2017. július 24.

PADLIZSÁNKRÉM tahinivel

padlizsánkrém tahinivel

Ez a változat talán közismertebb, mint az általam dicsőített ínyenc változat. Ez is isten finom. Valamikor régen volt nekem egy szír szakácsom Sami, tőle tanultam ezt az elkészítési módot. Gyorsan és egyszerűen az asztalra varázsolható. Talán a tahini nincs minden háztartásban,  de érdemes beszerezni, vagy házilag elkészíteni. A tahini szezámmagpaszta magyarul. A megpörkölt szezámmagokat le kell darálni, citromlével, olívával ízesíteni, majd annyi vízzel összekeverni, hogy krémes legyen.

Hozzávalók

2 padlizsán🍆🍆
4 e.k. tahini
1 citrom leve
1 gerezd fokhagyma
2-3 csipet só
kevés őrölt bors
1 k.k. római kömény
extra szűz olíva a tetejére


Elkészítés

A padlizsánok megsütésével kell kezdeni. Én nem szoktam sütőben, mert sokáig tart, sokkal egyszerűbb, ha megszurkálja az ember a padlizsánokat, majd meggyújtja a legnagyobb gázlángot a tűzhelyen és ráhelyezi a padlizsánokat, csak úgy, közvetlenül a nyílt lángra. Addig kell sütni, illetve szenesíteni, míg totál megég a héja, és tapintásra teljesen puha már a padlizsán. Elég gusztustalannak tűnik ez a megoldás, de roppant hatékony, 10-15 perc alatt elkészül és igazán füstös lesz az íze.
Egy zacskóba helyezd a padlizsántetemeket és hagy izzadni kicsit, hogy könnyebben lehúzhasd a héját. 5 perc elég neki.
Tisztítsd meg, tedd egy tálba, majd add hozzá a tahinit, citromlevet, finomra zúzott fokhagymát. Sózd, borsozd és a római köményt se felejtsd ki. kóstold meg, ha kívánja még mehet hozzá tahini, citrom és római kömény is. Mindenki igazítsa a saját szájíze szerint.
Egy lapos tányéron terítsd ki, locsold meg olívával és szórd meg római köménnyel. 
Friss pitával vagy pirítóssal, friss zöldségekkel és olívabogyóval fogyasztva isteni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...