2015. február 9.

EGY LENYŰGÖZŐ VACSORA A YAMATOBAN



A látogatás időpontja: 2015 február 6. péntek 18 óra.

Cím: 1065 Budapest Jókai utca 30

Helyszín: Yamato étterem

Weboldal: http://yamatorestaurant.hu/

bekukucskálunk az ajtón

Már a Jókai utcáról betekintve lenyűgöző látvány tárul elénk. Aztán belépünk és a mosolygós, segítőkész személyzet egyből a megmentésünkre igyekszik. Gondoskodnak a kabátokról, majd kiválasztjuk a legszimpatikusabb asztalt. - Itt is több lehetőség közül választhatunk, elszeparáltan vagy a többi vendéggel közös légtérben étkeznénk. Mi közösködni szerettünk volna, így is lett.
6 óra van, még nem kezdődött el a vacsoraidő, de azért ücsörögnek 1-2 asztalnál.
Lassan elfoglaljuk helyünket és közben egyik ámulatból a másikba esünk. A hely gyönyörű, minden apró részlet a helyén. látszik, hogy remek designerek szorgoskodtak a varázslatos hangulatról. Minden tiszta, átlátható, harmonikus és elegáns, de nem az a feszengő, amikor az ember lánya pisszenni sem mer a rákényszerített merevségtől, hanem közvetlen, szerethető. Érzem, hogy itt minden arról szól, hogy kényeztessen és jól érezzem magam.
Gondoltak a kétbalkezesekre is, akinek nem erőssége a pálcikával evés (mint nekem), azok se essenek kétségbe, ők kérhetnek egy" kezdők pálcikáját", ami a két végén össze van kötve, így leegyszerűsíti a dolgot, de ha ezzel se boldogulunk, akkor természetesen rendelkezésünkre áll a kés és a villa is.



Az asztalok közepében egy érdekes szerkezet került beépítésre, ahol kedvünkre sütögethetjük saját pecsenyénket, persze ha nincs hozzá kedvünk a személyzet lelkesen megteszi ezt helyettünk. Rögtön megfogalmazódik a kérdés, hogy kajaszagban fogunk-e  tocsogni az est végére, de megnyugtatnak minket, hogy semmit sem fogunk érezni, mert az elszívás már a sütőrendszerben kiépítésre került, ezért kizárt. Ezen a ponton érdekes tájékoztatást kaptunk a technológiáról.   A képen látszik, hogy a rácson sül az étel és a perem szélén található lyukak pedig a tökéletes elszívást biztosítják és valóban, zéró kajaszag.


Az étlapok tabletek formájában érkeznek. Igen kérem, ez itt a hightech. Megint helyezhettük vissza leesett állunkat a helyére a meghökkentő technika láttán. Az érintőképernyő lapozgatása közben egyértelművé válik, hogy miért is. Egyszerű, mert hatalmas a választék és rengeteg az érdekesség a menüben, ezért mindenről részletes információval szolgál, nem kell percenként a pincéreket nyaggatni. Nem zsákbamacskát rendelünk, hanem konkrétan tudjuk, hogy mit fogunk elfogyasztani és az majd hogyan fog mutatni a tányérunkon.




Már az italválaszték is zavarba ejtő, bubble teával kezdünk, aztán az este folyamán még lecsúszik egy Lichee Mojito is, de aki szeretné japán whisky-t is kóstolhat.




Aztán tálkák végeláthatatlan hada kezdi ellepni az asztalunkat. Köretek, szószok, mártogatók, saláták......Mindenről olvashattunk, de azért a felszolgáló is elmondja, hogy miben mit vélhetünk felfedezni. Már a szemnek is gyönyörűség a látvány.

Kezdő szett

Válogathatunk a koreai BBQ és japán Yakiniku között. A koreai húsok erősen fűszerezettek, a japán húsok natúron kerülnek a grillre, utóbbiak élvezetét a szószok biztosítják.
Mi a Yakiniku mellett döntöttünk.
Megkóstoltunk egy Omaha marha válogatást - ez egy amerikai, kukoricán nevelt érlelt marhahús, egy Sangeopsal-t, Yasai válogatást és egy halválogatást.

Omaha marha válogatás (bélszín, hátszín és oldalas)

Halválogatás (lazac, sügér, tigrisrák, tigrisrákkal töltött tintahal)

Sül a Sangeopsal  (koreai császárszalonna) és a Yasai (zöldségválogatás)
Hagytuk magunkat kényeztetni, ezért a sütögetést egy hozzáértő szakemberre hagytuk. Mi csak jókedvűen falatoztunk és élveztük az este minden másodpercét. Érdekes volt még, hogy az elkészült hússzeleteket nem késsel porciózzák ki, hanem egy hatalmas, erre a célra szolgáló ollóval nyirbálják.


