2014. május 15.

KÓKUSZOS BROKKOLIKRÉMLEVES, ROSTON SÜLT TŐKEHAL KOLBÁSZOS GARNÉLARAGUVAL egészséges és finom menüajánlat a Food Revolution Day alkalmából


Jamie Oliver hívta életre ezt a mozgalmat, amit nevezhetünk Gasztroforradalomnak is. Célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozásra. Ne vegyünk kész vagy félkészételeket, amik hemzsegnek a cukortól, ízfokozóktól és tartósítószerektől - hanem jó minőségű alapanyagokból készítsük el otthon az ételeket, hiszen főzni könnyű és szórakoztató. 
Én ugyanezt vallom, így egyértelmű volt számomra, hogy szerény blogocskámmal én is támogatom ezt a remek kezdeményezést.
Egy egészséges, mondhatni diétás menüt készítettem erre a jeles alkalomra. Az összetevők lehet kicsit meghökkentőek lesznek első olvasásra, de ez ne riasszon el senkit se.  Mind a két étel percek alatt összedobható, simán beleillik a 15 perces menükbe. Finomak és laktatóak, garantáltan tele lesz a pocak az elfogyasztásuk után és nem nem kell rettegni a fölösleges kalóriáktól és a káros adalékanyagoktól.
Sajnos nagyon rosszul időzítettem az ételek elkészítését, mert folyamatosan szakad az eső, szürkeség és szélvihar uralkodik és ilyen körülmények között képtelenség befotózni az ételeket. Így nagy bánatomra a fotók silányak lettek, de higgyétek el, az ízükkel nem volt semmi probléma és a megálmodott desszertet el sem készítettem.

Kókuszos brokkolikrémleves

Kókuszos, pikáns brokkolikrémleves

Hozzávalók

1 brokkoli
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál ecetes torma
1 k.k. szárított chili
1/2 k.k. római kömény
1/2 citrom leve
2 szál újhagyma
1 doboz kókusztej
só, bors ízlés szerint
2-3 dl víz
1 öntet száraz fehérbor
1 csokor snidling
szeletelt mandula


Elkészítés

A brokkolit szedjük rózsáira, a szárát vékonyan karikázzuk fel. Tegyük annyi vízbe, hogy pont ellepje, adjuk hozzá a felkarikázott újhagymát, a felkarikázott fokhagymát. A vizet ízesítsük sóval, chili-vel, köménnyel, fokhagymával és főzzük meg a brokkolit. Amikor megpuhult,(nem kell szétfőzni!) öntsük fel a kókusztejjel és turmixoljuk krémesre. Tegyük vissza a tűzre, adjunk hozzá egy kanál tormát, egy öntet fehérbort, facsarjuk bele a fél citrom levét, egyet forraljunk rajta és kész. 
Az elkészült levesbe aprítsunk 1 csokor snidlinget és pirítsunk a tetejére szeletelt mandulát.

Roston tőkehal kolbászos garnélaraguval

roston sült tőkehal kolbászos garnélaraguval

Hozzávalók

4 szelet tőkehalfilé
10 dkg koktélrák
15 dkg tisztított garnéla
6 dkg füstölt kolbász
1,5 dl sűrített paradicsom
2 gerezd fokhagyma
2 szál újhagyma
1 öntet balzsamecet
1 k.k. cukor v. édesítő
1 t.k. koriandermag
1 k.k. szárított oregánó
1 dl víz
1 dl kókusztej
1 öntet száraz fehérbor
bors
Cayenne bors
2 e.k. olívaolaj
friss koriander



