mézes mustáros csirkemell |
Ez is egy roppant egyszerű és nagyon gyorsan elkészíthető fogás.
A csirkemell fűszerezését mindig variálom, hogy ne legyen unalmas. A citrom és az oregánó elég gyakran rákerül, de most dijoni mustárral és mézzel kiegészült, sőt a köret sem úszta meg a citromot.
Szerintem nagyon finom, érdemes elkészíteni.
Sajnos a nagy hidegben szegény hús teljesen megdermedt fotózás közben, így nem látszik olyan étvágygerjesztőnek, mint amilyen valójában volt.
Hozzávalók
1-2 kicsontozott csirkemell
só
bors
páchoz
1,5 evőkanál méz
1 evőkanál dijoni mustár
1 citrom vagy lime leve
olíva olaj
pici só és bors
pici só és bors
80 dkg burgonya
1 citrom
só
oregánó
2 e.k. vaj
2 e.k. olíva
Elkészítés
A mézből, mustárból, citromból és olajból készítsünk egy pácot. Habverővel könnyen egyneművé lehet keverni.
A csirkemellet szeleteljük fel, majd tuszkoljuk a pácba. Hagyjuk legalább 20 percet így pihenni.
A burgonyákat vágjuk négybe (mossuk meg, nem kell meghámozni) és félig főzzük meg sós, citromos vízben. Sótlan krumpli nem finom, ezért akkor jó a főzővíz, ha picit sósnak érezzük.
A félig megfőtt burgonyát dobjuk egy serpenyőbe, amiben olvasszunk fel kevés vajat és olívát.Tegyünk bele 1 teáskanál szárított oregánót és 1 citrom levét. Alaposan forgassuk át a burgonyákat, 5-6 percig pároljuk össze, nem kell lepirítani. Sózzuk utána, ha szükséges, sőt 1-2 kanállal adhatunk hozzá a főzővízből is. Amikor levesszük a tűzről fedjük le, hogy kissé párolódjon még.
A bepácolt húst sózzuk, borsozzuk és kevéske olajon egy tapadásmentes serpenyőben hirtelen süssük ki.
Én tettem pár karika lime-ot a serpenyőbe és együtt sütöttem meg vele a csirkét.
Nem kell megijedni nem ég meg, csak csodásan rákaramellizálódik a mézes pác.
Friss és szárított oregánóval meghintve tálaljuk.
mézes mustáros csirkemell |
Nem hiszed el, hazafelé pont azon filóztam, milyen csirkemelles finomságot kéne holnap csinálni. És már meg is van, köszi :-)
VálaszTörlésÖrülök Marka :)
TörlésRemekül hangzik! Nagyon szeretem a mézes-mustáros kombót. :) Be is tervezem a napokban. Köszi!
VálaszTörlésNagyon szívesen Kabóca :)
TörlésJanka, nyugodj meg, dermedten is csoda guszta a husid a körettel együtt! :) A csirkemell azon kevés húsok egyike, amit mindenki szeret a családban, biztosan nagy sikere lenne ezzel a fűszerezéssel készítve is! :)
VálaszTörlésKöszönöm Hankka :) A lányom folyamatosan ezt a citromos oregánós krumplit követeli :)
TörlésNekem is kedvencem a mézes mustáros gyakran készül nálunk is hasonló. a citromos oreganós krumpli viszont új nekem, de nagyon jól hangzik. Citromos köményes párolt zöldséget szoktam köretnek készíteni, az is finom:)
VálaszTörlésÖrülök Trollanyu, hogy valami újat tudtam neked mutatni. Ezt a citromos verziót még Görögországban tanultam. Faszénen sült hús mellé adták.
TörlésHű, de remek ebédetek volt! És ha nem mondod, én nem vettem volna észre, hogy dermedt a hús. :)
VálaszTörlésPedig rendesen összeugrott a hidegben szegény :) Olyan betonnak látszik.
TörlésIsteni vacsi! Imádnánk! :)
VálaszTörlésGyors, egyszerű és nagyon finom. Örülök, hogy tetszik Csigabige.
Törlés