2014. március 7.

JOGHURTOS, SZIRUPOS CITROMTORTA ( Meyer citromból)

joghurtos, szirupos citromtorta

Van már egy citromtorta a blogon Limonádé szelet névre hallgat. Az egyik nagy kedvencünk, sosem tudok eleget sütni belőle. A Good Food magazin tavaly áprilisi számában volt ez az egészségesebbnek mondott változata, én meg kipróbáltam, igaz kicsit változtattam rajta. Étolaj helyett, kókuszolajat használtam és rendes citrom helyett Meyer citromot, de a díszítéshez már nem maradt a 3 szemből.
Más az állaga és az íze is. Persze, így is nagyon finom. A rengeteg szirupnak köszönhetően szaftos és ragacsos.

Hozzávalók

75 ml étolaj (nálam kókuszolaj)
175 gramm liszt
2,5 t.k. sütőpor
50 gramm őrölt mandula
50 gramm kukoricaliszt
2 citrom reszelt héja (Meyer citrom)
140 gramm világos nádcukor
1 csipet só
2 nagy tojás
250 gramm natúr joghurt
1/2 citrom leve (Meyer)
szirup
3 citrom leve
3 evőkanál cukor


Elkészítés

A lisztet, sütőport, mandulát, csipet sót és a kukoricalisztet keverjük el, adjuk hozzá a cukrot, azzal is keverjük.
Egy másik tálba üssük fel a két tojást, kicsit verjük fel, majd a joghurttal és  kókuszolajjal keverjük simára.
Adjuk a lisztes keverékhez a tojásosat és dolgozzuk össze. Nem kell gép hozzá, elég egy fakanállal kikeverni, mert nem kell tökéletesre kidolgozni a masszát.
A légkeveréses sütőt melegítsük elő 160 fokra .
Egy 20 centis formát kenjünk ki kókuszolajjal és lisztezzük, majd borítsuk bele a masszát, aminek a tetejét egyengessük el és 40-45 perc alatt süssük készre. Tűpróbával ellenőrizzük. Az utolsó 15 percben borítsuk le sütőpapírral a torta tetejét, hogy ne barnuljon.
A citromlevet és a cukrot egy kis lábasban főzzük össze. 1-2 perc forralás után vegyük le a tűzről.
A megsült tortán  egy szívószál segítségével szurkáljunk lyukakat és alaposan locsoljuk meg a sziruppal.
Hagyjuk teljesen kihűlni, addigra felszívja az összes szirupot.
Hidegen tudjuk szépen szeletelni.
Én még 1 citromot ráfacsartam csak úgy magában, de ez nem fontos.



Meyer citrom - január és február tájékán bukkanhatunk rá, ugyanis ilyenkor érik. Sokan nem ismerik, sőt a zöldségesek sem tudják mire vélni a szép sárga  citromok között felbukkanó narancsos színű lényeket. Ezek a narancsos-mandarinos színű, gyönyörű citromok a Meyer citromok. Savanykás és kesernyés rendkívül aromás illatú és ízű gyümölcsök. Ezeket használva újabb dimenziók nyílnak meg ízlelőbimbóink számára. Próbáljátok ki, vadásszátok le őket. 
A képen látszik, hogy mennyivel narancsosabb a színe, mint az általunk ismert citromnak. Középen kettévágva egy" mezei"citrom látható a két szélén pedig Meyer.


10 megjegyzés:

  1. Így a képeket nézegetve, nagyon finomnak tűnik a süti! :)

    VálaszTörlés
  2. Ínycsiklandozó kockák, én is kérek! :)

    VálaszTörlés
  3. Megyek Meyer citromra vadászni:-) Még nem volt szerencsém hozzájuk.
    Nagyon jól néz ki a sütid, szívesen kóstolgatnám:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én zöldségesemnek van egy nagy látványpultja és oda van ömlesztve a citrom, lime és narancs. Én mindig onnan szedek ki 2-3 darabot :)

      Törlés
  4. Húh, ez aztán nagyon guszta! Fincsi lehet, szeretem a citromot a sütikben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Csigabige, én is imádok mindent, ami citromos.

      Törlés
  5. Gyönyörű, a Meyer citrommal biztos nagyon finom:) Ide még nem jutott el a Meyer láz, nem láttam még ilyet, még az arab zöldségeseknél sem, pedig ott minden van:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg különleges aromája van ennek a citromnak. Érdekes, hogy nem került még belőle felétek. Az én zöldségesem sem tud mit kezdeni vele, beönti a citromok és narancsok közé. Viszont mindig 1-2 szemet találok,szerintem véletlenül keveredik a citromok vagy narancsok közé. Én is csak azért vettem észre, mert teljesen rá koncentráltam.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...