Minden egyes lenyisszantott húsfalat mámorító volt. Nálam az omlós, a szájban szinte teljesen szétolvadó Omaha marha volt az est fénypontja, úgy gondolom napi rendszerességgel tudnám imádni. Természetesen, aki ettől is exkluzívabb húsra vágyna - de miért is, ha az amerikai elnöknek megfelel, akkor talán nekünk is -  kipróbálhatja a Wagyu bélszínt is.
A simogató fények sajnos nem szolgálták a tökéletes fotózást, de még így is látszik a képeken, hogy mennyire friss, minőségi alapanyagokat használ az étterem. Nem fagyasztott, hanem vákuum-csomagolt húst hozatnak egyenesen Hollandiából, mert ott bukkantak rá a megfelelő minőségre.
Halálosan jól laktunk, de nem panaszkodott a gyomrunk, nem nehezedett el.

Mindenképpen ki szerettünk volna próbálni 1-2 desszertet is, de a befogadóképességünk a minimálisra csökkent, így 1 adag mandulás túrógombócot dobtunk szét hármunk között. Kóstoljátok meg, zseniális.


Aztán lassan eltelik a káprázatos este, felocsúdunk a sok meglepetéstől, szedelőzködünk és ekkor látom, hogy idő közben teljesen megtelt az étterem. Magyarok és külföldiek könnyed csacsogásától életre kelt a hely.
Egy szónak is száz a vége, nem választott könnyű utat a Yamato,  de elszántságukat és elkötelezettségüket látván eltapossák a rögöket és sikerre viszik az álmukat.
 Annyit tehetünk, hogy látogatjuk a helyet és drukkolunk :)

Szokásommal ellentétben itt nem tudtam semmibe belekötni - szerencsére!  5*







2015. február 7.

LAZAC WELLINGTON, SPENÓTOS-PÓRÉS TEJSZÍNES BURGONYÁVAL

Wellington lazac spenótos-pórés burgonyával

Fenséges egy ebéd volt az már biztos. Szeretjük a lazacot, de unalmas mindig roston sütve, ezért a jól bevált leveles tészta segítségével igencsak ínycsiklandozó fogást sikeredett varázsolni belőle.
Én egy kis hibát elkövettem, túlságosan vékonyra nyújtottam a tésztát, de ezt az esztétikai hibát leszámítva, jól sikerült.

Hozzávalók 3 főre

fejenként 20 dekás lazacfilé
só, bors

20 dkg parajpüré (fagyasztott)
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál extra szűz olíva
1 dl tejszín
1/4 reszelt szerecsendió
1/2 k.k. bors

50 dkg előhűtött v. fagyasztott leveles tészta 
1 tojás a lekenéshez


Elkészítés


A lazacokat sózzuk, borsozzuk.
Egy tapadásmentes serpenyőt hevítsünk fel  egy kanál olívával.
A lazacot bőrével lefelé süssük 2 percet, majd fordítsuk meg és úgy is süssük 2 percet. Persze aki akarja, szedje le a bőrét, én rajtahagytam. Csak elősütjük, mert a sütő befejezi a műveletet. Hagyjuk kissé lehűlni.
A parajt engedjük fel, egy szűrű segítségével csepegtessük le, majd nyomkodjuk ki belőle a felesleges nedvességet.
Egy serpenyőbe tegyünk pici vajat vagy olívát (én olívát használtam), dobjuk rá a kinyomkodott spenótot. Reszeljük bele a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, ízesítsük szerecsendióval, majd öntsük fel annyi tejszínnel, hogy kenhető, de sűrű masszát kapjunk. Ezt is tegyük félre és hagyjuk kihűlni.
A tésztát nyújtsuk 3 miniméteresre, ha előhűtöttet használunk, akkor csak terítsük ki egy enyhén lisztezett deszkára. Arra figyeljünk, hogy jó hideg legyen a tészta!
Vágjuk megfelelő méretű téglaalapokra, 3 simán kijön belőle.
Kenjük meg a közepét a lehűtött spenóttal, fektessük rá a lazacot.
A tészta széleit kenjük le a felvert tojással, ez lesz majd a ragasztó.
A lazacot csomagoljuk bele. 
A kimaradt tésztából szúrjunk ki nekünk tetsző formákat és díszítsük vele a batyukat, ha nincs kedvünk díszíteni az sem baj, attól még finom lesz.
Az elkészült csomagokat kenjük le a maradék felvert tojással, majd szurkáljuk meg villával, hogy a sülés közben keletkezett gőz tudjon távozni.
190 fokra előmelegített hőlégkeveréses sütőben süssük aranylóra.
Nem szabad túlsütni, mert könnyen kiszárad a halacska.


Spenótos-pórés tejszínes burgonya.



