2012. november 9.

MOSKAUER ( MOSZKVAI SÜTI)

Moskauer

Nem tudom, hogy ti mennyire szeretitek ezt a sütikét, én imádom. Teljesen a gyerekkoromat idézi. Akkoriban nagy sláger volt ez a finomság, minden valamit magára adó cukrászdában lehetett kapni. Aztán a feledésbe merült, most viszont megint látom pár helyen, de horror áron. Ezért szántam rá kis időt és elkészítettem. Nagyon egyszerű és nem is annyira macerás.  Bevallom elromlott a digitális mérlegem, így nem is tudtam  pontosan méricskélni, és így is teljesen jó lett. 
Sokkal egyszerűbb a dolgunk, ha van cukrozott narancshéjunk és tisztított diónk. Nekem nem volt kéznél egyik sem, így kicsit tovább tartott az elkészítés, mint terveztem.


Hozzávalók
30 db

10 ek tejszín
10 dkg vaj
3 ek cukor
2 ek liszt
1 narancs héja (cukrozott)
1 marék dió
10 dkg étcsokoládé


Elkészítés

A tejszínt, vajat és a cukrot lábasba tesszük és forrásig melegítjük. Amikor forr levesszük a tűzről és hozzákeverjük a lisztet, diót és narancshéjat, majd  lehűtjük.

Cukrozott narancshéj házilag.
Hámozzuk meg nagyon vékonyan a narancsot, a fehér részére nincs szükség. Nekem van egy ezer éves zöldséghámozóm, ami 1-2 mm vékonyan hámoz, én azzal szoktam. Tegyük egy tál hideg vízbe a héjakat és áztassuk 1 órát. Majd cseréljük le a vizet és forraljuk fel, majd ezt is cseréljük le és újra forraljuk, de ekkor már tegyünk a vízhez u.a. cukrot és így főzzük, legalább fél órát, majd szűrjük le a héjat és szárítsuk meg. A Moscauer-hez  aprítsuk pár milliméteres darabokra.

Dió.
A diót pucoljuk meg és egy mozsárban aprítsuk kicsit durvára, ne daráljuk, akkor jó, ha maradnak pici darabok benne.

A masszánk akkor jó, ha lassan szétterül. (ha hígnak találjuk, kevéske liszttel még sűríthetjük ) Lehet nyomózsákba tölteni és úgy diónyi darabokat nyomni a sütőpapírra, de  én csak kanállal halmoztam és egy villával ellapogattam a tetejüket. Szerintem nem kell szabályos köröket készíteni.
180 fokos sütőben 12 perc alatt sütöttem készre. Akkor jó, amikor a szélei barnulni kezdenek.
Melegen puha, de szépen megkeményedik és ropogóssá válik, ha kihűl.


Csokoládét olvasszunk fel és a kihűlt sütik egyik oldalát mártsuk bele. Én szilikonlapáttal kentem be. Tegyük vissza a sütőpapírra és hagyjuk teljesen megdermedni a csokoládét.
Dobozban eltartható napokig. Ajándéknak is érdemes elkészíteni, hiszen mindenki örül egy ilyen finomságnak :)

Miután elkészültem vele, találtam egy jó kis videót a folyamatról.

Katt ide!


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...