2013. január 19.

ASZALT PARADICSOMOS ÉS SOK MAGOS KENYÉR


Nem tudok kenyeret fényképezni! Rengeteget sütök mostanában, de sosem kerülnek fel a blogra. Úgy látszik a sors nem akarja, hogy kenyereket tegyek fel ide. Én most, csak azért is felrakok egyet.

Hozzávalók

50 dkg finom liszt
3 dl víz
2,5 dkg friss élesztő
2 tk cukor
1 csapott ek. só
1 tk bazsalikom
1/2 maréknyi aszalt paradicsom
1 marék magvak vegyesen ( tökmag, napraforgó, fenyő)


Elkészítés

Az élesztőt szétmorzsoljuk a cukorral és 1 evőkanál liszttel, felöntjük kevés langyos vízzel és lefedve hagyjuk a konyhában 15 percre. Majd a lisztet tálba tesszük a közepébe öntjük az élesztőt, hozzáadjuk a vizet  és bazsalikomot. Alaposan kidagasztjuk a tésztát. Végül tegyük hozzá a magvakat és az aprított szárított paradicsomot és gyúrjuk rugalmasra.Takarjuk le és hagyjuk fél órát állni, a duplájára fog növekedni. Megint gyúrjuk át és formázzunk belőle cipót. Vagdossuk be kenjük le vízzel és szórjuk meg a maradék magvakkal és paradicsommal. A sütőt melegítsük 220 fokra, egy kis tálba tegyünk vizet a sütő aljába és fél óra alatt süssük ropogósra a kenyeret.
A paradicsom miatt elég intenzív az íze és meg is színezi egy kicsit, de finom. Eddig nem gyúrtam bele, csak megszórtam vele. Aki nem szereti annyira az erőteljes ízeket azok csak szórják meg vele.



2 megjegyzés:

  1. Azért visszaadják ám ezek a képek is, hogy mennyire finom lett! :) Miben sütötted? :)

    VálaszTörlés
  2. Hááát nem tudom mennyire adják vissza, mert tényleg annyira guszta volt, azzal a sok maggal és szép pirosra is sült. Én csak betoltam egy lemezen a sütőbe nem tettem jénaiba és nem is fedtem le. Kipróbálom majd úgy is. Az egyik barátnőm római tálban szokta sütni és esküszik rá.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...