Elkészítés

A koriandermagokat törjük meg egy mozsárban majd pirítsuk meg. Egy másik serpenyőben süssük meg a felkockázott kolbászt. Amikor érezzük a koriander illatát, adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, hígítsuk fel vízzel  és adjuk hozzá a fűszereket és a megsütött kolbászt. A fokhagymát reszeljük bele és forraljuk össze. 
Adjuk a szószhoz a rákokat. Öntsük fel a kókusztejjel, adjuk meg a pikánsságát a csiliszósszal, pici cukorral, balzsamecettel és egy öntet fehérborral. 2 perc forralás elég neki, nem szabad túlfőzni a rákokat. Amikor elkészült a zöldhagymát vágjuk apróra és keverjük el a raguban. Akinek van friss koriandere bőven hintse meg vele, sajnos nálam elfogyott, így került rá az oregánó. 
A halakat sózzuk, borsozzuk, dörzsöljük be reszelt fokhagymával és egy tapadásmentes forró serpenyőben  pár perc alatt süssük készre.
Tálaláskor locsoljuk meg a halat a raguval és egy kis tálkában külön is adhatunk mellé.


A mozgalom Facebook oldalán találtok sok információt ITT.

Az ország több nagyvárosában színes programokon vehettek részt.
Íme egy kis ízelítő:


2014. május 13.

MASCARPONÉS POHÁRKRÉM AMARATTO LIKŐRREL ÉS AMARETTI KEKSZEKKEL

mandulás mascarponés pohárkrém

Az előző bejegyzésben szereplő tiramisuhoz (direkt) túl sok krémet készítettem, mivel annyira finom volt. Így két legyet ütöttem egy csapásra, született pohárkrém is. Választanom kéne a tiramisu és a krém között, nagyon nagy bajban lennék, nem tudnék. Egyszerűen tökéletes, ki kell próbálni. Igazából 1 alapanyagot cseréltem fel és megváltoztattam a tálalást, viszont egy teljesen más jellegű desszertet kapta. Természetesen ízében hasonló, csak ez jóval mandulásabb, viszont textúráját tekintve ez jóval izgalmasabb lett az omlós, ropogós Amaretti kekszeknek köszönhetően.

Hozzávalók

25 dkg mascarpone
15 dkg krémtúró
1,5 dl habtejszín
2 evőkanál nyírfacukor (lehet édesebbre is)
1 dl Amaretto likőr
10 dkg Amaretti keksz
10 dkg marcipán
pár szem eper


 Elkészítés

A tejszínt verjük kemény habbá egy kevés habfixálóval. A mascarponét keverjük krémesre a krémtúróval és a porított nyírfacukorral, majd forgassuk hozzá a tejszínhabot.
A marcipánból gyúrjunk borsnyi golyócskákat.
A keksz egy részét  morzsoljuk a poharak aljára, kanalazzunk rá krémet. A krémre locsoljunk kevés Amaretto likőrt és szórjuk meg a marcipánból készült golyócskákkal, majd megint morzsoljunk kekszet, amit beborítunk a krémmel, locsolunk likőrrel és szórjuk meg a golyócskákkal. Ezt a folyamatot ismételgessük addig, amíg tele lesz a poharunk.
A tetejére morzsolt keksz és marcipángolyók kerülnek, amit egész keksszel és pár szem eperrel díszítünk.
Mennyei :)




2014. május 10.

TIRAMISU MARCIPÁNNAL TOJÁSMENTES KRÉMMEL KÉSZÍTVE

mandulás tiramisu tojás nélkül

 A tiramisut szinte mindenki szereti és az elkészítése sem okoz nagy problémát senkinek sem és valljuk be, nehéz hibázni vele.
Nekem a fő gondom az eredeti recepttel, hogy nyers tojást kell elkeverni a mascarponével. Nálam ez nem jön be igazán, ezért ez kimarad belőle, de egy igen finom krémet kapunk így is, ami stabilan megáll és felveszi bármelyik eredeti recepttel a versenyt. Isteni finom, könnyű, nem túl édes - egyszerűen képtelenség abbahagyni az evését. Mondanom sem kell, rekord idő alatt elfogyott. Aki nem akar cukrot használni, annak ajánlom, hogy lehet kapni nyírfacukrot porítva, így a darálással sem kell már bajlódni.

