, de a forma nélkül is simán elkészíthető, hiszen elég tömény, masszív a tészta és megtartja a formát. A recept is tőle származik, vagyis a stollen forma csomagolásáról, én változtattam rajta egy kicsit. Eredeti recept ITT.
Természetesen nem sikerült a legtökéletesebbre, mert kissé berepedt az oldala és a teteje is, de a porcukor remekül eltakarta a hibákat és szeletelésnél sem volt vele gond. A marcipán sem a mértani középen helyezkedik el, de most az egyszer bocsánatos bűnnek tartom és nem dugdosom a kíváncsi szemek elől :)
A repedések ellenére azt kell, hogy mondjam (írjam), hogy így tökéletes ez a recept.

Sokan elkészítettétek, köszönöm szépen a sok pozitív visszajelzést 💓


Hozzávalók

50 dkg liszt
3,5 dkg élesztő
1,2 dl tej
12 dkg túró
5 evőkanál cukor
1 tojás
1 nagy csipet só
20 dkg vaj + 5 dkg a lekenéshez
1 e.k. vaníliaesszencia
1 narancs reszelt héja
30 dkg vegyes aszalványok
5 dkg szeletelt mandula 
25 dkg marcipán massza
0,5 dl rum (nálam fehér)
5 dkg porcukor a szóráshoz

stollen

A stollen elkészítése

Az élesztőt futtassuk fel a langyos tejben, 1 evőkanál cukorral.
Az aszalványokat aprítsuk fel és áztassuk a rumba. 
Egy tálba mérjük ki a lisztet.
Adjuk hozzá a szobahőmérsékletű vajat, majd a sót, cukrot, túrót, vaníliát a felfutott élesztőt, a tojást és a cukrot. Dolgozzuk össze a tésztát. Elég kemény, de gyorsan összeáll.
Takarjuk le és hagyjuk 10 percet pihenni.
Tegyük deszkára, nyomkodjuk össze és dolgozzuk bele a gyümölcsöket, a reszelt narancshéjat és legvégül a szeletelt mandulát. Kissé lisztezzük közben, mert ragacsos lehet a tészta.
(szerintem ízesebb a mandula, ha egy száraz serpenyőben picikét megpörköljük, de pörkölés nélkül is mehet bele)
A formát vajazzuk és lisztezzük ki.
A tészta felét nyomkodjuk bele.
A marcipánt sodorjuk hengerré, ami olyan hosszú, mint a forma és fektessük a tészta tetejére, majd a tésztamassza másik felével borítsuk be.
Egy sütőlemezre tegyünk sütőpapírt és fektessük rá a stollent, úgy hogy a forma felülről fedje.
A sütőt melegítsük elő 170 fokra légkeverés.
Tegyük a forró sütőbe a süteményt.
25 perc elteltével vegyük le róla a formát és süssük aranybarnára, tűpróbával érdemes ellenőrizni, 45-50 perc alatt elkészül.
Olvasszunk vajat és a forró stollent kenegessük le vele, majd vastagon szórjuk meg porcukorral.
Hagyjuk teljesen kihűlni, majd tekerjük fóliába és felvágásig tartsuk hűvös helyen.
Aki forma nélkül süti, formázzon 2 téglalapot, fektesse le az egyiket, tegye rá a marcipánt, majd dolgozza rá a másik tésztát, vagy esetleg egy őzgerinc segítségével is megsüthető.

marcipános stollen

2015. november 22.

SÜTŐTÖKÖS-NARANCSOS-CSOKIS SÜTIKOSZORÚ

sütőtökös narancsos csokoládés sütikoszorú

Ha utálod a sütőtököt, akkor ebben a formában imádni fogod, ha pedig szereted akkor azért készítsd el.
Az utóbbi időben kevés időm volt a neten bóklászni a bejegyzések között, de egyik nap leültem a gép elé és szétnéztem és akkor találtam Gerdinél egy igencsak kívánatos sütőtökös süteményt. Ekkor gyorsan elhatároztam, hogy én is megalkotom az én gyerekkompatibilis sütőtökös süteményem. A lányom ugyanis utálja a sütőtököt.
 A sütemények hihetetlenül szaftosak lesznek, ha zöldség kerül a tésztába. A répatortákat imádjuk, a céklásak nálunk nem működnek, ezért most kipróbáltam a sütőtököt. 
Én hülye megmondtam a gyereknek, hogy mi van a tésztában, ezért elég sokat kellett nyaggatnom, hogy kóstolja meg. Először erősködött, hogy ő érzi a sütőtököt benne, de aztán csak fogyatkoztak a szelletek. Este jöttek a barátnői és kértem, hogy kínálja meg őket. Na, ekkor derült ki, hogy mennyire ízlik a süti. Csak 1-1 vékony szeletkét engedélyezett a lányoknak, nehogy elfogyjon. Ennyit a sütőtök utálatról.


