2015. április 1.

BABGULYÁS

Babgulyás

Ebben a tavaszi télben jól tud esni egy tartalmas forró leves.
Általában a csülkös bableves a befutó nálunk, de most a változatosság kedvéért gulyásként készült.
Annyira tartalmasra sikeredett, hogy bőséggel jól lakott mindenki a levessel, nem is volt szükség második főfogásra, csak pár óra múlva csúszott le a túrógombóc.

Hozzávalók

30 dkg vörös vagy tarkabab
40 dkg marhalábszár
2 nagyobb sárgarépa
1 nagyobb fehérrépa
1/2 zeller
2 közepes vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
3 burgonya
1 babérlevél
1 t.k. majoranna
1 t.k. kömény
1 t.k. bors
1 t.k. pirospaprika
1 t.k. füstölt paprika
1 csipet chili
1 evőkanál zsiradék

1 tojásból csipetke
petrezselyem és medvehagyma a tálaláshoz


Elkészítés

A babot előző  nap áztassuk be.
A húst vágjuk 1,5 centis kockákra.
A hagymát és zöldségeket tisztítsuk meg.
A hagymát aprítsuk kis kockákra, a répát karikázzuk a krumplit pedig kockázzuk.
Nem bíztam a babban, így a beáztatott babot kicsit előfőztem.
A hagymát dinszteljük meg 1 kanál zsíron.
Dobjuk rá a húst, pirítsuk meg minden oldalról, majd adjuk hozzá az előfőzött babot és a babérlevelet. Dinszteljük együtt pár percig, majd szórjuk meg paprikával és öntsük fel vízzel.
1,5 órányi főzés után  adjuk hozzá a fűszereket, fokhagymát és a zöldségeket. Majd forrás után fedjük le és kis lángon még legalább 1 vagy 1,5 órát főzzük.
Kóstoljuk meg, ha kíván még valamilyen ízesítőt akkor azt pótoljuk.
1 tojásból készítsük el a csipetkét és a főzés végén adjuk a leveshez. Forraljuk együtt 5-10 percig, hintsük meg petrezselyemmel és kész is.
Tálaláskor aprítottam rá kevés medvehagymát.



2015. március 28.

FOKHAGYÁS TEJBEN PÁCOLT RÁNTOTT KARAJ MEDVEHAGYMÁS BURGONYÁVAL

fokhagymás tejben pácolt rántott karaj medvehagymás burgonyával

Tovább folytatódik a medvehagyma őrületem :)
Igazán nem egy nagy különlegesség, de mégis kicsit más, mint a megszokott és garantáltan sikert aratunk ezzel a fogással még a gyerekeknél is,

Hozzávalók

fejenként 2 szelet karajfilé (nálam 6 szelet)
bors
olaj a sütéshez

páchoz

2 dl tej
1 gerezd fokhagyma
3-4 szál medvehagyma 

panír

1 pohár zsemlemorzsa
1 pohár liszt
 2 tojás
2 evőkanál víz
2 csipet só

burgonya

70 - 80 dkg burgonya
1,5 dl víz
1,5 t.k. só
2 dl tej (lehet több is) 
3 dkg medvehagyma
1 k.k. őrölt bors
1 csipet szárított oregánó
1 csipet chili



Elkészítés

A húsokat vagdossuk be a szélein és klopfoljuk vékonyra egy fólia segítségével.
A tejet öntsük egy tálba, reszeljük bele a fokhagymát és aprítsuk bele a medvehagymát. Fektessük bele a szeleteket és hagyjuk 1 órát állni benne.
Az idő elteltével fektessük papírtörlőre a húsokat. Sózzuk, borsozzuk és panírozzuk be hagyományos módon. (liszt-tojás-zsemlemorzsa)
Majd forró olajban süssük aranybarnára.
A burgonyákat tisztítsuk meg és karikázzuk fel - jobb nem szétfővö fajtát választani, de akkor sincs tragédia, ha nincs otthon, darabosabb lesz.
Tegyük egy tapadásmentes nagy serpenyőbe, öntsünk rá kevés vizet és 1-2 kanál olívát, sózzuk meg és hagyjuk elfőni a vizet alóla. Majd apránként öntögessük fel a tejjel, közben sózzuk még, borsozzuk, adjunk hozzá oregánót és kevés chilit.
Fedjük le és kis lángon folyamatosan figyelve puhítsuk. A tejet addig pótolgassuk, amíg megpuhul a burgonya és krémes réteget képez rajta a tej.
A medvehagymát aprítsuk fel, mint a petrezselymet és borítsuk a krumplira. Keverjük el és nagyobb lángon enyhén pirítsuk pár percet.






2015. március 25.