Hozzávalók

70 dkg kifliburgonya
20 dkg parajpüré
25 centis póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín
bors
1/4 reszelt szerecsendió
1 csipet Cayenne bors

Elkészítés

A burgonyát tisztítsuk meg, majd karikázzuk fel.
Sós vízben főzzük meg félig.
Ha a lazac mellé készítjük, érdemes egyszerre elkészíteni a parajos alapot, ha nem, akkor 20-25 deka parajt csepegtessünk le és nyomkodjuk ki.
Tegyük egy serpenyőbe, adjuk hozzá a fűszereket és a fokhagymát.
Az előfőzött burgonyát szűrjük le és borítsuk a spenótra.
A pórét karikázzuk fel és szintén borítsuk a parajos krumplira.
Öntsük fel tejszínnel, forraljuk fel, majd kis lángon hagyjuk összerotyogni. Addig főzzük, amíg  krémes mártás képződik a burgonyakarikákon.

spenótos-pórés tejszínes burgonya




Jó étvágyat!


2015. február 3.

PIKÁNS SAJTOS KOSZORÚ AVOKÁDÓKRÉMMEL TÁLALVA

pikáns sajtos koszorú

Valami vidám, színes és finom dologra vágytam, ami nem édesség. Volt itthon  sajt, így született ez a szép sárgás koszorú.
A tésztát kurkumával színeztem, sajttal töltöttem és fekete szezámmaggal szórtam meg.

Hozzávalók

40 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
2,5 dl tej
1 k.k. cukor
1,5 t.k. só
1 t.k. kurkuma
1/2 t.k. füstölt paprika
1/2 t.k. fehér bors
1 tojássárgája
10 dkg olvasztott vaj
25 dkg reszelt sajt vegyesen (cheddar, gouda, ementáli) 
1 t.k. fekete szezámmag


Elkészítés

Az élesztőt futtassuk fel a langyos tejben, kevéske cukor segítségével.
Egy tálba tegyük a lisztet.
A vajat olvasszuk fel.
A liszt közepébe készítsünk egy kis mélyedést, öntsük bele az élesztős tejet, üssük bele a tojássárgát, adjuk hozzá az olvasztott vajat és az ízesítőket. Dolgozzuk össze, majd tegyük deszkára és alaposan dagasszuk ki. Jól formázható, ruganyos tésztát kell kapnunk. A kurkuma minőségétől függ a szín. Gyengébb minőségűből nyilván többet kell a tésztához adni, hogy élénk sárga legyen.


A bedagasztott tésztát, fóliázzuk le és hagyjuk a duplájára kelni.
A megkelt tésztát nyújtsuk egy hatalmas, szabályos téglalappá, 2-3 mm vastagra.
Kenjük meg olvasztott vajjal a tésztát és borítsuk be a durvára reszelt sajttal.
Szorosan tekerjük fel, majd formázzunk belőle koszorút. A két véget, gondosan illesszük össze, nehogy szétnyíljon sütés közben. 
Határozott mozdulatokkal vagdossuk be a koszorút, majd kissé fordítsuk el a szeleteket.
Helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, a közepébe tegyünk egy alufóliával bevont kisebb üveget, hogy szépen tartsa a formát.
Kenjük le a tetejét felvert tojással,  (én spóroltam, mert elfogyott a tojásom és csak a maradék fehérje került a tetejére, de sokkal szebb színe lesz a sárgától) majd szórjuk meg a fekete szezámmal.
175 fokos előmelegített hőlégkeveréses sütőben süssük aranybarnára. 25-30 perc.
Melegen a legfinomabb, de hidegen egy pikáns kencével is isteni. Mi avokádókrémmel fogyasztottuk, szuper volt.




2015. január 29.

SPAGETTI CHEDDAR SAJTSZÓSZOS CSIRKÉVEL


Igazán egyszerű és gyors étel, viszont ízekben gazdag és igencsak ízletes. A lányom boldog lenne, ha minden nap valami hasonló kerülne a pocakjába,

Hozzávalók

1 csomag spagetti

1 csirkemellfilé
3-4 evőkanál kukorica
2 evőkanál extra szűz olíva
1 t.k. füstölt paprika
1/2 k.k. Cayenne bors
1 k.k. őrölt fekete bors
1 k.k. szárított oregánó
1 szál friss rozmaring

sajtmártás

1 evőkanál vaj
1 evőkanál liszt
3 dl tej
2 csipet reszelt szerecsendió
1 csipet só
1 csipet bors
10 dkg cheddar sajt
1/2 dl fehérbor

tálaláshoz

friss rozmaring
reszelt cheddar sajt
kevés szarvasgomba olaj



  Az étel elkészítése

A csirkemellet 1 centis kockákra vágjuk fel.
Az olívát forrósítsuk fel és dobjuk rá a húst.
Fűszerezzük és pirítsuk meg. Amikor átsültek,  jöhet a kukorica.
Közben lobogó, sós vízben főzzük ki a spagettit, fogkeményre.
A harmadik serpenyőben pedig elkészítjük a sajtszószt.
1 kanál vajat felolvasztunk, hozzáadjuk az 1 kanál lisztet, elkeverjük, majd apránként felöntjük a tejjel és közben szorgosan kevergetjük egy habverővel, hogy szép, sima mártást kapjunk.
Ízesítsük, sóval, borssal és szerecsendióval.
A sajtot reszeljük le és adjuk az elkészült mártáshoz.
A pirított csirkét és a szószt vegyítsük össze, öntsük rá a bort, hagyjuk egyet rottyanni,  majd borítsuk rá a spagettit. Keverjük össze, majd vegyük le a tűzről és ekkor locsoljunk rá egy kevés szarvasgombaolajat és már tálalhatjuk is.



