2012. december 18.

RÁKKRÉMLEVES ILLÚZIÓ


Miért ez a cím? Azért, mert nem igazi rákból készítettem, viszont az íze rák volt. Az üzletben mindig nézegettem a surimi nevű valamit, sőt vettem is. Soha nem  értettem, hogy mit lehet kezdeni ezzel a szörnyűséggel. A közelmúltban bevásároltam elég sok tengeri finomságot, de teljesen kiborultam az áraktól. Ekkor jutott eszembe ez az olcsó imitáció. Úgy  döntöttem, hogy hasznosítom, sőt valami finomat varázsolok belőle. Képzeljétek sikerült:)
Nagyon egyszerű és 10 perc alatt elkészül.

Hozzávalók

40 dkg surimi a jobb minőségű
3 dl tejszín
1 citrom
pici fehérbor
fejenként 3-4 db garnéla
só, bors
kapor
pici olíva
kevés petrus
víz
pici olíva

Elkészítés

Ezt a csodás alapanyagot, ami a surimi vagdossuk kisebb darabokra és tegyük egy fazékba. Öntsük fel 5-6 dl vízzel, sózzuk meg és főzzük meg. Ez olyan 5 perc alatt megtörténik. Turmixoljuk össze, majd öntsük fel tejszínnel és forraljunk rajta egyet. Borssal és pici borral ízesítsük, majd megint turmixoljuk át. Ezzel kész a leves.  Ha nagyon sűrű akkor hígítsuk vízzel és tejszínnel.
Egy serpenyőben  kevés olívát hevítsünk, dobáljuk bele a rákokat, szórjuk meg friss petrezselyemmel és 2 perc alatt pirítsuk meg, majd facsarjunk rá citromot. 
A leveseket merjük tányérokba, szórjuk meg kevés kaporral, a rákokat tegyük a leves tetejére és friss citromlével koronázzuk meg. Fontos kevés citrom bele!
Ugye milyen egyszerű:) 
Ráadásul a lányom szerint teljesen rák íze volt.



5 megjegyzés:

  1. Gőzöm nincs mi az a surimi, de a leves jól néz ki, ha rákíze van, akkor finom lehet csak:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Trollanyu:) A surimi az egy rákimitáció, fehér rudacskák.Különböző hal és rákmaradványokból préselik. Ezt az egy fogyasztható formáját találtam idáig. Ez a levesre viszont tényleg vállalható.

    VálaszTörlés
  3. Én is imádom a rákot és a rákízt is:) Ha erre jársz (Dublinban), szólj, mert itt nagyon sok tengeri herkentyű van , könnyebb és olcsóbb hozzájutni mint Magyarországon...és frissek...:)

    VálaszTörlés
  4. Szaladok Erika:)))Irigyellek is téged és Trollanyut is, hogy könnyen hozzájuttok a finomságokhoz. Én nyaranta eszem tele magam Görögországban tengeri kütyükkel, és akkor nagyon boldog vagyok.

    VálaszTörlés
  5. Imádom a rákot. Szoktunk csinálni sima, mini friss rákot sok sok fokhagymával és chillivel. Gyors és nagyon finom, bár nem mondanám laktatónak. Pontosabban igen, ha sokat veszel, csak akkor meg nem túl költséghatékony. Facebookon van most egy receptverseny, hátha érdekel. Kedvenc recepteket lehet feltölteni és nyerni ezt-azt: http://redir.ec/receptjatek

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...