MEGGYEL TÖLTÖTT GŐZGOMBÓC VANÍLIASODÓVAL

Gőzgombóc

Gondolom sokan ismeritek ezt az osztrák desszertet. Mi nagyon szeretjük és ezért gyakran is készítem, de a blogra még csak most kerül fel. Bármilyen lekvárral vagy gyümölccsel megtölthető, tálalható vaníliasodóval vagy vajban megforgatva. Nálunk ez a verzió a befutó. Most házi meggydzsem került bele, de ha nincs kéznél, akkor egy meggybefőtt levét forraljuk be fahéjjal, szegfűszeggel, cukorral és keményítővel, amikor sűrű, dobáljuk bele a meggyet és hagyjuk kihűlni és már kész is az isteni töltelék.

Hozzávalók

50 dkg liszt
2,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
2 evőkanál cukor
1 csipet só
1/2 citrom reszelt héja
1/2 narancs reszelt héja
3 dkg olvasztott vaj
1 tojás

1/2 üveg meggydzsem
15 dkg cukrozott mák
5 dkg vaj

1 csomag vaníliaöntet
a leírás szerinti tejmennyiség


Elkészítés

Az élesztőt futtassuk fel langyos, cukros tejben.
A tészta hozzávalóit tegyük egy tálba, borítsuk rá az élesztőt és alaposan dolgozzuk ki.
Pihentessük fél órát, majd vágjuk 8 vagy 10 egyenlő részre.
Gombócóljuk ki a tésztát.
Vegyünk a kezünkbe egy tésztalabdát, lapogassuk ki a tenyerünkben és tegyünk egy púpos teáskanál meggyet a közepébe, majd csipkedjük össze a széleket és megint formázzuk gombóccá.
Ezt tegyük meg mindegyik tésztalabdával.
A gőzölés okozta a legnagyobb problémát, de ügyesen megoldottam. Akinek van erre a célra alkalmas edénye, annak egyszerű a dolga, akinek nincs vegye elő a fantáziáját.
Egy fazékba tegyünk vizet és forraljuk fel. Én olyan széles peremű fazekat választottam, mint a mikró grillező rácsa. A rácsot rátettem a fazékra, egy papírtörlővel leterítettem ráhelyeztem 3 gombócot és letakartam egy nagy kerek tortaformával. Így tökéletesen elfért 3 gombócka. Kellő távolságra helyezzük őket egymástól, mert hatalmas nőnek majd.
20 percig hagyjuk gőzölődni őket.
Az elkészült gombócokat szedjük egy tálba, amibe olvasztott vajat tettük, forgassuk meg benne, majd szórjuk meg cukrozott, darált mákkal és öntsük nyakon vaníliasodóval. Narancs vagy citromhéjat reszeljünk a tetejére.
  Én most az egyszerűbb, zacskós változatot használtam az öntethez, de akinek ideje engedi készítse el házilag.




2015. március 22.

MEDVEHAGYMÁS RAKOTT KRUMPLI

medvehagymás rakott burgonya

A rakott krumplit el lehet készíteni többféle módon, hagyományosan, túróval, tengeri herkentyűkkel, sajttal vagy nélküle......, no meg medvehagymás besamellel is. A végeredmény, egy hihetetlenül krémes és zamatos egytálétel.
A szokásos hozzávalók kerültek bele, itt semmit sem variáltam. A tejföl maradt ki, amit medvehagymás besamellel helyettesítettem.
Aki szereti a rakott burgonyát és a medvehagymát is biztos, hogy imádni fogja ezt a verziót is.

Hozzávalók

1,5 kg burgonya
1 szál házi füstölt kolbász
6 tojás
20 dkg reszelt sajt

bors

besamelmártás

1 evőkanál vaj
1 evőkanál liszt
4 dl tej
5 dkg medvehagyma
1 evőkanál reszelt parmezán
1 k.k. só
1 k.k. fehér bors
1/4 reszelt szerecsendió


Elkészítés

A burgonyát héjastól főzzük meg sós vízben.
A tojásokat is főzzük keményre.
A megfőtt burgonyát  és a tojásokat hámozzuk meg, majd karikázzuk fel.
A kolbászt is szeleteljük.
1 kanál vajat olvasszunk fel egy kisebb lábasban, majd adjunk hozzá 1 púpos evőkanál lisztet.
A tejjel apránként öntsük fel és közben egy habverővel folyamatosan keverjük simára.
A medvehagymát vágjuk nagyon apróra.
A mártást ízesítsük sóval borssal, reszelt szerecsendióval, majd zúdítsuk bele a medvehagymát. Forraljuk 1-2 percig, adjuk hozzá a reszelt parmezánt és zárjuk el a tüzet.
Egy jénai alját béleljük ki a burgonyával, majd rakosgassuk rá a tojást és kolbászt. Sózzuk-borsozzuk, majd ismételjük a rétegzést addig amíg tart az alapanyagunk. Burgonyával zárjuk.
Öntsük nyakon a mártással, reszeljünk a tetejére sajtot, majd előmelegített 180 fokos sütőben, hőlégkeveréssel süssük aranybarnára, k.b. 35 perc.
Apróra vágott medvehagymával megszórva tálaljuk.