2015. január 25.

STÍRIAI METÉLT

stíriai metélt

Régen, amikor anyukám kedveskedni szeretett volna nekem, akkor mindig stíriai metéltet készített nekem. Valamiért én sosem voltam hajlandó megsütni, úgy gondoltam, hogy ezt a feladatot inkább meghagyom neki. Most viszont megtört a jég, már kétszer is megsütöttem.
Ö mindig egy nagy jénaiban készítette el, én annyit variáltam rajta, hogy szögletes mini tortaformákban sütöttem, így nem kellett szeletelni, hanem önálló kis kockák születtek. A citromhéjat pedig lime héjra cseréltem.
Lett 4 kockám és egy ovális k.b. 20 X 10 centis tálkával ebből a mennyiségből.
Természetesen lehet beletenni mazsolát, de mi nem szeretjük.

Hozzávalók

tészta

50 dkg túró
25 dkg liszt
3 evőkanál vaníliás cukor
1 tojás
1 dl tejföl
5 dkg olvasztott vaj
1 lime reszelt héja

krém

2,3 dl tejföl
3 tojás
3 evőkanál vaníliás cukor
1 lime reszelt héja
5 dkg olvasztott vaj


A recept elkészítése

A túrót törjük át egy villával. Üssük bele a tojást, adjuk hozzá a tejfölt, az olvasztott vajat és a cukrot is, reszeljük bele a lime - héjat. Keverjük el, majd jöhet a liszt. Én először csak 22 dekával gyúrtam össze és apránként adagoltam hozzá a többit. Könnyű elrontani, mert sok lisztet képes felvenni, de akkor nem lesz finom.
Amikor kezd összeállni, borítsuk enyhén lisztezett deszkára, lazán gyúrjuk át és lapítsuk 5-6 mm. vastag lappá. Vágjuk 1 centi széles csíkokra, amiket lazán átsodrunk, majd ezeket vágjuk 2 centis kis nudlikká.
Forraljunk egy csipet sóval vizet és adagonként főzzük ki a metéltet. Amikor a víz tetején táncolnak, már szedhetjük is ki.
Egy nagy tálba tegyük az olvasztott vajat, reszeljünk bele kevés citrom vagy lime héjat és erre szedjük a kifőtt tésztát.
A 3 tojást válasszuk szét, a fehérjét verjük kemény habbá. A sárgát a cukorral, a reszelt lime-héjjal és a tejföllel alaposan keverjük ki, majd forgassuk össze a kemény fehérjével.
Lehet úgy is készíteni, hogy a kifőzött metéltet összekeverjük a tojásos keverékkel és egy kivajazott jénaiba vagy tepsibe borítjuk. Én viszont jobban szeretem, ha lerakjuk a metéltet és a tetejére borítjuk a krémet és még reszelünk rá egy kis héjat.
175 fokos légkeveréses sütőben süssük szép aranybarnára a tetejét. Ez olyan 20 perc.
Melegen nehéz szépen szeletelni, mert csúszkál, ezért praktikus a kisebb formákban sütés.




2015. január 24.

OMLÓS HASAALJA HAGYMÁS TÖRTKRUMPLIVAL

omlós hasaalja hagymás törtkrumplival

A rengeteg édességen kívül, néha eszünk ám, rendes ételt is, mint ez a valódi energiabomba is igazolja. Nagyon finom és puha volt és szerintem egyszer-egyszer megengedhető az efféle bűnözés.