Hozzávalók

25 dkg babapiskóta
50 dkg Mascarpone
20 dkg krémtúró v. kimért krémsajt
3 dl habtejszín
1 csomag habfixáló
3 dl fekete kávé
1 dl Amaretto likőr
10 dkg marcipánmassza
3 evőkanál cukor, xilit v. édesítő
cukrozatlan kakaó a szóráshoz


Elkészítés

Egy számunkra szimpatikus formájú edényt béleljünk ki fóliával, ügyelve arra, hogy bőséggel túllógjon a széleken.
A krémhez verjük kemény habbá a habtejszínt egy habfixáló segítségével.
A mascarponét keverjük el a cukorral és a krémtúróval. Nálam azért került bele a krémtúró, mert csak 50 dkg mascarpone volt itthon, de így utólag azt kell, hogy mondjam, remek ötlet volt. Természetesen kihagyható és csak a mascarpone-val is elkészíthető.
Keverjünk hozzá fél deci Amaretto likőrt.
A marcipánból gyúrjunk apró golyócskákat. Ezeket a golyókat keverjük el a krémben. Párat hagyjunk meg díszítésnek.
Főzzünk egy jó erős feketét, öntsük egy tálkába, majd Amaretto likőrrel vegyítsük el.
A babapiskótákat egyenként mártsuk ebbe a folyadékba. Ne áztassuk, csak az egyik felét érintsük bele.
 A formánkat pakoljuk végig ezzel a piskótával.
A piskótaréteget vastagon borítsuk be a krémmel.
A következő sor piskótát szintén mártogassuk a kávéba és az alsó sorral ellentétes irányban pakoljuk a krémre.
Ezt a réteget is borítsuk be a krémmel, majd újabb ellentétes irányban fektetett, mártogatott piskóta jön. Ezt a rétegezést addig folytatjuk, amíg tart az alapanyag.
Nekem 3 sor piskóta került a tálkámba.
A tetejét is alaposan borítsuk be a krémmel.
A maradék kávéval meglocsolgattam a tetejét, még maradt 3 piskótám, azt ferdén rátettem díszítésnek.
 A fóliával jól borítsuk be és a hűtőben hagyjuk 1 napig összeérni.
Másnap a fólia segítségével könnyen kiemelhető a süti a formából. A tetejét hintsük meg jó minőségű kakaóval, szórjuk rá a marcipángolyókat.
Szépen szeletelhető.






2014. május 9.

EPRES MENTÁS BODZALIMONÁDÉ

epres bodzalimonádé

Teljes bodza-őrületben szenvedek, ami nem újdonság, mert minden májusban ez történik velem. Egyszerűen imádom, képtelen vagyok ráunni.
Ez a limonádé nagyon egyszerűen elkészíthető és alaposan megbolondítja a belecsempészett friss eper és pár mentalevél.


Hozzávalók

15-20 db. bodzavirág
1 citrom
3 l. víz
1 k.k. citromsav
15-20 dkg cukor vagy édesítő
15 dkg eper
4-5 mentalevél


Elkészítés

Normál körülmények között 3 napig kéne áztatni a bodzavirágokat a hűtőben.
Most felgyorsítottam a folyamatot.
A bodzavirágokat tegyük egy nagy üvegbe, karikázzuk hozzá a citromot, öntsük fel hideg vízzel, fedjük le a tetejét egy tálkával és pihentessük a hűtőben. 3 nap után szűrjük le és kész is a finom limonádé.
Most szintén beáztattam a virágokat, de csak 1 napig. Ekkor egy fazékba borítottam, beízesítettem cukorral és adtam hozzá 1 kiskanál citromsavat, majd tűzre tettem. Amikor forrni kezdett, gyorsan elzártam a tüzet, kiszedtem a virágokat, de egy pár szirmocskát hagytam a fazékban. Hagytam hűlni és amikor már langyos volt, beletettem az eperdarabokat és a mentaleveleket. Azért jó, ha langyosan tesszük bele az epret, mert akkor szépen megszínezi az italt.
 Hűtőben hűtsük le és fogyasszuk egészséggel.
Jégkockákkal és egy kis vodkával remek itóka blogoláshoz :)



2014. május 8.