2015. március 20.

MEDVEHAGYMÁS-TÚRÓS STANGLI



medvehagymás stangli

Mindenhol medvehagymát látok és  már megint nem bírok magammal.
Folyamatosan medvehagymás recepteken töröm az agyam.
Tavaly folyamatosan a medvehagymás pogácsákat sütöttem, ezért az idén áttértem a medvehagymás stanglikra - fő a változatosság,
Szívből ajánlom kipróbálásra, mert nagyon finom.

Hozzávalók

25 dkg túró
20 dkg vaj
25 dkg liszt
5 dkg medvehagyma
1,5 t.k. só
1 t.k. sütőpor
1/4 t.k. fehér bors

tetejére

1 tojás
szezámmag


A recept elkészítése

A hideg vajat kockázzuk fel.
A medvehagymát aprítsuk fel.
Minden hozzávalót tegyünk egy nagy tálba és dolgozzuk össze.
Borítsuk egy lisztezett deszkára és gyúrjuk tésztává.
Tegyük műanyag fóliába és pihentessük pár órát a hűtőben, de az sem baj, ha 1 napra ott felejtjük.
Lisztezett felületen nyújtsuk 3-4 mm vékonyra a tésztát és egy pizzavágóval csíkozzuk fel. 1 x 10 centis csíkokat késztettem.
Tojással kenjük le és szezámmaggal szórjuk le a tetejét. 
A sütőt melegítsük elő 180 fokra és hőlégkeveréssel süssük aranysárgára, ez olyan 20 perc volt nálam.
A csíkokat meg is csavarhatjuk, úgy izgalmasabb formát kapunk.



2015. március 17.

LINZER (diós-lekváros)


A recept megegyezik a nem rég közzétett isler leírásával, mert az úgy tökéletes, ahogy van. Az az igazság, hogy én csak akkor szeretem az islert és a linzert is, ha diós a tészta, így ebbe is került. Aztán, ha a tészta megegyezik akkor még egy kevés isler is sikeredett. 
Nagyon finom, próbáljátok ki, 44 darab mini süti lesz ebből a mennyiségből, ha nagy a család akkor érdemes duplával indítani, mert gyorsan fogy.

Hozzávalók

30 dkg liszt
8 dkg darált dió
5 dkg zsír
15 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 csipet só
1-2 e.k. víz
1 üveg sárgabarack lekvár
porcukor vagy darált dió a szóráshoz

linzer

Elkészítés

A tészta hozzávalóit tegyük egy nagy tálba. 
Ügyeljünk arra, hogy a vaj és a zsír is hideg legyen.
Dolgozzuk össze az  alapanyagokat. Elég lassan alakul tésztává, de a kitartás tésztát terem. Ha nagyon nem akar összeállni, 1-2 evőkanál vízzel segítsünk neki, vagy aki ragaszkodik a tojáshoz, tehet bele egy tojássárgáját, én sosem szoktam-de nélküle is sikerülni fog.
Csomagoljuk a tésztát fóliába és tegyük 2 órára a hűtőbe, de az sem baj, ha előző nap elkészítjük.
A kidermedt tésztát vegyük ketté, az egyik felét tegyük vissza a hidegre, a másikat pedig lisztezett deszkán nyújtsuk ki vékonyra (2-3 mm).
Szaggassunk kis köröket belőle és tegyük vissza hűlni. A tészta másik felével is tegyük ugyanezt. A kiszaggatott tészták felébe nyomjunk kis lyukakat, ezek lesznek a tetők.
Sütés előtt jól hűtsük le.
180 fokos előmelegített hőlégkeveréses sütőben 8 percig süssük.
Hagyjuk teljesen kihűlni. 
Melegen ne nyúljunk hozzájuk, mert még puhák.
Tegyünk 1 t.k. lekvárt a korongokra, majd óvatosan nyomjuk rá a lyukas korongokat.
Porcukorral megszórva tálaljuk.

mákos linzer recept
színes linzerek





2015. március 14.

CHILIS JOGHURTBAN PÁCOLT TARJA BROKKOLIS RIZZSEL

chilis joghurtban pácolt tarja brokkolis rizzsel

Nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető ez a hétköznapi alapanyagokból összerakott étel és mégis hihetetlen izgalmas ízélménnyel gazdagodunk.