Hozzávalók

1 db 90-100 dekás hasaalja

páchoz
5 evőkanál chili szósz
1 evőkanál méz
2 evőkanál olíva
1 t.k. dijoni mustár
1 k.k. kanál őrölt kömény
1 gerezd fokhagyma
1/2 t.k. bors
1 csipet só

hagymás krumpli

1 nagy fej hagyma v. 2 kicsi
1 kg. burgonya
2-3 evőkanál libazsír
bors



Elkészítés

A páchoz valókat jól keverjük össze és a nagy részével dörzsöljük be a húst.
A bőrét töröljük szárazra.
Egy serpenyőt forrósítsunk fel, tegyünk bele kevéske zsiradékot , majd a húst a bőrös felével lefelé. 6 percig pirítsuk a bőrös oldalát, majd fordítsuk meg és a másik oldalát is pirítsuk ugyanennyi ideig.
A sütőt melegítsük elő 140 fokra és tegyük be a húst, bőrével lefele. 1,5-2 órán át süssük.
Ne izguljunk, nem fog megégni ezen az alacsony hőmérsékleten.
Egy villával ellenőrizzük, hogy elég omlós-e a hús, ha igen, akkor vegyük 220 fokra a hőmérsékletet, dörzsöljük be a maradék fűszerkeverékkel és fordítsuk a hús bőrét felfele és 10 perc alatt pirítsuk aranybarnára és ropogósra.
A burgonyát hámozzuk meg, kockázzuk fel és sós vízben főzzük puhára, szűrjük le, és a szitában hagyjuk alaposan lecsöpögni.
A hagymát tisztítsuk és kockázzuk.
Tegyünk egy tapadásmentes serpenyőbe libazsírt és dinszteljük meg benne a hagymát, majd borítsuk rá a puha krumplit. Nagy lángon, hagyjuk pirulni, közben kevergessük és nagyjából nyomkodjuk szét a burgonyát. sózzuk, borsozzuk és amikor megpirulgatott már kész is.
Nálunk uborkasaláta készült mellé.










2015. január 21.

SZÁJBAN SZÉTROBBANÓ MARCIPÁNOS CSOKITORTA (SÜTÉS NÉLKÜL)

robbanó cukorkás csokoládétorta marcipánnal

Kissé zajos ez a finom tortácska. Vicces, szórakoztató és  mennyei, érdemes tenni vele egy próbát. Igaz a technika még nem tökéletes, de működik. Ugyanis, ha nedvesség és pára éri a cukorkát, akkor kipattog, ezért nagyon nagy óvatosságot és odafigyelést igényel. Párás, ködös időben ne is kezdjünk hozzá, mert akkor már csak a levegővel érintkezve is iszonyatos pattogzásba kezd. 
Heston Blumenthal engem teljesen megfertőzött  az őrültségeivel, tőle ered az alapötlet, de az ízesítés már az én kreálmányom. Apró trükköket természetesen nem árul el - vagy csak én nem találtam megfelelő leírást, ezért okozott némi fejtörést a kivitelezés. Természetesen a cukorka nagy része aktivizálta magát készítés közben, így elég fura hangok hagyták el a tortaformát, de szerencsére jutott belőle a szánkba is :)


Hozzávalók
16 centis formához

25 dkg Amaretti keksz
8 dkg olvasztott vaj
2 dl habtejszín (30% - os)
10 dkg fehér csokoládé
12 dkg étcsokoládé
1 t.k. expressz zselatin
12 dkg marcipán
3-4 dkg szeletelt mandula
2 csomag robbanós cukor
1/2 dl Amaretto likőr


Elkészítés

A kekszet morzsoljuk durvára. Szerintem sokkal finomabb az alap, ha maradnak benne nagyobb, ropogós darabok, a vaj úgyis összefogja.
A vajat olvasszuk meg és öntsük a morzsára.
Jól keverjük össze. Várjunk vele, hagyjuk kissé kihűlni.
A tortaformát szórjuk be kevés robbanós cukorkával.
A kekszes morzsához is keverjünk a cukorkából és óvatosan nyomkodjuk el a forma aljában, majd tegyük a hűtőbe.
A tejszínt melegítsük fel, de nem kell forralni.
A csokikat törjük össze és vízgőz felett olvasszuk fel.
A meleg tejszínt apránként keverjük a csokoládéhoz, közben egy spatulával szorgosan kevergessük, hogy szép fényes krémet kapjunk. Adjuk hozzá a zselatint és az Amaretto likőrt és keverjük addig, amíg teljesen egynemű és fényes krém születik belőle. Hagyjuk szobahőmérsékleten lehűlni.
A marcipánt nyújtsuk a formánkkal megegyező méretű karikára.
Vegyük ki a hűtőből az alapot. Szórjuk meg robbanós cukorral és óvatosan fektessük rá a marcipánt. A széleit nyomkodjuk a széléhez, hogy  a krém ne tudjon átfolyni rajta.
A lehűlt krémet öntsük a marcipánrétegre és tegyük pár órára a hűtőbe, de a legjobb, ha egy éjszakát hagyjuk.
A szeletelt mandulát pirítsuk meg egy száraz serpenyőben és hagyjuk teljesen kihűlni.
Az alaposan kifagyott tortát ültessük egy felfordított tálra és karamellízáló pisztollyal melegítsük körbe, így gyönyörűen elengedi a krém a karimát, majd csúsztassuk le a peremet.
A tortát emeljük át egy tortatálra. 
A lehűlt pirított mandulát keverjük el a robbanós cukorral és szórjuk meg a torta tetejét. Ezt a műveletet érdemes csak a tálalás előtt elvégezni, hogy bőséggel legyen a tortán a robbanóanyagból.



