2014. március 20.

GOMBAPAPRIKÁS FÜSTÖLT PAPRIKÁVAL ÉS MEDVEHAGYMÁS GALUSKÁVAL


Még egy kis medvehagyma :) A gyerek már lázadásba tört ki ennél a kajánál, így vissza kell fognom magam medvehagymailag :)
A gombapaprikást nem hagyományosan ízesítettem, teljesen más irányba vittem a fűszerezését. Mindenkinek ízlett.

Hozzávalók

60 dkg gomba (csiperke)
1,5 dkg szárított vargánya
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 nagy pohár tejföl
1 evőkanál liszt
1/2 csokor petrezselyem
1/2 csokor medvehagyma
2 t.k. füstölt paprika
1 t.k. szárított oregánó
1/2 t.k. bazsalikom
1/2 t.k. őrölt bors
1 csipet csilipehely
2-3 dl víz

2 tojás
20 dkg liszt
kevés víz
1 k.k.só
medvehagyma (maroknyi)



Elkészítés

A megtisztított hagymát kockázzuk fel, a gombát pedig szeleteljük.
A vargányát forrázzuk le 2 dl forrásban lévő vízzel.
Kevés olajon dinszteljük meg a hagymát, majd tegyük rá a gombát és az oregánót, sózzuk meg.
Addig hagyjuk amíg levet ereszt, majd elfövi.
A beáztatott vargányát vágjuk nagyon apróra, majd tegyük a megdinsztelődött gombára.
 Fűszerezzük be, öntsük fel a vargánya áztatóvizével. (pótoljuk vízzel, ha nem lepi el a gombákat) Amikor forr, habarjuk be. Lisztet keverjük csomómentesre a tejföllel, majd hőkiegyenlítéssel adjuk a gombához. Forraljuk 2-3 percet, majd apróra vágott petrezselyemmel és medvehagymával koronázzuk meg.
Közben készítsük el a nokedlit. A 2 tojást keverjük el liszttel, vízzel és kevés sóval, majd fél csomag apróra vágott medvehagymával. (a szokásos módon készítsünk nokedlit, amihez medvehagymát keverünk.
Lobogó sós vízben főzzük készre.
Tejöllel meglocsolva és petrezselyemmel megszórva tálaljuk.



14 megjegyzés:

  1. Ti aztán medvehagymát esztek medvehagymával:) Én nem tiltakoztam volna, nagyon finom lehet:)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg egy kissé túlzásba estem a medvehagymát illetően :) Végül senki sem panaszkodott :)

    VálaszTörlés
  3. Küldjél nekem egy tálkával légy szíves... :P

    VálaszTörlés
  4. Nálam is állandó a brummogás, hiába, rövid a szezon... ;-)

    VálaszTörlés
  5. Mesteri ebéd! Legközelebb ha veszek medvehagymát, biztos teszek a nokedlibe... Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  6. Látom tobzódtok a medvehagymában:-) Én nem lázadnék...
    Nagyon szépre alkottad meg ezt az ételt is, meg persze finomra. A gombapaprikás nálunk is nagy kedvenc, a héten is ettünk, csakhogy puliszkával.

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen Gerdi :) Képzeld a puliszkával már 2 x is próbálkoztam, de nem ették :(

    VálaszTörlés
  8. Nekem tetszik a gombapaprikás ezzel az ízesítéssel is, nagyon finom lehet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Hankka :) Minden előzetes morgolódás ellenére gyorsan fogyott. Szerintem is nagyon finom volt :)

      Törlés
  9. Maradt még egy picike számomra? Nagyon guszta! Tetszik az egész, úgy ahogy van! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Finom is volt :) Örülök, hogy tetszik neked Csigabige, máris küldöm :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...