Hozzávalók 
(3 főre)

6 szelet kicsontozott tarja
2 e.k. olaj
bors

pác

1 nagy pohár joghurt
1 t.k. őrölt chili
1 t.k. füstölt paprika
1 t.k. dijoni mustár

brokkolis rizs

2 evőkanál olíva
2 dl jázmin rizs
1 kisebb vöröshagyma
1 kisebb brokkoli
2 gerezd fokhagyma
1 k.k. őrölt bors
1 t.k.só
kevés reszelt szerecsendió
5 dkg vaj
4 dl víz
friss petrezselyem


Elkészítés

A pác hozzávalóit keverjük össze egy tálban.
A hússzeletek széleit kissé vagdossuk be és klopfoljuk ki. (azért kell bevagdosni, hogy ne kunkorodjon fel a hús sütés közben.)
Kenegessük be a páccal az előkészített szeleteket és 1 órát hagyjuk benne, szobahőmérsékleten.

A hagymát tisztítsuk és aprítsuk.
Egy serpenyőben hevítsünk kevés olívát, dobjuk rá a hagymát és pároljuk üvegesre. Borítsuk rá a rizst, keverjük el, majd adjuk hozzá a rózsáira szedett brokkolit. 2 percig dinszteljük együtt, majd fokozatosan öntögessük fel a vízzel. Én úgy készítettem, mint a rizottót, hogy amikor elpárolgott a merőkanálnyi folyadék, akkor adtam hozzá a következő adagot. Közben fűszerezzük sóval, borssal és szerecsendióval a vége felé pedig a reszelt fokhagymával.
17 perc alatt csodásan megpuhul a rizs és a brokkoli is.
Végezetül pedig keverjük el benne a hideg vajat és a felaprított petrezselymet.

A bepácolt húst sózzuk és borsozzuk és forró serpenyőben kevéske olajon hirtelen süssük ki. Hamar elkészül, mert a joghurt rendesen megdolgozta a hús rostjait.
Friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk.




2015. március 12.

SAINT HONORE TORTA

Saint Honore torta

Moziban láttam az Ízek palotája című filmet, aztán most a televízióban is leadták és újra magával ragadott. Egy zseniális szakácsnőről szól aki egy évre elmenekül a világ végére, de ott sem hazudtolja meg önmagát. A búcsúestjén ezzel az isteni tortával  kápráztatja el a nagyérdeműt.

Anyukámnak születésnapja volt, így nem volt kétséges, hogy Saint Honore tortával fogom felköszönteni.

 A másik apropó, hogy elmúlt 3 éves a blogom. A 3 év alatt 525 recept született és rengeteg ismeretség, barátság. Millió hála és köszönet nektek, drága olvasóim! Köszönöm, hogy vagytok nekem :)

Nem kell hozzá sok alapanyag és az elkészítése sem bonyolult, viszont hatalmas dicséreteket zsebelhetünk be vele.
Időspórolás miatt a krémet nem én főztem, de ez cseppet sem rontott az élvezeti fokán.

A golyókból több készült, mint ami a képen látható, tehát bőséggel tornyozhatjuk  a torta tetején, de sajnos menet közben elfogytak :)

