2014. március 29.

KÖFTE MEDVEHAGYMÁVAL ÉS TZATZIKIVEL


Gyakori vendég nálunk ez az étel, csak a fűszerezése változó. Remélem nem megyek még az agyatokra a medvehagymával, mert ebbe a finomságba is került bőséggel, sőt még a tzatzikibe is. Isteni volt. Könnyű, gyorsan elkészíthető laza ebéd vagy vacsora, esetleg előétel.

Hozzávalók

60 dkg darált marhahús
10 centis darab póré
1 nagy marék aprított medvehagyma
1 marék aprított snidling
1 marék aprított petrezselyem
1 evőkanál csiliszósz
1 t.k. szárított oregánó
1/2 t.k. római kömény
1,5 t.k. só
1 t.k. őrölt bors
1 gerezd fokhagyma

Tzatziki

1 kígyóuborka
3 dl 20 %-os tejföl
szárított és friss oregánó
10 levél medvehagyma
1-2 gerezd fokhagyma


Elkészítés

Minden zöldet, fokhagymát, pórét, fokhagymát egy éles késsel aprítsunk fel apróra.
Egy deszkára borítsuk a darált húst, szórjunk rá minden felaprított dolgot, adjuk hozzá a fűszereket és egy nagy, éles késsel aprítsuk  szinte pépesre az egész masszát.  Jó 10 percet el lehet szórakozni vele, mire jól összeáll, de megéri mert nagyon jól összedolgozódnak az ízek ettől a tevékenységtől.
A hűtőben érdemes pihentetni formázás előtt fél órát.
Gyúrjunk belőle kis hurkákat vagy kis nyársakra tapasszuk fel ( ez a tevékenység is igényel némi türelmet és kitartást ).
Rostlapon vagy serpenyőben, vagy faszénen pár perc alatt süssük rozsdabarnára.
A tzatzikiről már írtam  ITT régebben.
Reszeljük le az uborkát, sózzuk meg, majd alaposan facsarjuk ki, legegyszerűbb, ezt egy sűrű szövésű szűrőben elvégezni. Törekedjünk a lehető legszárazabb uborkára törekedni. 
Tegyük egy tálba a kifacsart ubit, reszeljünk rá fokhagymát, adjuk hozzá a felaprított medvehagymát és a tejfölt, keverjük össze, oregánóval szórjuk meg, extra szűz olívával locsoljuk meg a tetejét.



4 megjegyzés:

  1. Mennyei ebéd!! Küldhetek egy ételhordót? ;-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen küldheted, nyitva az összes ablak, sőt a monitorkanaladdal is megcsócsálhatod :)

      Törlés
  2. Csatlakozok Zsuzsához és beállok a sorba az ételhordómmal. :D Nagyon jól hangzik, és a tzatziki is finom lehet a medvehagymás ízesítéssel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor a Te ételhordódat is megpakolom Hankka :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...