2015. december 19.

LEHŰTÖTTÜK MAGUNKAT A JONO YOGO - BAN


Ebben a karácsonyi őrületben szinte elkerülhetetlen, hogy a zsúfolt Plázákat ne ejtsük útba legalább egy alkalommal. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok ezzel a kérdéssel, de számomra szinte elviselhetetlen az a tömegnyomor, ami ott uralkodik. Az ember felmálházva, tanácstalanul vánszorog, közben százan neki ütköznek, mert csak a kirakatokat bámulják, nem a másikra figyelnek.....Szóval ekkor jól jön egy tini lány akinek remek ötlete támad, hogy talán hűtsük le magunkat egy kis friss joghurtos fagylalttal a Yogo  Jono-ban és célirányosan elvonszol az üzlethez. Komolyan mondom hatalmas felüdülés volt betérni ebbe a gyönyörnyű, vidám környezetbe. A Mammut 1-ben nem a legelőnyösebb helyet találták meg az üzlet számára, mert magamtól észre sem vettem volna, de szerencsére remek idegenvezetőm akadt.
Miután kigyönyörködtem magam és megállapítottam, hogy a lehető legjobb helyre érkeztünk, ott álltam tanácstalanul, hogy akkor hogyan tovább, mit kell itt csinálni, hogy hűsítő fagyihoz jussak, de a lányom már el is vette a poharakat és elindult önkiszolgálni magát én pedig mint egy kis pulikutya követtem és rábíztam magam.


Miután egy másodperc alatt világossá vált számomra, hogy milyen egyszerűen tudok magamnak szuper kelyhet készíteni, akkor jött a másik nagy feladat, hogy a rengeteg ízből mégis miket válasszak, volt ott a hagyományos csoki, vanília, de az ünnepekre gondolva mézeskalács ízű, de a trópusi gyümölcsökből sem volt hiány. Természetesen gondoltak a tejallergiásokra és a cukorbetegekre is ezért a választék részét képezi a tej és cukormentes joghurt is. 
Hosszas tökölés után, megtöltöttem a poharamat különböző ízekkel és jött a következő kihívás a toppingok kiválasztása, ebből csupán 60 féle állt rendelkezésre. A gyerek nagyon magabiztosan púpozta a tálkáját, követni sem tudtam, hogy miket halmoz fel, 1-2 gumimaci, kivi és macaron után feladtam. Én szerényebben beértem friss málnával és ananásszal.





Aztán még mindig nem volt vége a Kánaánnak, mert öntetekből sem kicsi a választék, sőt hideg és meleg is létezik és, ha sikerült az öntetek közül választani, akkor jönnek a rolettik és ostyák...... Arról már nem is beszélek, hogy a kasszához közeledve még a kanalak is pompás színekben pompáznak, így még ott is lehet válogatni egy kicsit.
Az elkészült műremekeket mérlegre teszik és a súlya alapján kell fizetni. Az enyém 700 a lányomé 1300 Ft körül állt meg.




Isteni finom volt. Remek a kissé savanykás alapíz, csak úgy eteti magát. Ha nem esünk túlzásba a feltétek felhalmozásával, akkor még azt is elmondhatjuk, hogy büntetlenül kényeztettük magunkat, mert igen csekély a kalóriabevitel.
Számomra a legmeglepőbb az volt, hogy ízlett a steviával édesített laktózmentes natúr joghurtfagylalt. Ezt direkt magában ízleltem feltétek nélkül, hogy a valódi ízét érezzem. Azért volt meglepő, mert az ilyen minden mentes cuccokat szinte mindig számomra élvezhetetlenre készítik, de itt nem.



A Yogo jonoról tudni kell, hogy 100%-ban magyar alapanyagokból készül.
A frozen joghúrt világszerte meghódította már a hűsítő édességet és a tudatos nassolás szerelmeseit. A Jono Yogo természetes joghurt alapú finomság, amelynek különlegessége, hogy jóval alacsonyabb zsírtartalommal és kisebb cukortartalommal rendelkezik egy hagyományos fagylaltnál.
A frozen joghurt valójában nem más, mint- ahogy a neve is jelzi- joghurt alapú fagylalt , amelynek alapját a friss magyar zej és élőflórás joghurt adja, tartósítószert pedig egyáltalán nem tartalmaz. Mivel tejszínnel még csak nem is találkozik, a zsírtartalma nem haladja meg az 1,5%-ot. így nem is telít el, mint egy tejszín alapú fagylalt. Ráadásul a gyümölccsel ízesített változatok 25%-al kevesebb cukrot tartalmaznak a  hagyományos fagylaltnál.








A látogatás időpontja: 2015 december 16. 18 óra
Helyszín: Mammut 1 2. emelet. Jono Yogo
A hely facebook oldala:  https://www.facebook.com/JonoYogo/?fref=ts
Jono Yogo honlapja : http://jonoyogo.hu/

December 23-ig van egy nyereményjáték a facebook oldalamon. Gyere és nyerj 2500 Ft értékben utalványt a Jogo Yonoba!!

https://www.facebook.com/CsakMertSzeretem/photos/a.295084703902096.68530.295080740569159/943329932410900/?type=3&theater

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...