Hozzávalók

égetett tészta

2 dl víz
20 dkg liszt
20 dkg vaj
1 csipet só
1 evőkanál cukor
5 tojás

krém

1 csomag Dr. Oetker Házi krémes krém
8 dl tej

hab

3 dl habtejszín
1 csomag habfixáló

karamell

25 dkg cukor
1 kanál víz


A torta elkészítése

A tésztát elkészíthetjük előző nap is, így megkönnyíthetjük saját dolgunkat.
Egy fazékba öntsünk 2 dl. vizet, adjuk hozzá a vajat, csipet sót és a kanál cukrot.
Melegítsük addig, hogy a vaj teljesen elolvadjon.
Amikor a vaj elolvadt, öntsük bele a lisztet. Egy fakanállal kevergessük addig, amíg egy nagy gombóccá összeáll.
Hagyjuk kissé lehűlni, majd a tojásokat egyenként dolgozzuk a masszába.
Nálam most 5 tojás kellett a megfelelő állag eléréséhez, de van amikor 4 is elég.
Amikor egy sűrű, a fakanálról lassan lecseppenő tésztát kapunk, akkor jó.
Töltsük nyomózsákba a masszát.
Egy sütőpapírra rajzoljunk 2 darab 16 centi átmérőjű kört.
A nyomózsák segítségével formázzuk meg a két kört, csigavonalban haladva egyszerűen kialakul. Ez a két lap lesz a torta váza.
A maradék tésztából pedig apró golyócskákat nyomjunk egy másik tepsire.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
Süssük addig a tésztát, amíg egy kis színt kap, ez olyan 20 perc lehet, majd vegyük vissza a hőfokot 150 fokra és még süssük 20 percet. 
A legegyszerűbb úgy ellenőrizni a tésztát, hogy kiveszünk egyet, megkopogtatjuk az alját, ha kong, akkor elkészült. A két lapot 6-7 perccel tovább kell sütni, mint a golyókat.
Hagyjuk teljesen kihűlni a tésztát.
A krémet készítsük el az utasításoknak megfelelően.
A habot verjük fel a habfixálóval.
Mind a két krémet töltsük csillagcsöves nyomózsákba.
Készítsük el a karamellt.
1 kanál vízzel tegyük egy lábasba a cukrot és hagyjuk karamellizálódni.
A kész karamellel nagyon gyorsan és óvatosan kell dolgozni.
Szúrjuk egy villára a golyókat és a tetejüket mártsuk a karamellbe, majd szilikonlapon hagyjuk megdermedni.
A karamell, ha kezd besűrűsödni, akkor tegyük vissza kicsit a tűzre, hogy tovább tudjunk dolgozni vele.
A karamellel bevont golyókat töltsük meg a sárga krémmel. Az aljába szúrjunk 1 lyukat és nyomjuk bele a krémet a zsák segítségével.
Tegyük le az egyik kerek lapot. Nyomkodjunk rá a krémből kis kupacokat, helyezzünk el rajta 6 golyót, majd tegyük rá a másik lapot. Ennek a tetejére is nyomkodjunk krémet és helyezzünk el rajta pár golyót.
Amikor ezzel megvagyunk tejszínhabbal és a maradék krémmel töltsük ki a hézagokat.
A karamellbe mártsuk bele a kanalat és csurgassuk a tortára, hogy jusson bőséggel mindenhova.
Tipp: A betöltést pár órával a tálalás előtt végezzük, mert ha sokat áll a torta, megszívja magát és felpuhul. Persze, van aki ezt úgy szereti, de szerintem jobb frissen.

Hasonlóan készül a képviselőfánk  http://csaak.blogspot.hu/2014/01/kepviselofank.html

és a profiterol




2015. március 7.

HÁZI RAVIOLI KOLBÁSZOS JUHTÚRÓVAL TÖLTVE, VARGÁNYAMÁRTÁSSAL

házi ravioli vargányamártással

Ráértem, így egy kicsit elszórakoztam. Végre kibontottam a csomagolásából a 3 éve porosodó ravioli készítőmet és kipróbáltam. Már menet közben tudtam, hogy nem fogom szeretni és nem is tetszik igazán a végeredmény. Így kétféle formában készült ravioli. A töltelék és a mártás ugyanaz, de a megjelenés különböző. Az igazság az, hogy először és utoljára használtam ezt a műanyag csodát, maradok inkább a hagyományos kiszaggatós módszernél.
Leírom azért annak a használatát is, hátha valakinek bejön.

Hozzávalók

tészta

2 tojás
20 dkg liszt
1,5 evőkanál extra szűz olíva

töltelék

5 dkg juhtúró
10 dkg krémsajt
4 dkg füstölt kolbász
1/2 csokor petrezselyem
2 zsályalevél
5 dkg reszelt sajt
bors
chili

szósz

3 dkg szárított vargánya
1 evőkanál vaj
1 csapott evőkanál liszt
0,5 dl tejszín
2 dl víz
bors
petrezselyem
2 csipet szárított oregánó



Elkészítés


Tészta: a lisztet összegyúrjuk a tojásokkal és egy kis extra szűz olívával dúsítjuk. Én mindig teszek hozzá olívát, mert így könnyebb összedolgozni és az állagának, ízének is jót tesz.
Az elkészült tésztát takarjuk le fóliával és hagyjuk fél órát állni.

Töltelék: a hozzávalókat tegyük egy tálba és egy villa segítségével dolgozzuk simára. A kolbászt aprítsuk apró kis kockákra és legvégül keverjük a masszába. A fűszerezést mindenki igazítsa ízlésének megfelelően.

Vargányaszósz: A szárított vargányát áztassuk 2 dl forró vízbe, majd 15 perc után vegyük ki a vízből és aprítsuk fel egy éles kés segítségévvel. A vizet ki ne öntsük, mert az lesz az alapja az öntetnek.
Egy serpenyőben hevítsük fel a vajat, adjuk hozzá a lisztet, keverjük el, majd egy kis tejszínnel öntsük fel, keverjük simára.
Adjuk hozzá a vargánya levét és a felaprított vargányát, majd a fűszereket és petrezselymet. Forraljuk sűrű mártássá.

Amikor mindennel elkészültünk, jöhet a tészta nyújtása.
A legegyszerűbb, ha négybe vesszük a gombócunkat és egyenként átdolgozzuk. Egy kicsit lelapítjuk és a tésztanyújtó géppel fokozatonként kinyújtjuk.
Természetesen, ha nincs gép, akkor egy sodrófával nyújtsuk vékony, hosszú csíkokra.