2015. január 17.

BOUNTY TEJBERIZS


Gyorsan, olcsón és finomat -akár ezt a címet is adhattam volna ennek a bejegyzésnek.
Nálunk gyakori desszert a kókuszos rizs karamellöntettel, most viszont csokisra vágytam, így megszületett az új kedvenc.

Hozzávalók

3 dl rizs ( 1 bögre)
1/2 bögre kókuszreszelék
1 liter tej
5 evőkanál cukor
8 dkg étcsokoládé
3 dl habtejszín
1/2 dl fehérrum


Elkészítés

A rizst és a kókuszreszeléket áztassuk be 2 decinyi vízbe, majd pár perc elteltével öntsük fel tejjel és a szokásos módon főzzünk egy jó puha tejberizst.
Amikor már puhul a rizs, adjuk hozzá a cukrot, keverjük el, majd fedjük le és hagyjuk a gőzben. Kóstoljuk meg, hogy ízlésünknek megfelelő legyen az édessége.
Az elkészült kókuszos rizst vegyük ketté. Az egyik felét hagyjuk fehéren, a másikhoz pedig adjuk a felaprított étcsokoládét. Kevergessük addig, amíg teljesen felolvad a csokoládé.
A habtejszínt verjük kemény habbá.
A lehűlt  rizsekkel keverjük el a habot. Természetesen a fele a fehérbe a másik fele a csokoládésba megy.
A fehérhez érdemes kevéske fehér rumot keverni, remekül feldobja.
Tálaláskor poharakba rétegezzük, tetejét tejszínhabbal és reszelt étcsokival díszítjük. Én ezeket a csoki szívecskéket Trollanyutól kaptam ajándékba és nagyon spórolok velük, de ehhez a desszerthez roppant kívánatos volt.




2015. január 2.

MEGGYES MÁKOS GUBA TORTA VANÍLIASODÓVAL

meggyes mákos guba torta

Van már egy hasonló torta a blogon, de ez most egy kicsit más.  Itt olvasható. Sokszor készítem, de mindig variálok rajta. Nálunk ez volt most a szilveszteri desszert.
Nagyon szeretem a mákos gubát, de valljuk be őszintén, önmagában egy tányérra dobva nem igazán gusztusos és fotogén. Ezzel a kis csavarral pedig egy fejedelmi desszertté lép elő.
Sajnos nem a legjobb helyen vágtam fel a modellt, mivel nem igazán kivehető a meggyréteg, de higgyétek el, ott van :)

Hozzávalók

10-12 kifli (méretétől függ)
1 liter tej
25 dkg mák
20 dkg cukor (vagy ízlés szerint)
1 üveg meggybefőtt
2 t.k.fahéj
1 citrom reszelt héja
5 tojássárga

meggyes réteg

1 meggybefőtt leve
kevés szegfűszeg
1-2 kanál cukor
1 evőkanál keményítő

vaníliaöntet

1/2 tasak vaníliás puding
3 dl tej
cukor
kevés vaníliakivonat vagy 1/2 vaníliarúd

porcukor a szóráshoz



Elkészítés

A kifliket karikázzuk fel és tegyük egy nagy tálba. Öntsük nyakon tejjel.
Egy tortaformát béleljünk ki sütőpapírral.
A tojásokat válasszuk szét és a sárgákat keverjük ki 2-3 kanál cukorral.
A meggyet szűrjük le és a levét öntsük egy kis fazékba. Ízesítsük cukorral és szegfűszeggel, majd forraljuk fel. 1 kanál keményítőt keverjünk simára pici vízzel és sűrítsük be vele a meggylevet. Hagyjuk kicsit hűlni.
A beáztatott kifliket( 1/3) nyomkodjuk a tortaformába.
Érdemes a forma alá tenni egy tepsit, mert kifolyik.
Gazdagon hintsük meg a fahéjjal és cukorral beízesített mák 1 részével. Reszeljünk rá kevés citromhéjat, majd dobáljunk rá pár szem meggyet.
Megint jöhet egy réteg tocsogós kifli, locsoljuk meg a tojássárgás cukor egy részével, majd a mákos réteg. A második réteg tetejére simítsuk el a besűrített meggylevet és pár szem meggyet, majd  zárjuk le a maradék kiflikkel. Locsoljuk rá a tojásokat, majd gazdagon borítsuk be a maradék mákkal.
180 fokon 30 perc alatt süssük készre.
Hagyjuk hűlni, langyosan már jól szeletelhető.
Az élvezeteket tovább lehet fokozni, ha a fehérjékből egy habréteget teszünk a tetejére, de nekem most a Macaronokhoz kellettek, így kimaradt.
A sodó, most lusta asszon módjára pudingporból készült. Kevés pudingport sok tejjel főztem össze, édesítettem, vaníliával ízesítettem és hűlés közben gyakran kevergettem, így szép öntetet kaptam.
Az elkészült tortát meggyel és porcukorral díszítettem.