ROZMARINGOS MUSTÁRBAN PÁCOLT SERTÉSSZŰZ SNIDLINGES BURGONYASALÁTÁVAL ÉS GRILLEZETT ZÖLDSPÁRGÁVAL

mustárban pácolt sertésszűz

Imádom a sertésszüzet! Mindig jó vastagra hagyom, olyan steak - jellegűnek. Puha, omlós, szaftos a végeredmény, egyszerűen tökéletes. Általában egy bacon szeletbe tekerem, de ezt a lehetőséget most átadtam a spárgának. Mennyei ebéd volt :)

Hozzávalók

fejenként 2 vaskos szelet sertésszűz

páchoz

dijoni mustár
olíva
2 gerezd fokhagyma
1 t.k. durvára vágott tarka bors
rozmaringágak

1 köteg spárga
6 dkg szeletelt bacon

1 kg kifliburgonya

hideg víz
ecet
édesítő

dresszing

1 nagy doboz tejföl
1,5 dl sűrű majonéz
2 k.k. dijoni mustár
1/2 k.k. fehér bors
1 e.k. nyírfacukor (v. cukor)
1/2 dl száraz fehérbor
pici só
1 nagy csokor snidling


Elkészítés 

A húst pácoljuk be. Kenjük be vékonyan a dijoni mustárral, szórjuk meg durvára vágott tarka borssal, hintsük meg vékonyra szeletelt fokhagymakarikákkal, öntsük fel étolajjal, tegyünk mellé 1-2 rozmaringágat és a hűtőben pihentessük 1-2 napig. Tehát érdemes előre gondolkozni ennél az ételnél.
A burgonyát főzzük meg sós vízben. A megfőtt burgonyát hámozzuk meg és karikázzuk még melegen salátalébe. A salátalevet ecet, víz és édesítő keverékéből állítsuk össze ízlésünknek megfelelően. Ebben a lében hagyjuk kihűlni.
Készítsük el a dresszinget. A majonézt keverjük el egy nagy pohár tejföllel, ízesítsük, pici sóval, borssal, édesítővel, dijoni mustárral és kevés fehérborral. Keverjük el egyenletesen, majd egy csokor friss snidlinget vágjunk nagyon apróra és keverjük a dresszinghez.
A bepácolt húsokat vegyük ki az olajból, sózzuk meg, hintsük meg rozmaringgal és egy forró serpenyőben minden oldalát süssük meg, majd tegyük 200 fokos sütőbe 5 percre.
A spárgát 5-6 darabonként bugyoláljuk 1-1 csík baconbe, szórjuk meg kevés rozmaringgal, és forró serpenyőben süssük addig, hogy ropogós legyen a bacon. Én most alaposan megsütöttem a spárgát, mert a gyerek csak így eszi meg, de szerintem 2 perc hőkezelés elegendő neki, ha  zsenge.
Nagyon finom, jó étvágyat :)



2014. május 2.

KÓKUSZOS PUSZEDLI (paleo)

paleo kókuszos csók

Blogkóstoltam. Vea nem kis fejtörést okozó blogot sorsolt nekem, a Tűpárna és habverőt. Azért volt nehéz dolgom, mert Eszter főleg paleo recepteket gyűjt, én pedig nem igazán vagyok még jártas ebben a témakörben. Azért nem kell engem félteni, mert volt itthon, kókuszlisztem és erythritol-om, - még szerencse, hogy mindent összevásárolok, amin megakad a tekintetem. Így gombhoz kerestem a kabátot, de hamar szerencsével jártam.

Eredeti recept ITT.