Raviolikészítővel

 Amennyiben van ilyen raviolikészítőnk, lisztezzük be, majd fektessük rá az egyik tésztalapot, egy kiskanál segítségével halmozzuk a tölteléket a mélyedésekbe.
Fogjunk egy ecsetet amit vízbe mártunk és kenegessük le vele a töltelékek körül a tésztát. Ez segít majd jól összetapasztani a két réteget.
A következő lapot fektessük a megtöltött réteg tetejére és egy sodrófa segítségével többször sodorjuk át, hogy megkapjuk a szögletes formákat.
Fordítsuk meg a készítőt és az ujjunk segítségével nyomkodjuk ki az elkészült raviolikat.


Hagyományos módon 



A kinyújtott tésztacsíkot fektessük lisztezett deszkára, 4-5 centinként halmozzunk rá tölteléket.
Egy vizes ecsettel kenegessük le a tésztát a töltelékek körül.
Fektessük rá a másik tésztacsíkot. Kicsit nyomogassuk le az ujjunkkal a kupacok körül a tésztát, majd egy nekünk szimpatikus formával szaggassuk ki.
Szerintem sokkal mutatósabb és egyszerűbb az ezzel a módszerrel készült végeredmény.
Lobogó, sós vízben főzzük ki a raviolit, ami 2-3 perc alatt elkészül, hiszen friss tésztával dolgozunk.
Szűrjük le és a szósszal, sajttal, friss zöldekkel azonnal tálaljuk.




2015. február 27.

MENNYEI DIÓTORTA DIÓGRILLÁZZSAL (lisztmentes)



Az IKEA-as mandulatorta mintájára készítettem el ezt a sütit dióval.
Meg kell, hogy mondjam az eredeti verzió valami isteni, de ez a diós túltesz rajta. Egyszerűen abbahagyhatatlan és képtelenség eleget sütni belőle. A ropogós diógrillázs felteszi a koronát erre a finomságra. Szívből ajánlom kipróbálásra.
Akkor a legfinomabb, ha állt már egy napot a hűtőben, de ezt az időt képtelenség kivárni.

Hozzávalók

tészta

5 tojásfehérje (közepes méretű)
12 dkg barna cukor
25 dkg darált dió
2 csepp citrom

krém

5 tojássárgája
4 dkg cukor
5 dkg fehér csokoládé
1 evőkanál keményítő
1,5 dl tejszín vagy tej
20 dkg vaj

grillázs

20 dkg cukor
5 dkg tisztított dió
1-2 csepp víz


A torta elkészítése

A tojásokat válasszuk szét.
A fehérjét verjük kemény habbá a citrommal, majd apránként adagoljuk hozzá a cukrot. A kemény, fényes habba majd a végén egy lapáttal forgassuk bele a darált diót.
Egy 23 centis tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, öntsük bele a sűrű masszát, ütögessük a pulthoz, hogy egyenletesen elterüljön.
175 fokon 30 perc alatt süssük készre.
Rácson hűtsük ki, de ne mozgassuk és ne akarjuk leszedni melegen a papírt, mert nagyon törékeny és szétesik. Érdemes a hűtőben tartani 1-2 órát betöltés előtt.

A sárgákat tegyük egy tálba, adjuk hozzá a tejszínt, cukrot és keményítőt.
Állítsuk gőz fölé és egy habverővel kevergetve főzzünk sűrű krémet belőle.
(a tál alja ne érjen a vízbe és eltart egy ideig, amíg besűrűsödik)
A sűrű krémbe tördeljük a csokoládét és keverjük simára, majd apránként adagoljuk hozzá a szobahőmérsékletű vajat. Mindig csak keveset, amikor szépen elkeveredett jöhet a következő adag.
Felhasználásig a hűtőben tároljuk.

A kristálycukrot tegyük egy száraz lábasba, adhatunk hozzá 1-2 csepp vizet és hagyjuk megkaramellízálódni. Amikor szép barna a színe  dobáljuk bele a diószemeket és azonnal borítsuk egy szilikonlapra. Hagyjuk teljesen kihűlni.
A kihűlt grillázst tördeljük egy mozsárba és őröljük durvára.
Pár nagyobb darabot félretehetünk dekorálni.

Szerintem a legnehezebb feladat kettévágni ezt a törékeny, vékony tortalapot, de megoldható egy hosszú, recés késsel. Esetleg két lapot sütni, az a legegyszerűbb.
Kenjük meg krémmel az alsó lapot, majd tegyük rá a tetejét és azt is kenjük meg a maradék krémmel.
A tetejét szórjuk meg a grillázs egy részével és tegyük a hűtőbe, legalább 1-2 órára.
Tálaláskor szórjuk meg vastagon a grillázzsal.
A grillázs nedvesség hatására tönkremegy, így felhasználásig egy nedvességtől elzárt fémdobozban tároljuk. Ezért is kell tálalás előtt megszórni vele.







