2014. március 25.

SNIDLINGES, DIÓS MEDVEHAGYMA PESTO (2) ÉS BENNE PÁCOLT FETA


Van már egy medvehagyma pesto a blogon, sőt benne pácolt feta is, csak az mandulával készült. Még tavaly elhatároztam, hogy dióval is ki fogom próbálni, amit most valóra is váltottam. Szerintem lesz még más verzió is :)
Próbáljátok ki, mert 2 perc alatt elkészül, a hűtőben eláll vagy le is fagyasztható és nagyon sokrétűen felhasználható. Amikor lemegy a rövidke szezon, akkor is lesz mihez nyúlnunk. Szerintem nem lehet eleget készíteni belőle, annyira finom.
Ezért a pácolt fetáért ölni tudnék. Frissen is mennyei, de 1-2 a hűtőben csodát tesz vele.

Hozzávalók

1 nagy csokor medvehagyma
1 kisebb csokor snidling
1 nagy marék dióbél
1 k.k. só
1/2 k.k. durvára vágott tarka bors ( el is hagyható)
1,5 dl olíva vagy más növényi olaj

20 dkg feta
annyi növényi olaj ami ellepi
5-6 szem dió



Elkészítés

Aprítsunk fel mindent egy késsel 1-2 centis darabokra, tegyük az aprítóba, sózzuk, ha szeretjük borsozzuk, öntsük fel fél deci olajjal és pulzálva kezdjük aprítani. Az olajat apránként adagoljuk még hozzá. Akkor jó, ha egy sűrű, jól kenhető masszánk keletkezik.
Aki szereti teljesen pürésítheti is, de én jobban szeretem ilyen rusztikusan. 
Ezzel el is készült a pesto. Tegyük kis üvegekbe, zárjuk le, a tetejére öntsünk olajat, hogy elzárja a levegőt és a hűtőben teljesen jól eláll sokáig. Lehet, hogy hűtés nélkül is jól bírja, de ezzel kapcsolatban nincs tapasztalatom.

Pácolt feta

Egy üvegbe tegyünk 2 evőkanál pestot, kockázzuk fel a fetát és rakosgassuk az üvegbe. Pár szem diót rakjunk mellé, öntsük fel annyi olajjal, hogy teljesen ellepje a sajtot. Zárjuk le, fordítsuk fejtetőre, hogy a pestó mindenhol átjárja, majd 2-3 perc után fordítsuk vissza és tegyük a hűtőbe. Azonnal fogyasztható, de 1-2 hét várakozás után felejthetetlen élményben lesz részünk.
Amikor elfogy belőle a feta, pótolhatjuk, vagy salátákhoz és tésztákhoz felhasználhatjuk ezt a nagyon finom fűszeres olajat. 

snidlinges, diós medvehagyma pesto

2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...