Hozzávalók

30 g. kókuszliszt
75 g. kókuszreszelék
30 g. erythritol
0, 7 dl kókusztej
3 tojásfehérje
kevés szeletelt mandula


Elkészítés

A kókuszlisztet, reszeléket és édesítőt keverjük el, majd öntsük fel a kókusztejjel.
A tojásfehérjét verjük kemény habbá.
Egy lapátka segítségével óvatosan keverjük el a habot a kókuszos keverékkel.
Vizes kézzel diónyi golyókat formázzunk a masszából.
Tegyük sütőpapírral bélelt lemezre.
Egy kiskanállal nyomkodjunk mélyedéseket a tetejére és szórjuk bele a szeletelt mandulát.
170 fokra előmelegített sütőben süssük 18 percig vagy addig, amíg egy kis színt kap.
A ropogós mandula jól illett hozzá. Az íze tömény kókuszos, tehát ezzel sem volt gond. Engem kicsit zavart az állaga, mert nem volt elég szaftos, még szoknom kell, de 1-1 szelet friss eper csodát tett vele :)








DÍJ


Szera elindított egy díjat, ami Hankkához érkezett, Ő pedig átadta nekem.
Sok szabály nincs, csak annyi, hogy átadod 5 olyan blognak, akiket kreatívnak tartasz.

Nehéz ötöt kiválasztani, de azért megpróbálom.
Lássuk, az én 5 díjazottamat :)


Fogadjátok szeretettel!

2014. május 1.

CHILIS MÉZZEL FÉNYEZETT CSIRKESZÁRNYAK MENTÁS UBORKÁVAL ÁS BURGONYAPÜRÉVEL

fényezett csirkeszárnyak

Olcsósága ellenére ez egyik legfinomabb része a csirkének a szárnya. Nem egy elegáns fogás, mert kézzel kell enni és elég maszatolós, de remek kísérője egy csevegős, borozgatós estének, csak adjunk hozzá jó sok szalvétát.
Rengeted fűszer került a pácba, sőt még sütés után is kapott egy réteg ízt.

Hozzávalók

1,5 kg csirkeszárny

páchoz

1 dl olíva
2 gerezd fokhagyma
1 citrom leve
1 k.k. méz
1 e.k. magos mustár
2 e.k. csiliszósz
1, 5 e.k. Worcester szósz
1 t.k. gyömbér
1 t.k. őrölt színes bors

mázhoz

1 dl méz
3 e.k. csiliszósz
pár csepp citromlé
1 csokor snidling

burgonyapüré

1 kg burgonya
5-6 dkg vaj
1-2 dl tej

mentás uborka

2 kígyóuborka
2 gerezd fokhagyma
6 mentalevél
1/2 t.k. szárított oregánó
friss oregánó
3 dl sűrű tejföl


Elkészítés

A szárnyakat  az egyik porcnál vágjuk ketté. Aki akarja csapja le a kiálló végét, én nem tettem, mert tök jó elrágcsálni.
A páchoz valókat keverjük el egy nagy tálban, reszeljük bele a fokhagymát. A szárnyakat forgassuk bele és hagyjuk állni legalább egy órát, de nem kell visszatenni már a hűtőbe.
A mézet keverjük el a csiliszósszal és pár csepp citromlével ez lesz a máz.
Borítsuk egy kiolajozott nagy tepsibe, alaposan sózzuk meg, fóliázzuk le és süssük 180 fokon legalább fél órát, majd vegyük le a fóliát,  egyszer forgassuk át a húst és süssük pirosra.
Amikor szép színt kaptak, egy ecset segítségével kenjük be a mázzal és dugjuk vissza 5 percre a forró sütőbe. 
Az elkészült húst, megint kenjük be a mázzal, szórjuk meg gazdagon a felaprított snidlinggel, ami szépen rátapad majd.
Az uborkát reszeljük le egy káposztareszelőn. Sózzuk be, hagyjuk 10 percet állni, majd a alaposan facsarjuk ki a levét.
Egy tálkába öntsük a sűrű tejfölt, reszeljük bele a fokhagymát. Aprítsuk bele a finomra vágott friss mentát és a szárított oregánót. Ebbe a keverékbe tegyük a szárazra facsart uborkát, keverjük össze, friss zöldekkel szórjuk meg és fogyasztásig hagyjuk a hűtőben.
A burgonyát főzzük puhára, törjük össze, keverjük el benne a vajat és adjunk hozzá annyi meleg tejet, hogy megfelelő állagú legyen a pürénk. Sóval, esetleg kevés szerecsendióval ízesítsük. Végén snidlinggel szórjuk meg.