2015. január 1.

KORHELYLEVES (2) KOLBÁSZOS HÚSGOMBÓCOKKAL

káposztaleves húsgombóccal

A világ legegyszerűbb levese, de szilveszterkor kötelező a lencsével együtt. Újítottam rajta egy kicsit, az idén húsgombócokat főztem bele.
Úgy látszik most az újítások időszakát élem, a magánéletemben és a főzésben egyaránt. 

Hozzávalók

40 dkg savanyú káposzta
1 nagy vöröshagyma
15 dkg füstölt kolbász
4 gerezd fokhagyma
2 dl tejföl 
1 evőkanál liszt
1 evőkanál olaj
2 t.k. pirospaprika
1 t.k. füstölt paprika
1 t.k. só
1 k.k. bors
1 k.k. kömény
1 k.k. majoránna
3 babérlevél
2 l víz

gombóckák

2 szál sütnivaló kolbász
20 dkg darált sertés
1 k.k. füstölt paprika
1 k.k. só
kevés kömény
bors
1 gerezd fokhagyma



Elkészítés

A káposztát alaposan mossuk ki.
A hagymát aprítsuk fel.
1 kanál olajon süssük zsírjára a felkarikázott kolbászt. Adjuk hozzá a hagymát.
Amikor üveges a hagyma, dobjuk rá a babérleveleket és a káposztát, 1 percet hagyjuk, majd öntsük fel a vízzel és adjuk hozzá a fűszereket is. 
Forraljuk 20 percet, majd habarjuk be.
A kolbászokat szedjük ki a héjukból és gyúrjuk össze a hússal és a fűszerekkel.
Vizes kézzel formáljunk apró gombóckákat belőle és habarás előtt adjuk a leveshez.
5 perc forralás után el is készül.

Boldog új évet kívánok :)





2014. december 26.

MEGGYES MÁKOS BEJGLI

meggyes mákos bejgli

Kissé a feje tetejére állt az életem, ezért jóval kevesebb időm jut imádott blogomra, mint ahogy én azt szeretném. Hab a tortán, hogy a fotógépem is elromlott, csak a telefonnal tudtam fotózni, de azok a képek gyalázatosak lettek, így inkább nem osztottam meg újabb receptet. 
Az idén ez a meggyes-mákos bejgli volt a sláger nálunk, és most tűnt fel, hogy még ez a variáció még nem szerepel a gyűjteményemben.

Hozzávalók

tészta 4 rúdhoz

60 dkg liszt
3 dl tej
2,5 dkg élesztő
5 evőkanál cukor
1 evőkanál rum
1 citrom reszelt héja
1 tojássárgája
15 dkg olvasztott vaj
1 tojás a lekenéshez

töltelék

40 dkg darált mák
15-20 dkg cukor (ízlés szerint)
1 narancs reszelt héja
1/2 citrom reszelt héja
2 t.k. fahéj
3 evőkanál meggy vagy ribizlidzsem
1/2 üveg lecsepegtetett meggybefőtt
1/2 dl. meggylé vagy víz


A recept elkészítése

A tejet langyosítsuk meg, adjunk hozzá kevés cukrot és morzsoljuk bele az élesztőt.
A lisztet tegyük egy nagy tálba.
A vajat olvasszuk meg.
A liszthez reszeljük le a citromhéjat.
A cukrot keverjük el a rummal.
A felfuttatott élesztős tejet borítsuk a lisztre, adjuk hozzá a tojássárgáját, a cukrot és a vajat, majd dolgozzuk össze a tésztát. Borítsuk deszkára és alaposan dagasszuk ki. 
A kidagasztott tésztát tegyük vissza a tálba, fóliázzuk le és tegyük hidegre másnapig.
A töltelék hozzávalóit tegyük egy tálba. Adjunk hozzá annyi meggylevet vagy vizet, hogy sűrű masszát kapjunk. A végén a meggy 1/3 részét is keverjük bele.
(a tölteléket lehet összefőzni is, de én feleslegesek tartom)
A megkelt tésztát osszuk 4 részre, gombócóljuk ki és egyenként gyúrjuk át, majd nyújtsuk 20 vagy 25 centis téglalapokká.
Töltsük meg a lapokat a mákkal, majd tegyünk 1 sor meggyet a felső részére és óvatosan tekerjük fel a végeit dugjuk vissza.
Fektessük sütőpapírral takart tepsire és kenjük le felvert tojással.
Töltsük meg a többi bejglit is és mindegyiket kenjük le  tojással.
A sütőt melegítsük elő 175 fokra (légkeverés).
Sütés előtt kenjük át még-egyszer a bejgliket, szurkáljuk meg villával és süssük aranybarnára.
Az idén 28 bejglit sütöttem és egy sem repedt szét, nagyon büszke vagyok magamra :)

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek :)




2014. december 18.