2015. február 26.

MARHAHÚSOS PIZZA CHILI SZÓSSZAL ÉS ZÖLDPAPRIKÁVAL

marhahúsos pizza


Szerintem a pizza megunhatatlan és remek megoldás a maradékok felhasználására.
Nálam a papírvékony tészta a befutó, de aki a vastagabbat kedveli, ne vékonyítsa el ennyire.

Hozzávalók

tészta

50 dkg liszt
2,5 dl víz
1/2 dl extra szűz olíva
1 t.k. szárított oregánó
1 t.k. só
1 t.k. cukor
1 dkg élesztő

feltét

35 dkg darált marhahús
1 kisebb vöröshagyma
1/4 zeller
0,5 l sűrített paradicsom
1 hámozott paradicsom konzerv
2 ág friss rozmaring
2 babér
1 t.k. bazsalikom
1 t,k oregánó
1 dl víz
1 t.k. só
1 t.k. füstölt paprika
1/2 k.k. bors
1/2 k.k. kakukkfű
2 gerezd fokhagyma
1-2 t.k. cukor
25 dkg olvadós reszelt sajt

tálaláshoz

1 csokor petrezselyem
1 zöldpaprika
chili szósz




Elkészítés

Az élesztőt futtassuk fel langyos cukros vízben.
A lisztet borítsuk egy nagy tálba, de csak 45 dekát. 
Borítsuk rá az élesztős vizet, adjuk hozzá a cukrot, olívát és morzsoljuk bele az oregánót.
Alaposan dolgozzuk össze, majd egy deszkára borítva dagasszuk rugalmas tésztává. A maradék lisztet apránként dolgozzuk hozzá, ha ragacsos lenne a tészta, de óvatosan, ne legyen nagyon kemény, mert akkor nehéz lesz vékonyra nyújtani.
Fóliázzuk le és hagyjuk 1 órát pihenni.
Osszuk 3 cipóra, egyenként dolgozzuk át őket és megint hagyjuk fél órát pihenni.

A hagymát tisztítsuk és aprítsuk.
Kevés olíván dinszteljük meg, majd adjuk hozzá a húst. Pirítsuk le, majd szórjuk rá a fűszereket, öntsük fel a sűrített paradicsommal, a hámozott paradicsommal és kevés vízzel. Amikor forr, vegyük kisebbre a lángot és főzzük sűrű szósszá. 
Hagyjuk kihűlni.
A pizzákat nyújtsuk szabályos nagy körökre. A legjobb, ha van kerek pizzasütőnk, ha nincs akkor nagy tepsire tegyük, aminek az alját darával megszórunk.
A sütőt melegítsük elő 220 fokra.
Kenjük meg a pizzákat a szósszal, reszeljünk rá sok sajtot, 1-2 szem olajbogyó is jól illik hozzá, majd süssük ropogósra. 8-10 perc elég szokott lenni neki.
Az elkészült pizzákat szórjuk meg friss petrezselyemmel és vékony csíkikra vágott zöldpaprikával és locsoljuk meg chili szósszal. Friss paradicsomkarikák is jól illenek hozzá.

Nálam 3 db 32 centis pizza készül ebből a mennyiségből.



2015. február 20.

ISLER DIÓVAL ÉS A SZOLNOKI HABOS ISLER

Isler

Be kell, hogy valljam, ritkán aratok ekkora sikert a sütikkel, mint most ezzel a roppant egyszerű islerrel, pedig aztán elég siralmas a kinézetük. Persze, ha volt már készen tésztám, akkor kipróbáltam a híres-neves szolnoki islert is, így két legyet ütöttem egy csapásra.
Sajnos szélviharban fotóztam és teleszórta a szél morzsákkal a sütiket, ezért nem szép fényes a felületük, így jobban fokozván az amúgy sem tetszetős megjelenést, de ez a tény semmit sem vont le az élvezeti-értékéből.
A hagyományos isler házi málnalekvárral töltöttem meg. A szolnoki változatnál annyiban tértem el az eredeti recepttől, hogy kevesebb habot tettem bele és a cukorsziruppal felvert tojásfehérje helyett gőz felett felvert habot készítettem. Egyszer kipróbáltam a sziruposat és nem lett tökéletes, most pedig nem volt kedvem kísérletezni, maradtam a bevált módszernél. 