2014. április 29.

TOKAJI MUSKOTÁLYZSELÉVEL TÖLTÖTT BONBONOK



Praliné Zsuzsi teljesen megfertőzött a csodás bonbonjaival,nem birok magammal és folyamatos kísérletezésben vagyok. Hihetetlen módon megnőtt a család csokoládéfogyasztása. A zselékkel töltött bonbonok a legkedveltebbek nálunk, így már elég sok variációt  kipróbáltam. Most megint született egy aktuális kedvencem   fehérborból. Ez Tokaji sárga muskotályból készült, mazsolát és egy leheletnyi mentalevelet áztattam 1 napon keresztül benne és fantasztikusra sikeredett.
A burkot nem igazán tudtam, hogy milyenre készítsem, így született több variáció is. A fehéren a színezés azért szemcsés, mert a rózsaszín céklapor, a zöld pedig mentapor felhasználásával született és ezek a porok, ilyen szemcsésen színeznek, de engem ez nem zavar, sőt kifejezetten imádom.

A recept hozzávalói

4 dl Tokaji sárga muskotály
5 dkg mazsola
3 friss mentalevél
15 dkg fehér csokoládé
10 dkg étcsokoládé
1 késhegynyi céklapor
1 késhegynyi mentapor


A recept elkészítése

A mazsolát áztassuk a borba legalább egy éjszakán keresztül.
Másnap adjunk hozzá 1-2 mentalevelet és forraljuk össze. Kis lángon hagyjuk forrni, addig amíg a felére párolog.
Vegyük le a tűzről, vegyük ki a mentát, szűrjük le, a mazsolát egy éles késsel aprítsuk fel, majd tegyük vissza az edénybe. Én ekkor még dobtam bele 1 mentalevelet, hogy ázzon ki az íze, majd amikor zselésedni kezdett kivettem.
3 lapzselatint áztassuk hideg vízbe, amikor  felpuhult keverjük a még meleg, de már nem forró mazsolás borhoz.
A bonbonok elkészítését nem írom le megint, hisz már többször is megtettem.
Maszatolós technikával készültek.
Zsuzsinál olvashattok részletesen a készítésről.
Nálam pedig ITT találtok leírásokat.



   



2014. április 26.

PETTYES CSOKOLÁDÉS SZELET a RONDA DE FINOM SÜTEMÉNY


Valami csokis sütit ettem volna, de semmi kedvem nem volt nagy sütést csapni, viszont recepteket keresgélni sem volt hangulatom, és az újonnan beszerzett kerámiabevonatos formámat is ki akartam próbálni. Így 2 alapreceptemet ötvöztem és feldobtam egy kis marcipánnal és áfonyával. Eszembe se jutott, hogy a végén itt fog kikötni, de annyira finom lett, hogy kénytelen vagyok megosztani.
Mindig azt hangoztatom, hogy kedv nélkül nem szabad sütni, de a mai poszttal ezt cáfolom. 
Ritka ronda, nyilván fel lehetett volna cicomáznom, hogy fotó-kompatibilis legyen, de ez itt most a rideg valóság, egy rusztikus sütemény- ami eszméletlen finom :)

Hozzávalók

20 dkg étcsokoládé
20 dkg vaj
20 dkg liszt
15 dkg cukor (nálam vaníliás)
2.k.k. sütőpor
1 csipet só
4 tojás
1 e.k. tejföl
1 e.k. Amaretto likőr
6-7 dkg vörös áfonya
15 dkg marcipán