Hozzávalók

30 dkg sütőtökpüré
30 dkg liszt
15 dkg vaj
3 egész tojás
1 narancs leve és héja
15 dkg cukor
1,5 evőkanál kakaó
2-3 dkg csokoládélencse
1-1,5 dl tej
2/3 tasak sütőpor
1 k.k. fahéj
1/2 k.k. gyömbér

6 dkg étcsokoládé a mázhoz



A sütemény elkészítése

A sütőtököt vékonyan szórjuk meg cukorral és a sütőben süssük addig, amíg gyönyörűen megkaramellízálódik a teteje.
Kaparjuk egy tálkába ( az elkészült püré legyen 30 dkg) pépesítsük és amíg forró reszeljük bele a narancs héját. Keverjük el és hűtsük ki.
3 egész tojást üssünk egy tálba, adjuk hozzá a cukrot és elektromos habverővel verjük keményre, fehéredésig.
A vajat olvasszuk fel.
A felolvasztott vajat keverjük el a pürével.
A pürét ízesítsük a fahéjjal és gyömbérrel ( Későn jutott eszembe, de a kardamom is tökéletes ízesítője lehet).
Egy tálba szitáljuk a lisztet és keverjük el benne a sütőport.
A lisztet kezdjük el adagolni a vajas püréhez, szorgosan kevergessük és minden adag liszt után öntsünk hozzá kevéske tejet. Facsarjuk hozzá 3/4 narancs levét is.
Elég sűrű lesz a tészta, lehet még elbír majd fél deci tejet. A végeredmény lassan terüljön szét.
Az elkészült masszát nagyjából felezzük el és az egyik felébe kanalazzuk a kakaót és ide facsarjuk még a maradék narancslevet és szórjuk bele a csokilencsét.
Válasszunk ki egy nekünk tetsző formát. Nekem fejlövésem a szilikon koszorúforma, de egy sima kerek tortaforma, vagy hagyományos tepsi is megteszi.
Vajazzuk és lisztezzük ki a formát (a szilikont nem kell) és felváltva kanalazzuk bele a kétféle színű tésztát.
A sütőt melegítsük 175 fokra légkeverés és süssük készre a süteményt.
A koszorúban k.b. 30 perc kellett neki (tűpróba). szépen meg fog emelkedni és kissé megrepedezik majd a teteje, de ez lesz majd az alja, így nem zavaró.
Az elkészült süteményt fordítsuk ki a formából egy rácsra és hagyjuk kihűlni.
A csokoládét vízgőz felett olvasszuk fel, löttyinthetünk bele kevéske olajat, hogy fényesebb legyen.
A lehűlt süteményre csorgassuk a csokoládét, csíkokban, rácsokban vagy vonjuk be teljesen, ahogy kedvünk tartja.
Isteni puha, szaftos  sütemény a végeredmény, ami mesés színekben pompázik és egyáltalán nincs sütőtök íze. Csodálatos egy kávé vagy tea mellé is.

Tipp: a cukor mennyisége függ a sütőtök édességétől is. Simán elbír több cukrot, de én nem szeretem a nagyon édes sütiket, tehát édesszájúak, nyugodtan tegyenek 1-2 kanál cukorral többet a tésztához.

sütőtökös süti



2015. november 20.

CITROMOS KRUMPLISALÁTA FÜSTÖLT PISZTRÁNGGAL ÉS PIRÍTOTT MOGYORÓVAL

Citromos krumplisaláta füstölt pisztránggal

Régebben gyakran készítettem hasonló salátákat, aztán ráuntunk, de most megint nagyon megkívántam. Ismét meg kell állapítanom, hogy fenséges, isteni......egyszerűen csak imádni lehet. Melegen  és hidegen is mennyei. Gyorsan összedobható, ez is az egyik nagy előnye.Tökéletes egy laza ebédnek vagy vacsorának.

Hozzávalók

60 dkg héjában főtt burgonya
25 dkg füstölt pisztráng
pár szem koktél paradicsom
1/2 fej lila hagyma
2 marék rukola
1 marék pirított, szeletelt mogyoró v. mandula

öntet

0,5 dl extra szűz olíva
1 citrom leve
1 öntet juharszirup
2 gerezd fokhagyma
1 csipet só
2 csipet chili pehely
kevés frissen őrölt fekete bors
2-3 szál friss petrezselyem

a burgonya átforgatásához

1 evőkanál extra szűz olíva
2 szál friss rozmaring
3-4 szardellafilé



Elkészítés

Először is főzzük meg a burgonyát héjastól, egészben.
Az öntet hozzávalóit tegyük egy tálba és kézi habverővel keverjük egyneműre. Az édes ízt adhatjuk méz formájában is hozzá, nem fontos ezért juharszirupot vásárolni.
A megfőtt burgonyát vágjuk 0,5 centis karikákra és tegyük egy kevés olívával felhevített serpenyőbe. Adjuk hozzá a szardellafiléket és a friss rozmaringot. Pár percig hevítsük, amíg a szardella elolvad és átveszi a burgonya az ízeket. (ha kell még sózzuk, de a szardella sóssága miatt szerintem nem kell utána sózni)
A forró burgonyát szedjük az elkészített öntetre, keverjük el és adjuk hozzá a rukolát, a lila hagymát és a felezett paradicsomokat. A tetejére tépkedjük a pisztrángot és  pirított szeletelt mogyoróval megszórjuk.

Nagyon finom melegen, de hidegen is igencsak kiváló :)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...