Hozzávalók

linzertészta

30 dkg liszt
8 dkg pörkölt, darált dió
20 dkg zsiradék (15 dkg vaj + 5 dkg zsír)
10 dkg porcukor
1 csipet só

töltelék

málna vagy más nekünk szimpatikus lekvár

4 tojásfehérje
18 dkg cukor

bevonás

20 dkg étcsokoládé
2 evőkanál olaj

szolnoki habos isler

A sütemény elkészítése

A diót pirítsuk meg, majd daráljuk le.
A lisztet szitáljuk egy nagy tálba, adjuk hozzá a darált diót, a hideg zsiradékot és a porcukrot, no meg egy csipet sót.
Addig gyúrjuk, amíg szépen összeáll a tészta. Ez eltart egy ideig, de megéri a fáradtságot.
Az elkészült tésztát tegyük műanyag fóliába és pihentessük 1-2 órát a hűtőben, az sem baj, ha csak másnap használjuk fel.
A kipihentetett tésztát gyúrjuk át, majd enyhén lisztezett deszkán vagy két fólia között nyújtsuk 3 mm vékonyra és szaggassunk köröket belőle.
A köröket helyezzük sütőpapírral fedett tepsire és 170 fokon hőlégkeveréssel süssük szép világosra, ha kezd egy részen színt kapni, azonnal vegyük ki, nálam 9 percet sültek,
Hagyjuk a tepsin teljesen kihűlni, ne fogdossuk, mert puha, ha kihűlt csodásan lejön a papírról.
Egy lábasban tegyük vizet forralni. Amikor forr, vegyük kicsire a tüzet.
A tojásfehérjét verjük fel 3/4-ig, majd folytonos habverés közepette kezdjük el a cukrot hozzáadagolni és állítsuk a vizes fazék tetejére. Az összes cukrot adagoljuk hozzá és ne hagyjuk abba a verést. Pár perc elteltével az ujjunkkal nyúljunk bele és ha érezzük, hogy jó langyos, akkor állítsuk egy hideg vízzel teli edénybe és teljes kihűlésig verjük, majd kész.
Nyomózsákba töltjük és az alsó tésztára vastagon nyomunk a krémből, majd rátesszük a kalapját. 
Csokoládét olvasztunk olajjal és ebbe mártogatjuk. Bevallom, hogy én nem tudtam szépen kimártani a betöltött islereket, mert rengeteg csokoládéra lett volna szükség hozzá, ezért csak a kalapját csokiztam be.
A lekváros islerrel egyszerű a dolgunk, megkenjük az alját, a tetejét rátesszük, hagyjuk egy kicsit összeállni, majd olvasztott csokoládéba mártjuk.

Itt a videó, ahonnan szedtem az ötletet: http://youtu.be/-x6qQV_57ps 





2015. február 18.

NAGYON CSOKIS MUFFIN CHILIVEL

chilis csokoládés muffin

Nem ezek a muffinok a világ legszebbjei, viszont nagyon finomak.  A tésztája nagyon klassz, a brownie-hoz hasonlít egy kicsit, nem az a fűrészporos amivel gyakran találkozunk.

Hozzávalók

12 dkg vaj
15 dkg liszt
10 dkg mandula
10 dkg étcsokoládé
2 t.k. kakaó
1 k.k. chili
2 t.k. sütőpor
2 tojás
10 dkg cukor
3 dl tej
1/2 k.k. só
5 dkg fehér csokoládé
5 dkg csokoládélencse
krém a tetejére (nálam dr. Oetker csokikrém+ tej)
reszelt fehér csokoládé


A recept elkészítése

Vízgőz felett olvasszuk fel a csokoládét a vajjal.
A mandulát pörköljük meg és daráljuk le.
A lisztet, mandulát, kakaót, chilit, sütőport és a sót vegyítsük el egymással(száraz hozzávalók).
A tojást keverjük ki a cukorral majd a tejjel, majd adjuk hozzá a vajas csokoládét (nedves hozzávalók). Végül vegyítsük a liszthez és szórjuk bele a csokidarabokat.
Nem kell gép hozzá egy sima habverővel könnyen összedolgozható és nem is szabad  túlkeverni
A formát béleljük ki kapszlikkal.
A sütőt melegítsük elő 170 fokra, légkeveréssel.
Kanalazzuk a kapszlikba a masszát. 12 darabra elegendő, majd tegyük a sütőbe és 20-25 perc alatt süssük készre. Ellenőrizhetjük tűpróbával.
Én most a krémet lusta háziasszony módjára oldottam meg dr. Oetker csokoládés tortakrémet felvertem hideg tejjel és már tettem is a sütik tetejére.
Aki nem szereti a pikánsabb desszerteket, hagyja ki a chilit, akkor egy nagyon csokis sütit kap, de a sót nem szabad kispórolni, mert az hozza ki igazán a csokoládé ízét.
Természetesen csodásan dekorálható, de nálam ez most kimaradt :)





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...