Ronda, de finom csokoládés szelet

Elkészítés

A 4 tojást a cukorral verjük teljesen fehéredésig (géppel).
A csokoládét a vajjal olvasszuk fel vízgőz felett.
A lisztet keverjük el a sütőporral, sóval és kakaóval.
A lapát segítségével keverjük el a felvert tojással a többi hozzávalót, de apránként adjuk hozzá és ne kevergessük sokáig.
Végül a marcipánból készítsünk borsónyi golyókat és az áfonyával és a tejföllel együtt forgassuk a masszához.
Borítsuk egy hosszúkás formába.
160 fokra előmelegített 160 fokos sütőben süssük készre. Ez az én sütőmben pont 1 órába tellett.
Természetesen egy lapos tepsiben jóval rövidebb idő alatt elkészül.
A teteje berepedezik és kissé megkeményedik, de belül puha, szaftos lesz.
Ezt is érdemes nem teljesen szárazra sütni, mint a browni-t, hiszen a tésztája nagyon hasonló.



2014. április 25.

SONKÁS BABLEVES BURGONYAGOMBÓCCAL



A sonka levét eltettem és abban főztem meg ezt a levest. Nem habartam, nem rántottam, mert tartalmas volt így is a leves. Sonkakockákkal és zöldekkel összegyúrt gombócokkal tálaltam. 
Szerintem nagyon finom lett.

Hozzávalók

25 dkg óriás bab
4 sárgarépa
3 fehérrépa
1 zeller és a zöldje
1 vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
35 dkg sonka
2 l. sonkalé
4 babérlevél
bors
füstölt paprika
pirospaprika
pici majoránna
kicsi kakukkfű
1-2 e.k. olaj

gombóc

2 burgonya
1 tojás
3-4 kanál gríz
1 csipet só
1/2 csokor snidling
1/4 csokor petrezselyem
1 evőkanál medvehagyma pesto



Elkészítés

A sonkát főzzük meg és tegyük félre a levét és egy szép nagy darab sonkát.
A babot előző nap áztassuk be.
Másnap egy hagymát tisztítsunk meg és kevés olajon dinszteljük meg.
A mikor üveges, öntsük rá a babot. Paprikázzuk meg, adjuk hozzá a babérleveleket, keverjük el és pár percig dinszteljük együtt.
Öntsük fel a sonkalével és főzzük félkeményre. Ekkor zöldségeljük be és a 2 egész krumplit is főzzük bele.
Amikor megpuhult a krumpli, vegyük ki és tegyük a levesbe a sonkát. Ezt lehet kockázva vagy egészben is. Én most egészben dobtam bele és tálalás előtt felkockáztam.
A megfőtt burgonyát törjük össze és adjuk hozzá a búzadarát, a tojást, a felaprított petrezselymet, snidlinget és az evőkanálnyi medvehagyma pestot, sózzuk és dolgozzuk össze. Vizes kézzel készítsünk kis gombócokat belőle és adjuk a leveshez. 5-10 percig forraljuk együtt és kész.
Tálalás előtt friss snidlinggel és petrezselyemmel hintsük meg a levest.





2014. április 22.

ZÖLD SPÁRGÁS, LAZACOS PITE AZAZ QUICHE

spárgás lazacos quiche

Gondolom mindenki degeszre ette magát az ünnepek alatt, így jól jöhet egy könnyed és isteni pite a megviselt gyomroknak. Mondjuk nálam mindig biztos befutó.