MÉZES PUSZEDLI ( aszalt gyümölccsel és gyömbérrel)

mézes puszedlik aszalt gyümölccsel

Az úgy volt, hogy Sasó kihúzott a kakiból. Lesütött egy nagy bödön mézeskalácsot egy jótékonysági eseményre - helyettem. A mézesek pedig annyira finomak voltak, hogy csuda. Itt is millió köszönet a nagylelkű segítségért Erika :)
Aztán beszéltünk és mondta, hogy isteni puszedliket is sütött. A blogján még meg sem írta, de nekem már átküldte a receptet, én pedig gyorsan elkészítettem, mert életem legfinomabb mézeskalácsa után, biztos voltam a puszedli sikerében is.
Közben már ő is feltette a blogjára, itt olvasható.


Hozzávalók

60 dkg liszt
2 tojássárgája
1 tojás
22 dkg méz
175 g. tejföl
8 dkg zsír
1 tasak mézeskalács fűszerkeverék
10 dkg aszalt sárgabarack
2 teáskanál szódabikarbóna
15 dkg porcukor
1,5 centis friss gyömbér
1 narancs reszelt héja
1 evőkanál kakaó


máz

2 tojásfehérje
annyi porcukor amennyit felvesz


Elkészítés

A mézet a zsírral olvasszuk össze, majd keverjük hozzá a tojásokat és a tejfölt.
A lisztet keverjük el a szódabikarbónával, kakaóval, porcukorral és a mézeskalács fűszerrel. Reszeljük hozzá a narancs héját és a gyömbért.
A sárgabarackot vágjuk nagyon apróra és szintén kutyuljuk a lisztes keverékhez.
Végül öntsük hozzá a mézes elegyet. Kevergessük, de szerintem egyszerűbb kézzel egy kicsit összedolgozni. Igaz, hogy ragacsos és lágy a tészta, de ez senkit se zavarjon. Takarjuk le fóliával és pihentessük pár órát a hűtőben, de nem árt neki, ha 1 napot hűsöl.
A kidermedt tésztából gyúrjunk egyforma golyókat. Az én kezem valami miatt a 17 grammos golyókra állt rá, így rengeteg apró puszedli készült, legalább 70.
A golyókat tegyük sütőpapírral bélelt tepsire és 175 fokra előmelegített sütőben 8 perc alatt süssük készre a puszedliket. 
Melegen még puhák, így hagyjuk kihűlni őket.
A mázhoz gyengén verjük fel a fehérjét és adagoljuk hozzá a porcukrot k.b.15 dekát, de ezt a mennyiséget mindenki variálhatja, hogy mennyire sűrű mázat szeretne.
Mártogassuk a puszedliket a mázba és hagyjuk kiszáradni őket. A leggyorsabb, ha langyos sütőben, aminek résnyire nyitott az ajtaja pár órát pihentetjük.
Amikor még ragad a máz némelyiket megszórhatjuk kakaóval, porcukorral vagy csokoládéval.

Dobozban eláll sokáig, akár ajándéknak is kiváló :)
A mázat kevés ételfestékkel színezni is lehet, vagy csokoládéba mártani.






2014. december 8.

GESZTENYÉS - MEGGYES MUFFIN

meggyes gesztenyés muffin

Egyszerű, nagyszerű és nagyon finom.
Gyakran készül nálam és mindig sikere van és még másnapra sem szárad ki.
A cukrot és a lisztet még sosem mértem ki pontosan, ezért evőkanálban adom meg a mennyiségeket.

Hozzávalók

25 dkg gesztenyemassza
1 evőkanál rum vagy rumaroma
5 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
1 csapott evőkanál keményítő
2 evőkanál kakaó
1 t.k. vaníliapaszta vagy kivonat
0,5 dl étolaj
1 dl tejszín
3 tojás
1/2 cs. sütőpor
1/2 üveg meggybefőtt
5 dkg étcsokoládé


Elkészítés

A gesztenyemasszát a tejszínnel, vaníliával és a rummal dolgozzuk simára.
A tojásokat a cukorral verjük fehéredésig.
A lisztet keverjük el a szódabikarbónával és a keményítővel.
A gesztenyés és a tojásos keveréket vegyítsük el és közben adagoljuk hozzá az olajat és végül szitáljuk hozzá a lisztes keveréket.
Amikor elkészült a muffinunk tésztája óvatosan keverjük hozzá a lecsepegtetett meggyet.
A muffin-sütőbe helyezzünk papírkapszlikat és adagoljuk bele a masszát. Igazából 11 szép nagy muffin lesz belőle.
Tálaláskor még tejszínhabot nyomhatunk a tetejére, nagyon finom hozzá.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...