Hozzávalók

töltelék

1 köteg zöld spárga
1 köteg újhagyma
15 dkg füstölt lazac
3 dl habtejszín
3 egész tojás
6-8 koktélparadicsom
1/2 k.k. reszelt szerecsendió
1/2 k.k. fehér bors
1 csipet Cayenne bors
1/2 k.k. só 
10 dkg reszelt sajt

tészta

25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
1 tojássárgája
1 csipet só
3 e.k. hideg víz



Elkészítés

Először a tésztát készítjük el.
A lisztet, hideg és felkockázott vajat, 1 tojássárgáját és sót egy edényben összedolgozzuk. A vizet apránként adjuk hozzá, nehogy  túlságosan képlékeny legyen a tészta. Amikor összeállt, tegyük fóliába és a hűtőben pihentessük fél órát.
Fél óra elteltével két fólia között nyújtsuk akkorára, hogy túlérje a piteformát, majd a sodrófa segítségével emeljük a kivajazott és lisztezett formába. Nem baj, ha elszakad, ügyesen összenyomkodhatjuk a sérült részt. Egyengessük el, majd előmelegített 180 fokos sütőben 10-15 percig süssük vakon. Babot, rizst vagy kavicsokat tegyünk nehezéknek egy sütőpapír segítségével a tésztára.
Amíg sül a tészta, a habtejszínt keverjük el a tojásokkal. Fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval, keverjük el, majd reszeljünk bele sajtot.
A félig elkészült pitét vegyük ki a sütőből, halmozzuk rá a spárgát, a feldarabolt zöldhagymát, majd borítsuk rá a tejszínes keveréket. Rakjuk körbe a paradicsomokkal. 

Tipp :A spárgát fogjuk meg a két végén és óvatosan hajlítsuk meg, ahol eltörik azt a részt dobjuk ki, mert fás, a többi biztos, hogy zsenge.

Helyezzük vissza a sütőbe és 25-30 perc alatt süssük készre.
Amikor elkészült, tekergessünk rózsákat a vékonyra szeletelt füstölt lazacokból és díszítsük meg velük a pitét.
Hidegen és melegen egyaránt finom.


spárgás lazacos pite


2014. április 19.

PÁCOLT RÓZSASZÍN TOJÁSOK PÁCOLT FETÁVAL TÖLTVE

pácolt rózsaszín tojások

Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Valami hihetetlen módon vonzódom a színes ételekhez, így nem hagyhattam ki ennek a csodának az elkészítését. Nem az én fejemből pattant ki a pácolás ötlete,  a Kifőztük magazinban pillantottam meg és azonnal a tettek mezejére léptem. A töltelék már a saját agyszüleményem, de mondanom se kell, hogy ebből nem lehet eleget készíteni, mert amilyen szép, még attól is finomabb. Próbáljátok ki, isteni :)

Hozzávalók

páchoz

6 főtt tojás (lehet több is, sőt..)
1 liter víz
3 babérlevél
1 dl fokhagymás ecet
3 evőkanál édesítő vagy cukor
6 szem borókabogyó
16 szem tarka bors (egész)
3 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
1 cékla

töltelék

medvehagyma pesto-ban pácolt feta


Elkészítés

A tojásokat főzzük meg.
A páchoz tegyük egy lábasba a vizet, adjuk hozzá a fűszereket, ecetet és édesítőt és forraljuk össze. (kóstoljuk meg, hogy elég ecetes és ízes-e, ha kell pótoljuk a hiányzó ízt).
A hagymát szeleteljük fel, a céklát kockázzuk.
A fűszeres levet öntsük egy üvegbe, tegyük bele a felkockázott céklát, a felvágott hagymát és fokhagymagerezdeket. keverjük jól össze, majd helyezzük bele a még meleg, de már megtisztított tojásokat. Hagyjuk kihűlni, majd fedjük le és tegyük a hűtőbe 3 napra.

céklával festett tojások

Vágjuk ketté a színes tojásokat. Óvatosan vegyük ki a sárgákat, amiket egy tálkába teszünk. Adjuk hozzá a pácolt fetát némi pesto-val és egy villával törjük össze és dolgozzuk össze egymással. Ezzel az eleggyel töltsük meg a tojásokat. Egy-egy szelet rózsaszín hagymával, amit a pácléből nyertünk és petrezselyemmel díszítsük.
Önmagában, vagy köretként is tökéletes. Biztos siker :)
A cékla íze nem érződik a végtermékben.



kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...